Kéthelyi gróf Hunyady Júlia, Szerbia fejedelemasszonya
Kevesen tudják, hogy a dinasztiaalapító Miloš Obrenović szerb fejedelem fiának, Mihailo Obrenović fejedelemnek (1823–1868), aki kétszer is Szerbia trónján ülhetett, a felesége Kéthelyi Hunyady Júlia magyar grófnő (1831–1919) volt.
Ennek a Hunyadi családnak semmi köze nem volt Hunyadi János kormányzóhoz, a nándorfehérvári hős és annak fiához, Hunyadi Mátyás királyhoz.
Ennek, a mai is élő Hunyadi grófi családnak az első ismert őse a Hunyad vármegyei Nagy András, Majthényi László budai prépost és szerémi püspök tisztje volt, aki 1607-ben Rudolf királytól címeres nemeslevelet kapott. Késői leszármazottja Hunyadi Nepomuk János, 1753-ban az előnevet adó Kéthelyet nyerte királyi adományban, majd két évvel később Mária Terézia királynő bárói rangra emelte. Fia, az apja nevét viselő Nepomuk János 1792-ben előbb magyar, 1797-ben pedig birodalmi grófi rangra emeltetett. Az ő egyik unokája volt történetünk főszereplője.
Mihailo fejedelem 1853-ban, bécsi száműzetésének ideje alatt vette feleségül a magyar nemeskiasszonyt, palotája ún. orosz kápolnájában.
A magasan képezett és felvilágosult Júlia közvetlenül az esküvőt követően megkezdte a szerb nyelv tanulását, fő tanitómestere apósa, Miloš fejedelem volt, aki a szerb nyelven kívül egyetlen más nyelvet sem ismert. A lelkes és férjébe fülig szerelmes fiatalasszony még a szerb táncokat is elsajátította.
1859-ben – miután apósa másodszor is elfoglalhatta a trónt – lépett először Szerbia földjére. Nagyszámú belgrádi hölggyel kötött ismeretséget és gyakran tett látogatást nyilvános intézményekben. Szeretett volna aktívan bekapcsolódni a főváros kulturális életébe.
Igyekezett mindent megtenni, hogy közelebb kerülhessen a szerb néphez és lebontsa azokat az előítélteteket, melyek idegen származásából és vallásából következtek. A fejedelemasszony ugyanis mindvégig elutasította, hogy feladja katolikus vallását és áttérjen a pravoszláv hitre. A szerb nemzeti öntudat kibontakozásának idején ilyen jellegű ellenkezése minden bizonnyal arrogánsnak tűnhetett. Belgrádba érkezését követően a többi európai fővároshoz hasonló udvari ceremóniarendet vezett be a szerb udvarban is.
Férje és az ország vezetőinek megbecsülését jelzi az a gesztus is, hogy 1861-ben a koronázótemplomba egy harmadik trónust is felállítottak: a pátriárka és az uralkodó mellett Júlia is is egy külön trónuson foglalhatott helyet templomi szereplései alkalmával.
1863-ban a fejedelemasszony sikeres diplomáciai küldetést teljesített Londonban és Párizsban. A későbbiekben visszatért korábbi elfoglaltságaihoz, de időközben megromlott a házastársak közti viszony, mert Júlia távolléte alatt Mihailo halálosan beleszeretett saját unokahúgába, Katarinába (Miloš fejedelem öccsének, Jevrem Obrenovićnak az unokájába).
Persze, ahogy az legtöbbször lenni szokott, Júlia Belgrádból való eltávolításához nem a valódi ok szolgált, hanem éppen ellenkezőleg: őt vádolták meg hűtlenséggel. A fejedelmasszony így 1865-ben Bécsbe költözött, de nem egyezett bele a házasság felbontásába, mint ahogy azt a szerb egyházfő és a miniszterek többsége is ellenezte. Mindannyian tisztában voltak vele, hogy Szerbiát milyen dinasztikus botrány fenyegeti, ha Mihailo hivatalosan is feleségül veszi addigi szeretőjét, unokahúgát, Katarinát.
Mindenestre Mihailo gondoskodott száműzött felesége anyagi biztonságáról: a nevére íratta bécsi palotáját és évi 5500 dukátos évjáradékot juttatott neki, ami akkor igencsak tekintélyes összegnek számított.
Három évvel később Mihailo összeesküvés áldozatául esett, a Topčider parkban Katarinával való sétája közben ölték meg. A merényletbe a társaságukban lévő Anka hercegnő, Katarina anyja is belehalt. Mihailo tehát sem azt nem érhette meg, hogy elváljon Júliától, sem azt, hogy feleségül vehesse Katarinát.
Férje temetésére Júlia fejedelemasszony Belgrádba érkezett, majd elutazása előtt a kormányzótanácshoz egy búcsúlevelet juttatott el, melyben a következők álltak: „...habár én elválok Önöktől, gondolataim továbbra is itt maradnak. Forrón fogok imádkozni, hogy Isten emelje fel Szerbiát, hogy szerencsésen kivirágozhasson, és hogy az Önök korán elhunyt fejedelmének a mellében lakozott, az Önök boldogulásáért megszületett tervek és kívánságok mielőbb beteljesedhessenek”.
Nyolc évvel férje meggyilkolását követően, Júlia másodszorra is házasságra lépett. Hitvese a belga Karl von Arenberg (1831–1896), Recklinghausen hercege volt. A házaspár Ivánkán, Pozsonytól 8 km-re északkeletre élt, a Grassalkovich hercegek egykori kastélyában, melyet Mihailo fejedelem 1841-ben vásárolt meg tőlük.
Az egykori szerb uralkodóné 88 éves korában, Bécsben halálozott el, immár második özvegységében. Gyermekei egyik házasságában sem születtek.
Szent László király lánya, Szent Piroska
Szent Piroska (1088–1134) Árpádházi magyar királylány volt, Irén (Eiréne) néven bizánci császárné. Szent László magyar király és Adelhaid rheinfeldi hercegnő elsőszülött leánya.
A hét esztendősen teljes árvaságra jutott hercegnő 1095-től évekig unokabátyja, Könyves Kálmán király udvarában élt. Mélyen vallásos lelkét nem vonzották a világi örömök, de mégsem vonult zárdába, mert az ország érdekében 16 évesen eljegyezték a bizánci trónörökössel, Komnenosz Jánossal. A házasság megkötéséhez Piroskának előbb át kellett térnie az ortodox vallásra, amelyben az Eiréné (azaz béke) nevet kapta.
Férjét II. Ioannés néven 1118-ban császárrá koronázták; neje pedig méltó császárné és segítőtárs lett az oldalán, aki elődei közül igencsak kitűnt az államügyekben és a gazdasági életben való jártasságával. Mély vallásossága, szerénysége, melyet otthonról hozott, vezette tetteit, és méltán kivívta a konstantinápolyi udvar és a nép tiszteletét, szeretetét.
Elutasította elődei harácsoló szokásait, minden cselekedetét a segítés, a jobbítás vágya vezette. Ő alapított a konstantinápolyi Mindenható Megváltó Krisztus (Pantokrátor) monostort és a hozzá tartozó karitatív kórházat, mely utóbbi az Arab Birodalom kórházainak és a középkori Európa ispotályainak építésekor példaképül szolgált. A kórházban az akkori kor legjobb orvos-papjai tevékenykedtek. A rendről és tisztaságról alkotott fogalmaik ma is helytállóak.
Piroska a bizánci udvarban sűrűn fogadott szentföldi zarándokokat, küldötteket Magyarországról, soha nem fordított hátat hazájának, többször is közvetített a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között.
Az államérdekből indult, de mindvégig harmonikusnak számító házasságából nyolc gyermek származott: köztük Alexiosz társcsászár és az egyik leghatalmasabb bizánci uralkodó, I. Mánuel bazileosz volt. Ez utóbbi udvarában nevelkedett II. Géza magyar király Béla nevű fia, a későbbi III. Béla magyar uralkodó, aki egy időben hivatalosan is a bizánci trón örökösének számított.
„Magával vitte lelkem felét” – írta férje a feljegyzéseibe, amikor felesége, a „magyar asszony” 1134 nyarán elhunyt.
Korai halála előtt Xené néven felvette a szerzetesnők fátylát. Már életében a keresztény hit, a szegények és a nyomorultak példamutató védelmezőjeként ismerték, ezért az ortodox egyház hamarosan szentté avatta, mozaikképe az isztambuli Hagia Szophia-székesegyházban ma is látható. Kultuszát a római és a görög katolikus egyház is átvette. Magyarországon emléke, személye és műve méltatlanul elhanyagolt.
A Hunyady grófi család címere a pozsonyivánkai kastély homlokzatán
Kéthelyi gróf Hunyady Júlia (Bernard Delphine alkotása)
Hunyady Júlia, mint szerb fejedelemasszony (ismeretlen szerző)
A poszonyivánkai kastély, ahol Júlia a második férjével, a belga herceggel élt
Egy fénykép „kneginja Julia Obrenović”-ról
Mihailo Obrenović szerb fejedelem, Júlia első férje (Stevan Todorović festménye)
Szent Irén bizánci császárné, azaz Árpádházi Piroska mozaikja az isztambuli Hagia Szophia-székesegyházban
II. Ioannés bizánci császár, Piroska férje
Piroska fia, I. Mánuel császár volt az egyik legjelentősebb bizánci uralkodó
A Piroska által emelt Mindenható Megváltó Krisztus (Pantokrátor) monostor (jelenleg mint Zeyrek mecsek, Isztambulban)
.jpg)
