Mindennapunk, a közöny

Közöny uralkodik a kisérettségin szereplő fiatalok körében, mert nem érdekli őket, hogy minél jobb eredményt érjenek el a vizsgán, úgy gondolják, nem kell igyekezni, hisz úgyis bejutnak a középiskolába. Általában közönyösek a tanulók az iskola iránt is, hisz nemtörődöm a viszonyulásuk az iskolai rend, tisztaság iránt, hogy hozzájáruljanak az iskolájuk jó hírének öregbítéséhez. de közönyösek sokszor a tanárok, de a szülők is, amikor az iskoláról, a gyermekük iskolai dolgairól van szó. A közösség érdekei iránti közönyt, nemtörődömség jeleit mutatják a hatalmon lévő struktúrához tartozó, döntéseket hozók, hisz meg sem hallgatják, számításba se veszik a lakosság igényeit, véleményét. De a közönyt, egykedvűséget, közömbösséget tanúsítják azok is, akik nem csatlakoznak, jelenlétükkel nem támogatják azokat, akik ellentétbe velük, felemelik a hangjukat és harcolnak a fák és a zöld területek pusztítása, kivágása ellen, a zöld területek védelméért, a lakóközösség véleménye elleni építkezések ellen, harcolnak a közös jövőért, a természet, a környezet védelméért, a jogsértés ellen, az állatok, gyerekek és általában az emberek jogaiért.

Sajnos, közöny jellemzi általában a nincstelenek, az elesettek iránti viszonyulást, másik ember szenvedéséhez való viszonyt is, mert számtalan esetben mennek el a járókelők a segítségre szoruló, földön fekvő személy mellett, vagy éppen a ruházat alapján döntenek, hogy közbe lépnek-e vagy sem. Ha elvonatkoztatjuk a közönyt, mint a mentális problémáknak a jelét, ami például a skizofrénia vagy a demencia velejárója, a „közöny” a mindent tudó Wikipédia szerint, „érzelem, érzés vagy törődés hiánya”. A Pallasz Nagylexikon szerint a „közömbösség, az érdeklődés hiánya”. De van ahol egykedvűségként, nemtörődömségként, és a már emlegetett közömbösségként jellemzik a szócikket.

A közöny nemcsak érzelem, hanem állapot is, indifferens állapot a világ és a közösség érzelmi, közösségi, filozófiai vagy éppen fizikai jelenségei iránt. Szinte az életnek nincs olyan területe, amelyen ne szembesülnénk ezzel a jelenséggel. Valóban az érzelmek, az együttérzés (empátia) és a törődés hiánya?

A szociálpszichológusok a megfigyeléseik és kutatásaik alkalmával megállapították, hogy politikai és ideológiai hovatartozástól független és nem kapcsolódik vallási csoporthoz se. Amikor számos jelenlévő szeme láttára történik az erőszak, vagy a segítségnyújtás elmaradása, azt társas közönynek nevezik, amikor is paradox módon, hogy minél több a szemtanú, annál kisebb az esély a segítségnyújtásra, beavatkozásra. (Lásd Kitty Genovese esetét, 1964-ből). A szociálpszichológusok megállapították, hogy ilyen esetekben, annak ellenére, hogy nem vagyunk érdektelenek, feszültség jelentkezik a szemtanúkban, mindenki azt gondolja, hogy lesz majd más, aki kompetensebb, aki majd helyettünk is közbelép. Ez történik bennünk akkor is, amikor pl. nem megyünk el a zöldterületek kivágása ellen meghirdetett tüntetésekre, mert biztos lesznek mások, akik ott lesznek. Ezt a jelenséget Hankiss Elemér, magyarországi szociológus, a Társadalmi csapdák című művében, (Schelling nyomán) „A hiányzó hős csapdája” elnevezést adta. „Ez a társadalmi csapda azt a hibás mechanizmust mutatja be, ami a közösség szempontjából valamilyen úton-módon megakadályozza a közösség tagjait, külön-külön mindegyiket abban, hogy valamit megtegyenek, ami - annak ellenére, hogy ez a tett minimális áldozatot követelne - a közösségnek és számukra is nyilvánvalóan igen nagy hasznot hajtana.”  Ezekben az esetekben, a jelenlévők, „a helyzetet félreértelmezve várnak egy hősre, aki helyettük közbelép. Mivel mindenki erre vár, a hős elmarad, és bár mindenkinek zakatol a lelkiismerete, de azzal nyugtatja magát, hogy a másik sem tett semmit.” (M. Steinbach Annamária, A hétköznapi hősök pszichológiája).

Philip Zimbardo, a Stanfordi Egyetem pszichológusa, börtönkísérletei nyomán, arra a következtetésre jutott, hogy a hősiesség mindannyiunkban benne van, arra nem kell születni, csak túl kell lépni a korlátainkon, amelyeket vagy saját magunk kreáltunk, vagy éppen a társadalom pakolt ránk, a félelmek, hiedelmek, megbélyegzés útján. Erre a jelenségre, a közösségnek fel kell figyelnie és fel kell venni ellene a harcot, mert ha hagyjuk, hogy még jobban elhatalmasodjon felettünk, valójában, saját magunk ellen teszünk. A közöny ellen, értelemmel, az érzékenység fokozásával, az empátia fejlesztésével, a kezdeményezőképesség fejlesztésével, általában a társas, szociális kompetenciák kialakításával és fejlesztésével, a segítő életmódra neveléssel, de a demokratikus társadalomban való felelős részvétel támogatásával vehetjük fel a harcot. Azokat az alapvető emberi értékeket kell átörökítenünk a jövő nemzedékeinek, amelyek vezérelvé válnak, motiválóan hatnak, és alakítják a hozzáállásukat és cselekvésüket. Ilyen alapvető emberi értékek a szolidaritás, a tisztelet, a szolgálatkészség, a szeretet, a  törődés, a jóindulatúság, a határozottság, az előzékenység, az empátia, a bátorság, az aktivitás, stb.

Példamutatással, és az altruista, viselkedés, az empatikus viselkedés támogatásával, a tudás és az ismeretek terjesztésével, a passzivitás legyőzésével érhetjük el a közöny csökkenését. Ahhoz, hogy csökkenjen a közöny körülöttünk, legyen a szemünk előtt Gandhi híres mondása, még ha közhelynek is számít, hogy: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.”