Németh Gábor, az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium II. osztályos tanulójának versenymunkája. Mentor: Németh Ferenc.
Ahhoz, hogy megérthessük dr. Nyári Ferenc (1837-1891) nagybecskereki gimnáziumi tanár tudományos munkásságának jelentőségét, valamint az általa feltalált és szabadalmaztatott akkumulátor korabeli tudományos fontosságát, ismernünk kell az akkumulátorok fejlesztésének, tökéletesítésének 19. századi kezdeteit Európában, főképpen pedig az akkori Magyarországon. Az első „elektrokémiai készüléket”, amely technikailag alkalmas volt elektromosság felhasználására, egy francia tudós, Gaston Planté szerkesztette meg 1859-ben, ólomlapok felhasználásával. Valamivel később ezt a galvánelemet Faure (1881) tökéletesítette, azzal, hogy az ólomlapokat míniummal vonta be, amely közismerten gazdag ólomoxidban. Az akkumulátorok fejlesztésének következő lépése a 19. század második felében az volt, amikor a sík ólomlapokat Volckmar ólomrácsokkal váltotta fel, mégpedig abból a meggondolásból, hogy a lapokra rákent aktív massza ne hulljon le a sima ólomelektródról.
Magyarországon akkumulátort legelőször az 1880-as években Farbaky István és dr. Schenek István, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tudós tanárai készítettek. Nem véletlen, hogy éppen Selmecbányán került erre sor, hiszen az volt a 19. században a „kémiai tudományos kutatás bölcsője” Magyarországon.Schenek István (1830-1909) 1870 és 1892 között volt az ottani akadémia tanára, aki társával, Farbaky Istvánnal fejlesztett ki az ottani laboratóriumban egy ólomakkumulátort. A Schenek-Farbaky-féle akkumulátor „szerkezete lényegében egy edényben levő vezető folyadékból (elektrolit), és az ebbe helyezett fémlemez-rendszerből állt. Olyan megoldást dolgoztak ki, amely lehetővé tette az akkumulátor tartós üzemben tartását. A tökéletesített telepek évekig működtek. A selmecbányai akadémia összes helyiségében, valamint a bányaigazgatóság épületében az akkumulátorokról táplált villanyvilágítás hosszú évekig működött, üzemzavar nélkül”.Az 1880-as években ezek a magyar akkumulátorok európai viszonylatban is az élvonalba tartoztak. Nem véletlen tehát, hogy amikor 1885-ben a bécsi operaház részére szándékoztak akkumulátorokat beszerezni, a nemzetközi pályázaton a Schenek-Farbaky akkumulátorok győztek. A korabeli szakértői vélemények szerint „ezek az eredmények a legjobbak, amelyeket eddig akkumulátorokkal egyáltalán elértek”. De nemcsak a bécsi operát világították meg ezekkel a készülékekkel, hanem a budapesti operát meg a bécsi Burg-Theatert is.
Schenek és Farbaky úgyszólván egész életét az akkumulátoroknak szentelte. Schenek István Farbaky Istvánnal egyetemben Az elektromos akkumulátorokról címmel 1885-ben a Bányászati és Kohászati Lapokban közölt szakcikket. Schenek egyik későbbi önálló szakmunkája is (Kísérleti adatok az akkumulátorok működéséhez. Budapest, 1890) az akkumulátorokról szólt, s voltaképpen ez volt székfoglaló előadása a Magyar Tudományos Akadémián. Emellett a Természettudományi Közlönyben is írt szakcikkeket (Az akkumulátorokról, 1890; Az akkumulátorlemezek készítése 1900). Nos, kevésbé ismeretes, hogy Scheneknek 1869-től 1876-ig volt asszisztense dr. Nyáry Ferenc (később becskereki gimnáziumi tanár), aki ott akkor a vegytant tanította, s aki az akkumulátorok fejlesztésében is részt vett. E tény ismeretében már nem meglepő, hogy dr. Nyáry Becskereken tovább folytatta (saját) kutatásait az akkumultárok fejlesztése terén, amit végül is 1887-ben siker koronázott: a feltaláló bemutatta a Bega menti város közönsége előtt nagysikerű találmányát, amelyet csakhamar szabadalmaztatott is. Csupán makacs betegsége, majd halála gátolta meg abban, hogy akkumulátorát országos sikerre vigye. Így merült méltatlanul feledésbe egy jelentős bánáti találmány.
Így néztek ki az akkumulátorok Nyáry idejében
Dr. Nyáry Ferenc pályafutása
Tudós tanárunk és feltalálónk életpályája Nagykőrösről indult: ott született 1837. július 1-én. Általános- és középiskolai tanulmányainak befejeztével bölcsészdoktori címet szerzett és középiskolai tanárként dolgozott. 1869 szeptemberéig a debreceni Gazdasági Intézetben tanított, majd miután vegytantanári oklevelet szerzett, rendes tanársegéd lett Schenek István mellett a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián, ahol vegytant tanított. Noha erre vonatkozólag hiányoznak a részletesebb adatok, nem vitás, hogy Nyáry részt vett Schenekkel az akkumulátor-kísérletekben és az ezzel kapcsolatos mérésekben. Ezeket az érdekes kísérleteket akkor sem szakította meg, amikor 1876 őszén, 39 évesen a nagybecskereki piarista gimnáziumba – világi tanárként – a vegytan tanára lett, pontosabban, amikor a tanintézet „természetrajzi és földrajzi tanszékére” került.
Itt tanított az 1880-as években
Nyáry néhány évtizedes tudományos munkásságát több kiadott könyv, szakdolgozat illusztrálja. Első munkáját, a Minőleges elemző vegytant 1872-ben jelentette meg Selmecbányán. Tág érdeklődési körét példázza, hogy kötetet jelentetett meg „az okszerű szőlőmívelésről és borkezelésről”, a káros kerti rovarok irtásáról, a szakszerű trágyázásról, a faiskola-kezelésről és a gyümölcsfa-tenyésztésről, továbbá a dohány- és a komlótermesztésről stb. Különösen előszeretettel cikkezett a szőlőtermesztésről. Évekig szerkesztette a Borászati Naptárt, és 1877-ben a becskereki Torontál című lapban is figyelemreméltó cikket közölt a szőlőművelésről.
Egyik korabeli munkájának címlapja
Nagybecskereki tevékenysége másfél évtizedig tartott, s ez idő alatt Nyáry szerteágazó munkásságot fejtett ki. A becskereki Révai Kör 12 tagú választmányának volt a tagja, s aktívan részt vett annak munkájában. 1881. március 11-én például, a Révai Körben előadás tartott „a Föld őstörténelméről”. Pedagógiai és szakírói munkásságán kívül jutott ideje újításokra is. A nagybecskereki piarista gimnázium 1886/87. évi Értesítője szerint Nyáry „a természettudományi társulat, a selmecbányai gyógyászati és természettudományi társulat rendes, a torontálmegyei közművelődési és magyar nyelvterjesztő egylet igazgató-tanácsának, a torontálmegyei statisztikai bizottságnak, a nagybecskereki városi képviselő-testületnek, a vajda-hunyadvári egylet, a vörös-kereszt torontálmegyei fiók egyletének, a nagybecskereki református egyház tanácsának tagja” volt. E szorgalmas pedagógus és feltaláló Nagybecskereken hunyt el 1891. szeptember 14-én.
Halálhíre a nagybecskereki sajtóban (Torontál, 1891. szeptember 20.)
A Nyáry-féle akkumulátor (1887)
Egyes adatok szerint 1885-től, de feltételezésünk szerint már sokkal korábban hozzálátott kísérleteihez: szenvedélyesen tanulmányozta az akkumulátorokat, és 1887-ben be is mutatta saját gyártmányú akkumulátorát a becskerekieknek, amely minden tekintetben felvehette a versenyt a kor legjobb szerkezeteivel.
A becskerekiek 1885-től kísérték figyelemmel feltalálói tevékenységét. Nyáry már 1886-ban szakcikkeket jelentetett meg az Elektrotechniker című bécsi szaklapban. 1887 február 9-én pedig már egy becskereki felolvasó estélyen a gimnázium termében „érdekes természettani kísérletekkel” egyetemben bemutatta „a villámvilágítás tökéletesítésére szolgáló, kir. szabadalmat nyert saját találmányát”. 1887. július 28-án a Torontál terjedelmes cikkben méltatta a „torontálmegyei találmányt”, amelyen Nyáry több mint két évig dolgozott: „Dr. Nyáry Ferenc 1885 óta szintén tanulmányozta az akkumulátorok szerkesztésének módját. Kétévi szakadatlan munkásság után oly célszerű akkumulátorokat sikerült összeállítania, hogy míg azok tartósság tekintetében az eddigieket mind felülmúlják, addig elektron halmozó képességük a legjobbakkal kiállja a versenyt. Ezeken kívül rendkívüli előnyük, hogy igen egyszerűek és az eddig ismertek közt a legjutányosabban előállíthatók. Mindezen előnyük folytán érdemesnek látta találmányára szabadalmat kérni. Úgy a magyar, mint az osztrák szakértő bizottság szabadalmazásra méltónak is találta, és így a Monarchia mindkét felére a szabadalmi okmány kiállíttatott és kézbesítés végett Torontálmegye alispáni hivatalához meg is érkezett”.
Kérelme fizetési pótlékért
Milyen előnyei, sajátosságai voltak ennek a becskereki akkumulátornak? „Hogy a világításnál mennyire túlhaladja a dinamo-gépek működését, az a tanár úr (1887) február 9-én a Torontálmegyei Közművelődési Egylet estélyén nagy számú elite közönség előtt mutatta be. Minthogy a szabadalmazott akkumulátorok tartóssága nemcsak abban mutatkozik, hogy teljes évi használat után (folyton töltve és kiürítve) semmit sem szenvedett, hanem abban is, hogy 9 havi folytonos hányavetés, rázkódás után a lemezekben semmi hiba sem esett, föltaláló úr megkísértette az akkumulátoroknak eddig figyelmen kívül maradt alkalmazását, tudniillik kocsikra: oly módon, hogy a legsötétebb éjszakán az akkumulátorok által fejlesztett elektromos fénnyel a kocsi előtti utat erősen világítsa be. Dr. Heidegger vármegyei főorvos készséggel engedte át kísérletre könnyű úti hintaját, mely fölszereltetvén (július) 17-én este 9 és 10 óra között a kísérlet váratlanul szép eredménnyel meg is ejtetett”.
A bemutatás alatt kiderült, hogy a fény a lovakat egyáltalán nem zavarja, s hogy „a tért mintegy 250-300 lépésnyire kerületben megvilágítja. A világosság a szemközt jövőt már 35 lépésről felismerhetővé teszi. Árkot, gödröt vagy egyéb akadályt már 40-45 lépésről észre lehet venni. A fény vetítésére alkalmazott reflektor úgy van beállítva, hogy a lovak lába előtt egy arasznyira teljesen világos a talaj, a fény fókusza azonban a rúd előtt mintegy 12 lépésre esik. Itt van a legerősebb fény, 15 lépésnyire a rúd előtt még könnyen lehet nyomtatványt olvasni. Az akkumulátorok a kocsis ülése alatt vannak elhelyezve, súlyuk 5 kiló”. Dr. Nyáry akkumulátorát többször is bemutatta a becskerekieknek, sajnos további sorsáról semmit sem tudunk.
Feltalálónkat élete végéig foglalkoztatták az akkumulátorok. Olyannyira, hogy egészségi állapotának romlását is állítólag a túlfeszített kísérletezések váltották ki. Halálakor írta a Torontál, hogy „kiváló érdemeket szerzett a természettudományok terén. Munkás ember volt, több könyvet írt s kivált a villamos accumulátorokon próbált javításokat eszközölni, mely munkálkodását egészségével fizette meg”. Dr. Heidegger Lajos városi főorvos hivatalos orvosi jelentése szerint (amelyet két héttel Nyáry halála előtt adott ki) Nyáry nagy fokú idegrenyheségben szenved, s ezen súlyos baj következtében az illető nem képes a reá bízott kötelességeket mint főgimnáziumi tanár teljesíteni”. Dr. Heidegger egyévi betegszabadságra írta ki Nyáryt, mondván, hogy „egészsége és szolgálatképességének helyreállítása csak hosszú idő, hegyes vidék, teljes testi és szellemi nyugalom és szakszerű orvosi gyógykezelés mellett állhat be”. Erre azonban sajnos már nem kerülhetett sor, mert Nyáry időközben meghalt, halálával pedig lassan feledésbe is merül úttörő munkássága.
Orvosi bizonyítvány idegrenyheségéről 1891-ből
.jpg)
