A nagy háború végének centenáriuma

Sötét sírok nyílnak sorokban,
Minket ver a gránáteső, 
Gyászdalt suttog az erdő lombja,
A holtakra hull a szemfedő…

/A. A. monogramot viselő magyar honvéd Halottak napján c. versének részlete 1915-ből/

Vajon valóban lezárult száz évvel ezelőtt a nagy háború? Vagy csak arról volt szó, hogy a szembenálló felek annyira kimerültek, és már nem bírták anyagiakkal, de az I. világháború kitörését előidéző terveiket ennek ellenére továbbra is a keblükben melengették, és a következőkig elodázták a harc folytatását? Ezek csak feltételezések, tény viszont az, hogy 1918 nyarának végén már eldőlt a győztesek és vesztesek sorsa, azok kerültek ki nyertesként, akik nem roppantak össze teljesen pénzügyileg, emberileg. Csakhogy senki sem volt megelégedve az eredménnyel, még a győztesek sem.

Amikor 1918. szeptember közepén megindult a szaloniki front áttörése, ami a központi hatalmak oldalán álló Bulgária összeomlását eredményezte, kártyavárszerűen omlott össze minden. Hamarosan a törökök is kapituláltak, majd az Osztrák-Magyar Monarchia, és végül Németország is (november 11-én) letette a fegyvert. A várva várt béke helyett az öreg kontinens túlélői újabb kihívásokkal kerültek szembe, mint: forradalmak, ellenforradalmak, etnikai összetűzések, járványok, nincstelenség, infláció, pogromok, szabadságharcok, intervenciók és polgárháborúk. A felgyülemlett emberi keserűség, tehetetlenség, nyomor és elégedetlenség újabb és újabb válsággócokat teremtett Európában, a nagy háború ugyanis a győzteseket és a veszteseket egyaránt addig sosem látott tömeges társadalmi konfliktusok, válságok elé állította. Ez azért volt így, mert mindkét fél, az antant és a központi hatalmak is a végsőkig mentek, maximálisan kimerítve a tartalékaikat. Az akkori katonai és politikai hatalom az emberek feje fölötti tervekbe, gondolati kombinatorikába veszett a reális helyzetfelismerés helyett.

Bár ma már tudjuk, kik voltak a vesztesek, az 1918-as évnek a kezdetén még nem volt ennyire egyértelmű a helyzet. A száz évvel ezelőtti tavaszon, 1918 márciusában még úgy tűnt, hogy a központi hatalmak megfordíthatják a háború kimenetelét, hiszen március 3-án aláírták a keleti harcszíntér lezárását eredményező breszt-litovszki békeszerződést. Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia ezen egyezmény alapján kieszközölték, hogy Oroszország felfüggessze az antanttal kötött szövetségét, hogy elfogadja az új határokat, ami a szovjetek számára a lengyel, litván, lett, észt, finn és a Kaukázuson túli területek elvesztését jelentette.

A keleti frontról felszabadult erőket a németek a nyugati fronton akarták minél előbb bevetni, és ezt elég sietősen kellett véghezvinni, mert az amerikai erők Európába való érkezése már csak hetek kérdése volt akkoriban. Ma már ismerjük a tényeket, hogy az 1918 március 21-én elindított német támadás az első sikereket követően végül kudarcba fulladt. A remélt győzelem elmaradt. A háború kegyetlenségei azonban még fél évig folytatódtak.

A nyugati front áttörhetetlennek bizonyult mindkét háborús fél részéről. Bár a németek júliusi, utolsó próbálkozása sem hozott eredményt, ez a másik oldalon is így volt. A francia, angol, amerikai erők csak hatalmas emberi és anyagi veszteségek árán tudtak apró kilométereket előrehaladni. A fordulat akkor állt be, amikor az antant katonai vezetői belátták, talán a balkáni (szaloniki) fronton kellene megkísérelni az áttörést. Sokáig nem is gondoltak erre a lehetőségre, mert 1915-ben, a törökök elleni gallipoli hadművelet kudarca után nem mertek jelentősebb erőket összpontosítani az itteni harcokhoz. Azonban 1918-ban, a szaloniki frontról érkező jelentések már arról szóltak, hogy a bolgár hadsereg felszereltsége egyre rosszabb, s bár a katonaság hősiesen védekezik, az áttörés nagyarányú sikerekkel kecsegtet. Sőt Bulgáriában ekkoriban belpolitikai viszályok jelentkeztek, ez a központi hatalmakat támogató bolgár kormány bukása volt. Erre azért került sor, mert a legyőzött Romániával való béketárgyalásokon alig kaptak valamit a nagy emberveszteségeik és a hatalmas anyagi erőfeszítéseik ellenszolgáltatásaként. Ezután már antant párti politikusok kezébe ment át a hatalom Bulgáriában.

A felsorolt változások eredményezték a francia hadvezetés berkeiben, hogy a Balkánon akarták immáron eldönteni a háború kimenetelét. Persze ehhez a nyugati arcvonalon is folytatni kellett a támadásokat, hogy a németek ne tudjanak segítséget küldeni a bolgároknak, vagy ha mégis megteszik, akkor a nyugati front válik sebezhetővé, áttörhetővé. Végül az antant vezetőinek számításai bejöttek. A központi hatalmak összeomlása a háború végét vetítette elő, pontosabban a vég újabb szörnyűségeit: amit már fentebb felsoroltam egyszer.

Száz évvel ezelőtt nem a béke köszöntött az arra kiéhezett egyszerű emberekre, hanem az akarnokok újabb politikai cselszövései. Éveknek kellett eltelni, hogy normalizálódjon a helyzet Európában, de a 20-as évek látszatbékéje csak egy máz, egy felszín volt. Mégis sokan hittek benne! Tartóssá azonban mégsem tudták tenni.