A pszichológiai hadviselés kialakulása és fejlődése

Ezért vonultak a harcra kész férfiak nagyokat dobbantva, hangosan kiáltozva, tolldíszekkel felvértezve az ellenfél ellen, hiszen ilyen megnyilvánulásokat láttak az állatvilág – gyakran halálig menő – párviadalai alkalmával is.

A pszichikai hadviselés a kiszámíthatatlan helyzetekre épül. Aki képes megvezetni, becsapni az ellenfelét, az időt nyer, és aki képes ezt megvalósítani, az ezt az előnyt a saját javára fordíthatja. Ha van időnk átgondolni, átlátni a helyzetet, akkor még a túlerővel szemben is hatékonyak lehetünk, győzhetünk. Ebből következik, hogy a háborúban, és az azt megelőző békeidőszakban minden hatás, ami egy országot ér vagy (ál)figyelmeztetés vagy provokáció. És hogy miként reagálhat erre az ellenfél, az ma már tudomány, amivel a pszichológiai hadviselés foglalkozik.

A háborúk az emberi történelem szerves részei. Minden élőlény arra törekszik, hogy túlélje a katasztrófákat, vagyis a háborúkat is. A túlélés ösztöne egyrészt összefogásra serkentette a társadalmakat, máskor azonban egymás ellen fordította a különböző emberi csoportokat. A fizikai leszámolás mellett a manipuláció, a pszichológiai harc is jellemző része az összetűzéseknek, már a legkorábbi időktől kezdődően. Ennek a harcnak a célja a saját körökön belül a harcosok motiválása, az egységes arculat kialakítása, az ellenfél köreiben viszont pont ennek az ellenkezője: a belső ellentétek kialakítása, az ellenség egységének, összetartó erejének a szétzúzása.

Az emberi társadalmak történelmi fejlődésének következményeként egyre jobban szélesedtek a pszichikai hadviselés alkalmazásának módjai, technikái. Ma már egyre nagyobb teret nyer a pszichológiai hadviselés a klasszikus katonai cselekmények, a biológiai és vegyi fegyverek bevetése mellett.

Amíg békeidőkben a hatalmat gyakorlóknak a békés egymás mellett élés, az átláthatóság, a sablonosság, a kiszámíthatóság az elsőrendű célja a társadalom legegyszerűbb működése érdekében, addig háborús időkben ennek az ellenkezõje kellene hogy érvényesüljön, hiszen csak az ellentmondásosság, megbízhatatlan helyzetek létrehozása, az őrületkeltés, a kiszámíthatatlan alkalmazásának stratégiája vezethet győzelemre, amennyiben sikerül ezeket a folyamatokat az ellenfél táborában kialakítani, elérni. A pszichikai hadviselés alkalmazásakor el kell dobni a régi szokásokat, a megrögzött viselkedési mintákat és ötletszerűen, éberen kell cselekedni. Aki logikátlanul harcol, azt nem lehet kiismerni, tehát nem lehet csak úgy sarokba szorítani és legyõzni, mert mindig meglepetést okoz.

Amíg a régmúltban a pszichikai hadviselés sokszor csak egy mellékes, és olykor nem is tudatos vonulata volt a harcoknak, addig mára ez teljesen megváltozott. A XX. század két világháborújában már a saját céljaiknak megfelelően, tervezetten és tudatosan igyekeztek használni a manipulatív technikákat, módszereket, de az ilyen jellegű hadviselés valójában a hidegháború idején finomodott igazi tudománnyá. Mára már a pszichológiai háború tudatosan szervezett és szakszerűen végrehajtott hatással van az ellenség egyéni és kollektív tudatára, érzéseire, akaratára, a politikai és katonai célok elérése érdekében, úgy a háborúban, mint békeidőben. A katonai költségek jelentős részét ma már nem csak a legmodernebb és leghatékonyabb fegyverek fejlesztésére fordítják, hanem tömegpszichológiai, katonai-pszchihológiai kutatásokra, médiumok kiképzésére és bevetésére, a propaganda eszközeire stb.

Az első hadtudományi írásos emlék, az ókori kínai mű, a Szun-ce (vagy Ping-fa, A hadviselés törvényei) című könyv megjelenése óta ismert, hogy a hadvezetésnek objektív törvényei vannak, és ezeket a legújabb korban a pszichológiai hadviselésre is kiterjesztették immár. Ennek a hadviselésnek az alakalmazásakor megkülönböztetjük a békeidőben, a háború alatt és a háború után történő módszereknek a felhasználását. Az ilyen jellegű hadviselésnek különböző céljai lehetnek: hosszú távú (stratégiai), középtávú (operatív), rövid távú (taktikai) célok.

A pszichológiai hadviselés alkalmazásának egyik leggyakoribb és legolcsóbb módja a médián (újságok, szórólapok, plakátok, rádió és TV-műsorok, az internet, közösségi oldalak, számítógépes játékokon) keresztül való manipuláció. Saját körökön belül ilyenkor hazafias nézeteket és hiedelmeket terjesztenek különféle kampányokon keresztül az állam- és hadpolitika céljainak megfelelően. Az ellenfél körében viszont a lakosság erkölcsi és pszichológiai állapotának zavarát igyekeznek elérni a médiamanipulációk segítségével, valamint a fegyveres erők személyzetének megoszlását, a hadsereg emberi erejének, hatékonyságának csökkenését, netalán az önkéntes megadást vagy az átállás elérését.

Amíg az egyszerű átlagpolgár a pszichikai harc emlegetésekor többnyire a konfliktusok elmélyítésére, a belső ellentétek kialakítására, továbbá a propagandaharcra gondol többnyire, addig – érdekes módon – a pszichológiai hadviselést pozitív módon a háborús összecsapások elhárítására, a katonai konfliktusok megakadályozására is ki lehet, és ki is szokták használni a globális világpolitikát befolyásoló erők, ha érdekeik épp ezt diktálják.

Ahogy XX. század folyamán folyamatosan nőtt és finomodott a pszichológiai hadviselés mérete és jelentősége, úgy változott meg a pszichológiai harc arculata is. Látványosan a mai napig is az országok közötti küzdelem egyik nagyon hathatós eszközeként szokták propagálni, de manapság, a XXI. században már sokkal többet alkalmazzák előszeretettel a belpolitikában, de még inkább a demokratikus alattvalói viselkedés, valamint a vásárlói szokások kialakításában. Méghozzá igencsak óriási hatékonysággal!