Felix Ekardt a lipcsei Forschungsstelle Nachhaltigkeit (fenntarthatóság) und Klimapolitik vezetője és az Uni Rostock „Politikkonzepten für mehr Nachhaltigkeit” professzora (már rossz: autóval ingázik Rostock és Lipcse között és így védi a klímát? RS). Könyvei: Wir können uns ändern: „Gesellschaftlicher Wandel jenseits von Kapitalismuskritik und Revolution” és a „Kurzschluss: Wie einfache Wahrheiten die Demokratie untergraben.”
Az Oxfam Intézet kiszámította: 125 milliárdos évente 398 millió tonna ühg-ért felelős (az összes francia emissziója), egy kicsikét életstílusukkal, de főleg fosszilis befektetéseikkel. Vagyis: a klímarongálók mások, nem mi. Ezt nem csak a klímavédelem-bírálók, hanem az öko-középréteg is szívesen hallja. Ők is nagy öko-lábnyomon élnek - klímavédő rokonszenvük ellenére. Ez csak első látásra furcsa. A viselkedéskutatásból tudjuk, hogy a tények ismerete és az értékítéletek csak korlátozottan befolyásolják tetteinket. A kényelmes, kellemes, fényűző élet utáni vágy, sok utazással, nagy lakással, autózással igen erős és öntudatlanul normálisnak számít. Szívesen emlegetjük, hogy mi vagy kormányunk egyedül nem mentheti meg a klímát, pedig magatartásunkkal – egyénileg vagy mint nemzet – másokat is befolyásolunk. Érzelmi tényezők, mint az elfojtás, kritikától való irtózás, kényelmesség, szokás vagy csoportgondolkodás is szerepet játszik. Magunkat kimentjük, más bűnbakokat keresve: X gazdag ennyi és ennyi kibocsátásért felelős. Ám ha ő egy szénerőművet üzemeltet, amely egy millió háztartást lát el árammal, akkor ki a felelős? A gazdag, a családok, az engedélyező hatóságok, a törvényhozó politikusok? A választók, az erőmű dolgozói? A politikusok és a konszernek a mi választói és vásárlási döntéseink függvényei.
Természetes, hogy a fosszilis befektetéseknek véget kell vetni. Ám ehhez többségek kellenek és napi fogyasztásainknak is posztfosszilisnek kell lennie. A vita hasonlít a tyúk-tojás kérdéshez. A szereplők ördögi körben függnek egymástól. Így lesz a bűnbakvadászat direkt kontraproduktív, mert abban a hitben ringat, hogy mindig másoknak kell cselekedni. A német munkanélküli segélyesek (Hartz IV) vásárlóerőben, világviszonylatban tehetőseknek számítanak. A középréteg pláne. Politikai nyomás és vásárlási reform nélkül semmi sem változik. A zéró-fosszilis célhoz nem elég néhány gazdagot helyre tenni. Nem elég Bill Gates-től elvenni a helikopterét.
És ha nem egyedül a gazdagok a hunyók, akkor más országok sem. Kína? Túl egyszerű lenne. Egy lakos ökolábnyoma mifelénk a legnagyobb. Kína egyébként is a nyugati piacra termel. Itt az sem segít, hogy nem egyéni döntésekről, hanem strukturális változtatásokról van szó. A kapitalizmus és a hatalom nem absztrakt kategória, messze az egyéntől. Szerkezeti változtatások sokak politikai követelésére és életmód-váltására indulnak be.
ZEITonline, 26. 12. 2022
Klimakrise: Pffft, die anderen sind doch noch viel schlimmer
KOMMENT
ülkü: Ha mindenki úgy gondolja, hogy a strukturális változtatások és nem az egyéni döntések fontosak, akkor a klímának lőttek.
Marie Pierron: A szerkezetátalakítás igenis fontos. Ha megnézzük, a 15 legnagyobb konténerhajó mennyit fogyaszt, akkor egy vidéki autós bevásárlás vagy hideg tusolás csepp a tengerben.
Avatarbild: Ha a világon mindenki a Hartz IV-szinten élne, akkor továbbra is ki kellene rabolni a bolygót?
RS: Rossz a tanár úr lelkiismerete? Relativizál, szétkeni a felelősséget, mintha fizetnék. A jövedelemmel a CO2 is szépen nő. (1-2e € : 139,5 Mt CO2, 3e €: 169 Mt CO2). Ezt már 1994-ben tudtuk Kölnben, amikor kiadtuk az Energiemenü-t.
.jpg)
