A Genezáreti-tó

A ma használt neve Kinneret, ami annyit jelent „hárfa alakú”. A tó formáját a vele kapcsolatban álló folyók vizének munkája és a magukkal szállított hordalék alakítja mind a mai napig. Az északi partot építi, míg a délit a Jordán folyó kifolyása erodálja. Környékére a keskeny parti sáv jellemző, ami a keleti oldalon kicsit szélesebb. A tó a Kelet-afrikai-árokrendszer északi részében alakult ki, minek itteni szakaszát palesztínai ároknak nevezünk. E geológiai képződmény befolyással van az egész térségre, a táj változatosságára s az emberek életére is. A látkép legmarkánsabb egysége maga a tó és a nyugati partja fölé emelkedő Arbel-hegy. Felkapaszkodva ide gyönyörű kilátás nyílik arra a vidékre, ahol Jézus, az Isten Fia szolgált felénk, egyszerű emberek felé, bár annak ellenére, hogy többször áthaladhatott itt, mégsem említi a Szentírás. 

Kilátás az Arbelről a Galileai-tenger északnyugati partjára

Az Arbel-hegy jellegzetes alakja az egész környéken iránytűként szolgálhat

A galileai hegyek és a Golán-fennsík közé ékelődő tó 21 km hosszú, 8 km széles és felszíne 212 m-rel a tenger szintje alatt helyezkedik el. Medrének nyugati része lassabban mélyül, majd a keleti oldalon eléri a 43 m-es mélységet. Mivel két kőzetlemez határán fekszik, földrengések és vulkánkitörések formálták a tájat. Ennek bizonyságául szolgálnak a területen mindenfelé gyakori bazaltkőzetet és a vulkáni utóműködésként feltörő források a tó alján. Vizének sótartalmára kihatással van a nagy kipárolgás, a csapadék mennyisége és az említett forrásvízben lévő ásványok. 

A terület éghajlata igazi szubtrópusi. A hőmérséklet sosem éri el a fagypontot, azonban az északi hegyekből (Golán-fennsík) érkező hideg és a déli síkságról beáramló meleg légáramlások találkozásakor olykor heves szélviharok alakulhatnak ki. Egyik ilyen hirtelen jött vihart a Szentírás is megemlíti. A tanítványok már távol hajóztak* a parttól, mikor felkorbácsolódott a szél s a hullámok már-már becsaptak a bárkába. Jézus is velük volt, de békésen aludt egy vánkoson. A növekvő veszély láttán egyre erősebb félelem fogta el őket s odaléptek a Mesterhez kérve Őt, hogy tegyen valamit megmenekülésük érdekében. Ekkor Jézus „felkelt, parancsolt a szélnek és a víz hullámainak, mire azok megszűntek és lecsendesedtek”. (Lukács 8, 24) Tanítványai tehát saját bőrükön tapasztalták meg isteni hatalmát. Annak ellenére, hogy több csodatételét is látták már Jézusnak. Elámultak s ismét félelem lett rajtuk úrrá. 

Péter idejében a Galieai-tenger leggyakoribb halfajtái közé tartozott a szardínia, a márna és a tilápia. Ez utóbbi, melyet Szent Péter halának is szoktak nevezni fésűszerű hátuszonnyal rendelkezik s nagyobb példányai elérik a fél méteres hosszúságot is.

A tó képezi Izrael legnagyobb édesvíztartalékát. Vize tiszta s több halfajta élőhelyéül szolgál, ami virágzó halászfalvak létrejöttét biztosította régmúlt időktől fogva. Azok a partközeli területek, ahol langyos forrás tör elő különösen gazdagok halban, mivel az algák gyors szaporodása idevonzza az éhes halrajokat. Jézus idejében a Genezáret partját virágzó városkák tarkították, melyek részben a gazdag halállománynak, részben pedig az itt elhaladó fontos útvonalaknak (Via Maris) köszönhették létüket. A települések főként a nyugati síkságon épültek, mint Jézus városa, Kafarnaum is, és Magdala, ahonnan Mária Magdolna valamint testvérei, Márta és Lázár származtak. Magdala településneve „halfigyelő tornyot” jelent. Valamikori gazdagságát bizonyítja, hogy rendkívül jelentős kikötője volt s kétszáznál is több halászhajóval rendelkezett. A nagybani halászat beindította a kereskedelmet és a halfeldolgozást is. (Ez utóbbi a gazdaság mai felosztása szerint az élelmiszeripar egyik ága). Sokáig Magdala volt a tópart legjelentősebb városa, de Jézus idejében már megépült Tibériás, ami átvette a primátust. A Szentírás nem említi, hogy Urunk megfordult-e ebben a városban, mégis ezer és ezer szállal kötődik a Genezáret vidékéhez. A tó partján szaporította meg először a kenyeret, tanított a nyolc boldogságról, itt történt a gyógyítások nagy hányada és a Szentírásban lejegyzett csodákból harminctól is többnek a Genezáreti-tó volt a színhelye. Innen hívta el első követőit, Simon Pétert és testvérét, Andrást, valamint a másik testvérpárt, Jakabot és Jánost, itt történt Péterék csodálatos halfogása s az is, mikor Jézus feltámadása után halat sütött tanítványainak míg várta őket, hogy visszatérjenek a halászatból s itt, a tó partján kérte meg Pétert, hogy legeltesse nyáját. (Jn 21,15k)

A Genezáreti-tóhoz kapcsolódó történetek közül Jézus egyik legszebb, legbiztatóbb és legbeszédesebb tanítása, melyet nem szavakkal tanított meg nekünk. Máté 14, 22-36-ban olvashatjuk a történetet. Az első kenyérszaporítás után Jézus meghagyta tanítványainak, hogy szálljanak vízre s induljanak el a tó túlsó partja felé, míg Ő elbocsátja a tömeget. Ezt követően azonban nem indult rögtön a tanítványok után, hanem felment a hegyre imádkozni. Tanítványai azonban csak nehezen jutottak előre az erős ellenszélben. Miközben küszködtek, egy alakra lettek figyelmesek, ki közeledett feléjük a vízen. Kísértetnek nézték s félelmükben kiáltozni kezdtek, de Jézus megnyugtatta őket „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Ekkor Péter arra kérte a Mestert, hogy parancsolja meg neki, hogy menjen oda hozzá a vízen. Jézus engedelmeskedett. >>Gyere!<< szólította magához. Péter kilépett a bárkából s elindult. Ahogyan azonban távolodott a bárkától egyre jobban érezte az erős szelet, látta a hullámzó vizet s a körülményekre figyelve elvesztette szeme elől a lényeget, aki hívta őt s aki felé tartott. Valahol félúton a bárka s Jézus között süllyedni kezdett s segítségért kiáltott az Úrhoz. Máté evangéliuma azt mondja „Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt […]”. Beszállva a bárkába a tanítványok „leborultak előtte és azt mondták >>Valóban Isten Fia vagy!<<” Bár a történet megtalálható még Márk és János evangéliumában is egyikük sem meséli el olyan részletesen, mint Máté. Hosszasan lehetne elemezni ezt a csodálatos részletet, de ezúttal csupán arra figyeljünk, mit oly sokszor hangsúlyozunk a történet kapcsán. Jegyezzük meg úgy, hogy bármikor segítségül szolgálhasson erősítve Istenünkbe vetett bizalmunkat. Minden olyan helyzetben süllyedni kezdünk, amikor megriasztanak minket a körülmények s nem Jézusra figyelünk. Ő mindnyájunkat hív magához s ezen az úton nem hagy magunkra, még ha mi néha úgy is éreznénk. Ahogyan a megtorpanó tanítványt, úgy minket is azonnal ki fog ragadni a veszedelemből s Szentlelke segítségével meg fog tartani, ha hozzá kiáltunk. 

Brian Jekel alkotásának címe Jézus a vízen jár

* 05 A képen látható hajó hasonló lehet, mint az, amiben Jézus aludt a vihar idején. A roncsokat 1986-ban találták a Genezáreti-tó északnyugati partjának közelében, nem messzire Magdala városától. Az előző év rendkívül száraz nyara és őszi időszaka meglehetősen alacsony vízszintet eredményezett. Az előállt helyzethez az is hozzájárult, hogy a lakosság kénytelen volt a tó vizével öntözni a termőföldeket. A hajóroncs nem került ugyan a víz felszíne fölé, de kivehetőek voltak körvonalai. Miután kiemelték a sárból, megtisztították s konzerválási eljárásoknak vetették alá, hogy 1995-ben megmutathassák a világnak. A vizsgálatok kimutatták, hogy i.e. 40 körül építhették s az első században is használatban volt. Ennek okán a Jézus hajója nevet kapta. A bárka 8 m hosszú, bő 2 m széles s közel 1,5 m magas volt. 15 személy szállítására volt alkalmas s valószínűleg a tavon közlekedő legnagyobb hajók csoportjába tartozott. A tudósok azt is megállapították, hozzáértő személy készítette felhasználva a más hajókból származó használható farészeket és a környéken található minőségtelenebb fát is, míg a bárka fő alapanyaga a cédrus és a tölgy. Vitorláshajóként és evezővel hajtva is használható volt.