Zsigmondy Richárd - A kolloidkémia megalapozója

ZSIGMONDY RICHÁRD Ausztriába szakadt régi neves magyar család (mind apai, mind anyai ágon) sarjaként született Bécsben, 1865. április 1-én. Már középiskolás korában a saját házi laboratóriumában kísérletezett. Az egyetemet a bécsi Polytechnikumban kezdte és a müncheni Technische Hochschulén fejezte be. Elektrokémiát és szerves kémiát tanult. 1889-ben az erlangeni egyetemen doktorált szerves kémiából. Utána három évig Berlinben dolgozott a híres A. Kundt fizikus asszisztenseként, majd Grazban lett magántanár a Technische Hochschulén és ott tanított 1899-ig. Ezután a jénai egyetemen tanított magántanári minőségben és egyidőben a híres Schott üveggyárban folytatta kutatásait. 1900-tól jénai magánlaboratóriumában tevékenykedett. 1907-ben meghívták a göttingeni egyetemre kémiaprofesszornak. 1924-ben a bécsi Tudományos Akadémia tagjai közé választotta. 1929. szeptember 23-án hunyt el Göttingenben.

A kolloidoldatokat már Berlinben tanulmányozni kezdte, amikor Kundt mellett dolgozott. 1902-ben H. Siedentopffal közösen szerkesztették meg az ultramikroszkópot, amellyel kb. százszor kisebb részecskéket lehetett megfigyelni, mint a közönséges mikroszkóppal. Ennek a műszernek a segítségével döntő fontosságú felfedezéseket tett a kolloidoldatokkal kapcsolatban. 1913-ban a műszert tökéletesítette és megalkotta a résultramikroszkópot, amellyel meg tudta határozni a kolloidrészecskék térfogategységre eső számát. Ezek a műszerek lényegesen hozzájárultak a kolloidkémia kifejlődéséhez. Zsigmondynak a színes üvegek gyártásában is jelentős szerepe volt. Kutatta a védőkolloidokat is és megállapította, hogy a fehérjék megakadályozzák a kolloidrészecskék koagulációját, azaz a részecskék nagyobb halmazokká való tömörülését, amely a kolloidállapot megszűnéséhez vezetne. 1918-ban alkotta meg a kolloidkémiai és a biokémiai kutatásokban használt membránszűrőt, 1929-ben pedig annak tökéletesített változatát, az ultraszűrőt. Ezekkel különböző méretű részecskéket, baktériumokat és vírusokat lehet egymástól és az oldószertől elválasztani.

A bécsi akadémián kívül más tudományos testületek is tagjai közé választották és számos kitüntetésben részesült. Legnagyobb tudományos sikere, hogy 1926-ban neki ítélték az 1925. évi kémiai Nobel-díjat "a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért, és a kutatásai közben alkalmazott módszerekért, amelyek a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségűek". Áldozatkészségét bizonyítja az a tette, hogy a díj teljes összegét a húszas évek németországi inflációja következtében nehéz anyagi helyzetbe került kémiai intézetének fejlesztésére fordította. Annak ellenére, hogy egész életét Ausztriában és Németországban töltötte, magyar anyanyelvét nem felejtette el.