A szenvedésről

De azt is tudnunk kell, hogy a szenvedés hozzátartozik az élethez, „de az utolsó szó mindig az életé”- vallja, Elekes Szende pszichológus. Az is az örök igazságok közé tartozik a szenvedéssel kapcsolatosan, hogy "Ami nem öl meg, erőssé tesz." (F.Nietzsche), mert az ember, minden szenvedésből, küzdelemből erősebben kerül ki, mert megedződik, és tanulhat belőle. Időnként, mindenki életében elkerülhetetlenül adódnak kisebb-nagyobb nehézségek, de valójában az a fontos, hogy hogyan reagálunk ezekre. De hogyan fogalmazható meg, hogy mi is valójában a szenvedés. A szenvedés, vagy tágabb értelemben véve „a fájdalom, olyan tapasztalat, ami kellemetlenséggel, idegenkedéssel társul, és sérüléssel vagy károkozással fenyegeti az egyént. A szenvedés alapvető eleme a negatív érzelmi hatásoknak.”[1]

A szenvedés az értelmező szótár szerint[2], lehet történés, állapot, de lehet valamely alkalommal, állapottal, eseménnyel, időszakkal együtt járó kellemetlenség, nehézség, mint a fogság, vagy éppen a kamaszkor szenvedései. A harmadik értelemben, a vallással kapcsolatosan pedig, az örök szenvedés: a pokolba jutottak kínjait értjük. Elgondolkodtató a szenvedéssel kapcsolatosan, a buddhista, és a szanszkrit szövegekben olvasható Négy nemes igazság[3], amely kimondja, hogy (1.) az emberi élet lényegében szenvedéssel teli, (2.) a szenvedés oka az emberi önzés és a vágyakozás, (3.) van egy út (vagy mód), amelyen keresztül meg lehet szabadulni az önzéstől és a vágyakozástól, (4.) a megszabaduláshoz a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés (a „nemes nyolcrétű ösvény”) vezet. De sokszor nagyon nehéz meglátni mi a helyes, mert sokan vannak, akik a tapasztalataik között nem tudják meglátni a jót, és sokszor, ha rákérdezünk a múltbeli életükre általában a a kudarcokra, a rossz élményekre emlékeznek. Pl. ha azt mondjuk a gyereknek, hogy mondjon három tulajdonságát, jellemezze magát, szinte törvényszerűen a negatív dolgokat mondja, vagy írja magáról. Így van ez a szülőkkel is, ha a gyereküket tulajdonságait kell számba venniük. Ritkaságszámba megy azoknak a száma, akik pozitív dolgokat mondanak előbb a gyerekükről. Azok, akik az életüket puszta szenvedés- vagy kudarcsorozatnak látják, negatív szűrőt hordoznak magukban, vagy másként mondva, fekete szemüvegen keresztül szemlélik a világot, és ezért csak a rossz tapasztalatokat veszik észre, ezeket tudatosítják magukban.

A szenvedés mibenlétével kapcsolatosan fontos azt is tudni, hogy van fizikai vagy testi szenvedés, de van mentális szenvedés is, ami az egész enyhétől, az elviselhetetlenig terjed el. A szenvedés erősségét annak időtartama, az előfordulás gyakorisága határozza meg. Ahhoz, hogy megbirkózzunk a szenvedéssel fontos a szenvedéshez való viszony, ami eltérő lehet. És ez attól függ, hogy mennyire tekintjük elkerülhetőnek, vagy elkerülhetetlennek, hasznosnak vagy haszontalannak, megérdemeltnek vagy meg nem érdemeltnek. A szenvedéssel meg lehet birkózni, lehet vele mit kezdeni, nem vagyunk tehetetlenek. Először is el kell fogadni, hogy van, létezik. Nem kell szökni tőle, át kell érezni, benne kell maradni. Ha a saját vagy éppen a másik ember élményét befogadjuk, „realizáljuk azt a tényt, hogy ez egy olyan állapot, ami nem halálos. Elviselhető, megosztható, és nem csak fájdalmas, ijesztő és kontrollálhatatlan.” –mondja Kovács Kristóf, pszichológus. Még egy dolog fontos a szenvedés feldolgozásában, mert a szenvedés létezik, az az, hogy meg kell osztani. Segítő kezet kell nyújtani egymásnak. Sajt magunk is, magunk körül, létrehozhatunk segítő közösséget, mert közösségben, megosztva azt, beszélve róla, tisztábban láthatunk és érezhetünk. A szenvedés enyhíthető, amennyiben nem egyedül viseljük el. A megosztás, a „sharing” folyamán, másik ember jelenléte vagy kérdései, vagy annak saját élménye a szenvedéssel kapcsolatosan, erőt adhatnak arra, hogy átéljük ezt az egészen személyes és magányos élményt. Elmesélve megfogalmazhatóbbá, konkrétabbá, „megfoghatóvá” válik minden. Egy történet lesz, és nem szégyellnivaló, ami miatt kitaszítottnak érzi magát az ember a társadalomból. Ha megosszuk mással, a teher is csökken. A megosztástól a szenvedés nem lesz kevésbé megterhelő, de lehetőség kínálkozik a megélés során a feldolgozásra. 

Akármennyire is nehéz, a szenvedés pokolian fáj, fájhat, sőt, fájnia is kell. Sajnos, a belső, lelki fájdalomra nincs úgy gyógyszer, mint a testire. De a legfontosabb, hogy a körülöttünk lévő társadalmat javítsuk meg, tegyük jobbá, mindenki számára elfogadhatóvá, megfelelővé. Mert „a társadalmi környezet, a struktúrák megváltoztatása nélkül nem tudjuk csökkenteni az emberi szenvedést.” –állítja Sik Domonkos szociológus. Hiába gyógyít meg valakit a pszichológia, ha az őt körülvevő társadalom miatt ismét lelkibeteg lesz, megint szenvedni fog. Váljunk olyan közösséggé, amely a szenvedéseket képes kezelni. Ehhez közösségi, politikai kultúrát kell megteremteni, ami lassú, de nem lehetetlen feladat. Ehhez nyújthat segítséget a tudomány azzal, hogy segít felismertetni az emberekkel, hogy szenvedéseikkel nincsenek egyedül, hogy a munkahelyi, családi konfliktusaik a társadalmi struktúrából erednek. Ezért, tegyük mindenki számára igazságosabbá, élhetővé, „egészségessé” azt a közösséget, társadalmat, amiben itt és most élünk.

Források:

1. Élet & pszichológia: Peller Nóra, Valós-e a szenvedés? https://mindsetpszichologia.hu/valos-e-a-szenvedes

2. Az egyéni szenvedést a társadalom hozza létre, Gábor Péter összefoglalója, https://ujegyenloseg.hu/az-egyeni-szenvedest-a-tarsadalom-hozza-letre/

3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szenvedés

4.  https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/sz-4A3C0/szenvedes-4BB3F/

5.  https://hu.wikipedia.org/wiki/Négy_nemes_igazság