Inkább a kapitalizmussal és a demokráciával való visszaélésről van szó. A válságok leküzdéséhez a kapitalizmus és a demokrácia megerősítésére van szükség. Közkeletű vélekedés, hogy a kapitalizmus csak növekedéssel működik, a jövőnket csak a gazdaság zsugorítása, a degrowth biztosíthatja. Tévhit, hogy a kapitalizmustól való megválás lenne a megoldás. A kapitalizmus annyit jelent, hogy a szűkös források elosztásáról nem elsősorban az állam, hanem az emberek és a vállalatok döntenek. Erre szolgál a javak és a szolgáltatások ár-alakítása. A működő kapitalizmus minden egyén szabadságának és döntésjogának biztosítása. Ne csak saját nyereségeink beseprése legyen a cél, a kockázatokat és hibákat is vállalnunk kell. Egyéni, decentrális piaci döntések nem mindig jobbak, mint az államiak. A piac gyakran csődöt mond, ha egyes cégek uralmuk alá hajtják és a kockázatokat kiszervezik a társadalomra. Ezért a piacot nem kell mindjárt fölszámolni, hanem biztosítani kell az állami beavatkozásokat. Az is téves, hogy a kapitalizmus növekedésfüggő és fenntarthatóság-ellenes. Japán már két évtizede növekedés nélkül kitart a kapitalizmus mellett. A növekedés nem jelent föltétlen több jólétet, mert ez nemcsak anyagi termékeket és szolgáltatásokat foglal magában. Sok más is ide tartozik: egészség, szociális béke, szolidaritás, ép család. Ezeket pénzügyileg mérni nem lehet. A növekedésre és a mérhetőségre jobb definíciót kell megfogalmaznunk.
A szocialista tervgazdaság megbukott. A kapitalizmus és a piacgazdaság sok szegény ország felemelkedésében segít. Kína az utóbbi 30 évben egy mrd embert húzott ki a szegénységből (És vitt a klímarombolásba? RS).
A demokrácia megreformálására szükség van – a klímavédelem, a globalizáció, a geopolitikai konfliktusok kivédésének érdekében – ám ehhez nem kell a kapitalizmust fölszámolni. A Freedom House (PDF) kimutatta, hogy az utóbbi 20 évben egyre inkább a demokráciákat bontják le és az autokráciákat választják. A kapitalizmussal ellenkezője történik: a világon mindenütt győz és ahol nem (Kuba, É-Korea), ott a jólét bánja.
A probléma, hogy a kapitalizmus ma nem hozza a sürgős szükséges krízismegoldásokat. A világ a klímakatasztrófa felé tart és a jövő nemzedékeinek életalapjait zúzza szét. A szociális egyenlőtlenség nő.
A kapitalizmus nem váltja be ígéretét: jólét mindenkinek. A PDF szerint az emberek gondjai és aggodalmai a demokráciákban nagyobbak, mint az autokráciákban. (A diktatúrákban nem merik bevallani? RS). A transzformációkat akadályozza a kapitalizmussal és a demokráciával való visszaélés. Néhány államban a piaci verseny torzítását és a demokratikus intézmények manipulálását érték el. A demokráciákban is az elosztás gyakran alulról fölfelé megy – ez extrém egyenlőtlenségekhez vezet, a vagyonok és a szabadságok terén. Az erős gazdasági érdekek az államot egyfajta casco-biztosításként használják: a nyereségeket privatizálják, a veszteségeket szocializálják. Ez a visszaélés sok kormány cselekvőképtelenségéhez vezetett, ezzel az antidemokratikus politika erősítéséhez és a szabadság korlátozásához.
A jó hír: az emberek, mint 30 éve, támogatják az olyan alapértékeket mint a véleménynyilvánítás, a tulajdonjogok védelme, a szabad választások. Polikríziseink megoldására ezért a kapitalizmus és a demokrácia a legjobb út. Mindkettőt ismét működésbe kell hoznunk, hogy ígéreteiket beválthassák.
ZEIT, 15. 3. 2024
Der Kapitalismus ist nicht das Problem. Eine Kolumne von Marcel Fratzscher
KOMMENT
Jetzt: Lényegében igaza van. Ám alátámasztásai szelektívek és nem hatol elég mélyre. A kapitalizmuskritikát egy általa kialakított ideállal szembesíti. Hogy ez nem működik, épp a kizárólag megnevezett kommunizmus/szocializmus alternatívája mutatja. Ezeknek valós
kialakítása mindig egy ideáltól való eltérés miatt hiúsult meg. Az NDK sosem volt demokratikus attól, hogy ezt a nevében hirdette. Lehetséges, hogy a mai problémák felelőse nemcsak egy nem ideális kapitalizmus, hanem minden kapitalista rendszer magában hordozott hiányosságai a problémák forrása? Vagy, még elvontabban: ez az ideál egyáltalán megvalósítható-e? Lehet arról álmodni, hogy szűnjön meg a világ szegénysége úgy, hogy mindenki kapjon egy milliót, de ezután semmi sem változna, csupán a szegénységhatár lenne egy milliónál.
W: A növekedés és a jólét teljesen eltűnik, ha a klímakatasztrófa keményen beüt. Akkor fogjuk látni, hogy pontosan az ellenkezője érvényes annak, amit F. úr követel.
Segel: Csatlakozom F. úrhoz. Sok klímaaktivista antikapitalista hozzáállása óriási probléma. Szigorú lemondás nem kapna többséget, különösen a világ szegényebb régióiban. A kapitalizmus dinamikáját kell a helyes irányba kormányoznunk. A CO2-emisszió legyen drága. A kapitalizmus kiválóan képes a költségeket levinni, pl. innovációk útján.
Apple: Mi a teendő, F. úr, ha az állam megy csődbe, lásd Argentína?
Ambigo: A hagyományosan képzett közgazdászok a homo oeconomicus alapú neoklasszikus modellt kapják meg. Ezt az alkomplex modellt próbálják meg a XXI. sz. komplex körülményeihez illeszteni – kétséges sikerrel. (Pl., ha a CO2-ára esik, többet bocsátanak ki; a közbirtok-jószágoknál /föld, víz, levegő/ a piac csődöt mond.) Mindkettő, a tervgazdaság és a kapitalizmus is befuccsolt, mert az emberek meglehetősen lebutított látásmódjára épültek. E kettő közötti útkeresés nem történik, ugyanúgy kultúra-összehasonlító gazdaságtudomány (gazdaságetnológia) sincs napirenden, ahogy a neoliberalizmus előtti gazdaságtörténet kritikus fölülvizsgálata sem. A kapitalizmus annyiban probléma, amennyiben elméletkialakítása a realitás szembekerülésével rendszeresen meghiúsul. Ilyen körülményeknél mi várható a kreatív koncepcióktól?
Futi: Hogy a kapitalizmus kézen fogva sétálás, az Hayek és Schummpeter óta terjesztett mese. A rendszer hierarchikus. Egy céget sem vezetnek demokratikusan - a legfőbb menedzser parancsol. Ha egy firma mégis demokratikus (Coop), az már inkább szocializmus. A szerző maga hozza az ellenpéldát: Kína egyértelműen kapitalista és nem demokratikus. A kapitalizmus sok más rendszerrel kompatibilis, így pl. a rabszolgatartóval is vagy Oroszországgal. A demokrácia és a kapitalizmus inkább szemben állnak, ellenőrzik egymást. És épp itt a probléma, a 90-es évektől: a neoliberalizmus elvette az állam formáló lehetőségeit (fekete nulla, lobbizmus, a piac mint „final arbiter”, társadalmi problémák, amiket Röpke „szociális piacgazdaságnak” titulál.) Ez váltotta ki a Polanyi-féle „counter movement”-et, minden országban más idioszinkráziával (irtózat Trump, Brexit, AfD iránt). A kapitalisták által favorizált CO2-tanúsítványok nem oldják meg a klímaproblémát, vagy csak megkésve. Ha áruk csökken, a „szabad piac” szerint a több CO2 a jobb.
.jpg)
