Menekülés önmagunk elől

Gyakran megtörténik, hogy a mindennapi életben olyan feladatokkal találjuk magunkat szembe, amelyek meg­haladják képességeink határait, amikor úgy érezzük nem nőtünk fel a feladathoz, amikor visszavonulást parancso­lunk magunknak, a sikertelenség érzésének gyöt­relmeivel együtt. Menekülünk valami elől, ahol énünknek kellene megnyilvánulnia, bizonyítania, ahol fel kellene vállalni ön­magunkat. Ehelyett a kisebbrendűségi érzés fogságába esünk, amit a külvilág felé igyekszünk a legtökéletesebben racionalizálni. A kisebbrendűségi érzés a valóságtól való menekülés sokféle mechanizmusát tartal­mazza. Hasznos ezekkel megismerkedni, mert segítenek döntéseinkben, leg­többször annak a kérdésnek a megválaszolásban, hogy fel kell-e adni énünket.

A menekülés gyakori formája az egyénnek abban a hajlandóságában nyilvánul meg, hogy lemondjon saját énjé­nek függetlenségéről, és összeolvadjon valamilyen önmagán kívüli valakivel vagy valamivel, hogy ilyen módon próbálja meg pótolni a belőle hiányzó erőt. A kötelékek keresésének legfelismerhetőbb formája az önként vállalt alávetettségben és az uralkodás iránti vágyban lelhető fel.

A teljes írás itt olvasható

_________________________

*  MEGJEGYZÉS:

Az itt közölt írás a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács szervezésében megjelent tanári kézikönyvből származik, melynek címe:
Közelségben levés – távolságtartás
Hozzájárulás a személyes növekedéshez
Szerző: Dr. med. Sági Zoltán, neuropszichiáter, pszichoterapeuta, csoportanalitikus.
Ez a kiadvány a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg Újvidéken
2018-ban a VMPE kiadásában.
A kiadvány szerkesztője Muhi Béla.