SZENT-GYÖRGYI ALBERT Budapesten született 1893. szeptember 16-án. A természettudományok iránti elkötelezettsége anyai ágon a sok generációs Lenhossék tudóscsalád örökségéhez kapcsolódik. Az első világháborúban a frontot is megjárta és 1917-ben szerzett orvosi diplomát. Utána vándorbotot vett a kezébe és Prága, Pozsony, Berlin, Leiden, Groningen egyetemein vagy intézeteiben képezi magát tovább biológiában, bakteriológiában, élettanban, gyógyszertanban. A Nobel-díjas F. G. Hopkins Cambridge-be hívta és vezetése alatt 1927-ben kémiai doktorátust szerzett. Itt izolált a mellékveséből egy anyagot, amelyről megállapította, hogy hat szénatomot tartalmaz és könnyen lead vagy felvesz hidrogénatomokat. Az anyagot hexuronsavnak nevezte el. Ezután egy évig az USA-ban a Mayo Klinikán dolgozott szintén egy Nobel-díjas tudós (E. C. Kendal) mellett a hexuronsav nagyobb mennyiségű előállításán.
1930-ban Klebelsberg Kuno kultuszminiszter hazahívja és kinevezi a szegedi egyetem kémiaprofesszorának. Itt bontakozott ki Szent-Györgyi iskolateremtő egyénisége. Kiváló munkatársakat gyűjtött maga köré és megkezdték annak tanulmányozását, hogyan használja fel a szervezet a hexuronsavat, melyet sikerült kivonniuk a káposztából, narancsból és nagy mennyiségben a szegedi paprikából. Szent-Györgyi elbeszélése szerint a felesége egyszer vajaskenyeret zöld paprikával adott neki uzsonnára. Ahelyett, hogy megette volna a paprikát, a laboratóriumba sietett vele, hogy kivizsgálja, tartalmaz-e hexuronsavat, és azt tapasztalta, hogy nagy mennyiségben van benne. 1932-ben, miután megállapították, hogy, a hexuronsav azonos a C-vitaminnal, amelynek hiánya skorbutot idéz elő, "átkeresztelték" aszkorbinsavvá. 1936-ban felfedezte a P-vitamint, amelynek hiánya a hajszálerek pontszerű vérzéseit idézi elő. Tanulmányozta az izomszövetek oxigénfelvételét és a tejsavnak szén-dioxiddá alakulását, és megállapította, hogy egyes szerves dikarbonsavak (borostyánkősav, fumársav, almasav, oxálecetsav) a szövetlégzést, azaz a biológiai égésfolyamatot, katalitikus módon fokozzák. Az égésfolyamatok oxidációs láncszemeinek felderítése vezetett az orvostudományi Nobel-díj elnyeréséhez, melyet 1937-ben ítéltek neki oda "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában".
A díj elnyerése után is nagy lendülettel folytatta kutatásait. Nem ült babérjain. Aki ül rajta, mondotta volt, nem jó helyen viseli. 1940-42 között újabb jelentős felfedezést ért el az élő szervezet izommunkájának energiafelhasználása terén. A szaktekintélyek szerint ezek az eredmények túlszárnyalják azokat, amelyekért Nobel-díjjal jutalmazták.
1947-ben a kommunista rendszer elől emigrálásra kényszerült és az USA-ban telepedett le, ahol a Woods Hole-i Tengerbiológiai Laboratórium Izomkutató Intézetének igazgatója lett. 1960-ban a csecsemőmirígyet (thymus) kezdte tanulmányozni és a következő évben különböző anyagokat izolált belőle, amelyek a növekedést szabályozzák. Amerikai emigrációjából kétszer látogatott szülőhazájába: amikor a szegedi egyetem díszdoktorrá avatta, és amikor a State Department felkérte, hogy Szent István koronáját kísérje haza, Budapestre. Még 90 éves korában is a rák titkait kutatta, azt a betegséget, amely elragadta tőle feleségét, leányát és jó barátját, Neumann Jánost. Elméletet állított fel a ráknak és a fehérjék elektronszerkezetének összefüggéséről. 1986. október 22-én hunyt el Woods Hole-ben.
Szent-Györgyi mindenkori közéleti szerepvállalását is meg kell említeni. Harcot folytatott a fasizmus, majd az atomháború ellen. Harcolt a demokratikus haladásért és a békéért. Amikor a harmincas évek végén Magyarországon meghozták az ún. zsidótörvényeket, Szent-Györgyi elsők között tiltakozott ellenük. A második világháború idején tagja volt annak a titkos csoportnak, amely szorgalmazta Magyarország háborúból való kiugrását. Kállay, az akkori magyar miniszterelnök SzentGyörgyit bízta meg, hogy tudományos előadások tartása céljából utazzon Isztambulba és ott közölje az angol követtel, hogy Magyarország ki akar lépni a háborúból és különbékét kér a Szövetségesektől. A német titkosszolgálat tudomást szerzett erről, és amikor 1944 márciusában a német csapatok megszállták Magyarországot, bujdosnia kellett, mert a Gestapo pribékjei azt a parancsot kapták, hogy élve vagy halva kerítsék elő.
Amikor a szovjet csapatok bevonultak Magyarországra és megkezdték a magyarok százezreinek az elhurcolását "malenkij robot"-ra, Szent-Györgyi minden tekintélyét latba vetette, hogy ezt megakadályozza. Evégett Moszkvába utazott, azzal a szándékkal, hogy Sztálinnak elmondja, mi történik Magyarországon, és azt, hogy a magyarok barátai akarnak lenni a szovjeteknek, de nem tehetik, amíg véget nem vetnek az elhurcoltatásoknak. Kihallgatást kért a külügyminisztériumban és bizonyos Dekanozov elé vezették, aki bizonyára magas tisztséget töltött be, mert később Berijával együtt végezték ki. Amikor elmondta neki, hogy miért jött, elkezdett rá kiabálni és ekkor világossá vált előtte, hogy az elhurcoltatásokat Moszkvában tervezték ki és az nem a helyi parancsnokok túlbuzgósága.
1975-ben az Atomtudósok Közleményében publikálta Szent-Györgyi a "Kis katekizmus" című írását, amelyben 21 rövid tételben tárja elénk aggodalmát az emberiség békéjéért és jólétéért, és melynek minden mondata ma is időszerű. A 15. tételét olvasva ("Akkor lesz béke, ha nemzeti büszkeség helyett visszatetszéssel szemléljük a gyilkolás és pusztítás eszközeit") úgy tünik, mintha térségünkben élő elvakult csoportokhoz szólna!
1973-ban Szent-Györgyi Budapesten járt és egy interjúban a következőképpen nyilatkozott: "Én innen nagyon-nagyon távol élek és minket sok határ választ el egymástól. De a szellemi életben nincsenek határok. Igyekszem hasznos alattvalója lenni egy másik országnak, nevezetesen az Egyesült Államoknak, de egy nagyobb egységnek is, az emberiségnek, amelyért törekszem dolgozni, a közös emberi cél megvalósításáért. És ez nem változtatta meg azt a tényt, hogy én magyar vagyok, miként a múltban is az voltam. Szülőföldem Magyarország, miként gyermekkoromban is az volt."
.jpg)
