Az ereklyék bűvöletében

Akinek van kedve és pénze hozzá, az szinte bármelyik nagyobb városban megtanulhatja azokat a fogásokat, technikákat, módszereket, hogy hogyan csaljunk lépre embereket, miként áruljunk zsákba macskát pókerarccal, lelkiismeret furdalás nélkül. De sajnos a múltból is előszedhetünk számos hasonló példát, amikor tömegeket vezettek az orruknál fogva. Azonban nyomatékosan ki kell hangsúlyoznom, sohasem egy adott termék vagy helyzet a hibás abban, ha átvernek bennünket. Egy tárgy vagy jelenség nem önmagában rossz, hanem attól válik azzá, ahogyan az emberek használják.

Nem a TV-vel vagy az internettel van baj, hanem az emberekkel, akik olyan tartalmakkal töltik meg, amelyek nem méltóak arra, hogy megnézzék őket. Aki elég tudatos, és átlátja a háttértevékenységeket, az ki tudja vonni magát – többé-kevésbé – a manipuláció folyamataiból. Az ókorban és középkorban is voltak olyan emberek, hatalmi struktúrák, akik az egyszerű tömegek fölötti befolyásukat a saját hasznukra fordították. Ez történt az ereklyékkel is. Az ereklye kifejezés a latin reliquiae – hátrahagyott tárgy, maradvány szóból ered. A köztudatban bizonyos fontos történelmi eseményekkel, személyekkel kapcsolatban lévő földi maradványokat, tárgyakat értenek alatta.

Régen az ereklyék nem csak az ősök iránti tisztelet tárgyai voltak, hanem a hatalom és a jólét jelképei is. A késő antikvitás és a középkor idején az ereklyék tisztelete, de inkább birtoklása sokkal többet jelentett, mint a mindennapi vallásgyakorlat részét. Az ereklyetisztelet köré egy teljes eszme épült. A legközkedveltebb szentek relikviáinak a megszerzése – pl. a Jézushoz, az apostolokhoz, az egyházatyákhoz, a remetékhez köthető emlékek – a hatalmat, a gazdagságot szimbolizálták. Ezen felül akkoriban azt képzelték, hogy egy adott ereklye a birtokosa számára jólétet biztosít, továbbá a betegségek, tűzvész vagy más katasztrófa elhárulását eredményezi, és biztos győzelmet a csatában. Az emléktárgyaktól, testrészektől nagyon konkrét hatásokat, csodákat vártak el. Leginkább a csodás gyógyulásban bíztak az ereklyék gazdái, de ugyanúgy a zarándokok is. Emellett a listán ott szerepelt a gyermekáldás, a bőség, szerencse és a bűnök megbocsájtása is.

Az európaiak úgy hiszik, hogy az ereklyék tisztelete a kereszténység egyik hozadéka, ám ez – a protestáns egyház szemében bálványimádásnak, az emberek megvezetésének titulált cselekedet – más nagy világvallásokban is megtalálható, pl. a buddhizmusban, sintoizmusban. De nem volt ez a kereszténységben sem mindig így. A keresztény vallás kialakulása első századaiban még eltemették a vértanúkat, remetéket, „szenteket”. Nem bolygatták a földi maradványaikat. Az Újszövetségben nem található utalás arra, hogy Jézusnak, az apostoloknak vagy a követőiknek bármilyen tárgyát, testrészét meg kellene őrizni és tisztelni. Csak a kereszténység terjedésével kezdtek el a római, az egyiptomi és más ókori keleti halottkultusszal kapcsolatos rituálék egybeolvadni a keresztény vallásgyakorlattal és ideológiával. A megtérő pogányok közül sokan magukkal hozták régi szokásaikat is, ugyanakkor elfogadták a keresztény megváltás ígéretét és a többi tanítását is. De az állam is igyekezett a vallást saját hatalmi politikájának az igájába vonni. A legnyilvánvalóbb példája ennek Nagy Konstantin római császár uralkodása, aki az egyházi ügyekbe való beleszólását többféleképpen igyekezett alátámasztani. Először is azzal a legendával, hogy a Milvius hídi ütközet előtti éjszakán jelenést látott, melynek hatására a kereszt jelét hívta segítségül az ellenfele elleni csatában. Ennek hatására adta ki 313-ban a milánói ediktumot, amellyel elismerte a kereszténységet is szabadon gyakorolható vallásnak. A másik módja, amivel törvényesítette a vallási ügyekben való ténykedését, az az édesanyja, Flavia Iulia Helena, vagyis Szent Ilona által történt, aki az első nikaiai zsinat idején Jeruzsálemben, az ottani keresztények segítségével felkutatta Jézus keresztjét, elindítva ezzel a Szent Kereszt tiszteletét. Valószínűleg neki köszönhetően került Rómába Pilátus palotájának lépcsősora is, amin Jézus végighaladt.

A fenti példából egyértelműen kiderül, az ősök emlékének, a hátrahagyott tárgyaknak, bizarrabb formában a testrészeiknek a tisztelete az idők folyamán sokszor az uralkodók hatalmi eszközévé, vagyis politikai üggyé vált. Ám nem csak az uralmon lévők sajátították ki maguknak ezt az emberek számára fontos, sokszor belső megnyugvást és lelki békét biztosító szertartást, hanem a vallási fanatikusok és a nyerészkedők is. A reneszánsz kor egyik legismertebb humanistája, Rotterdami Erasmus joggal jegyezte meg, hogy Krisztus keresztjének darabkáiból egy egész erdőre való kerekedhetne ki. Mégis hiába leplezte le már 500 évvel ezelőtt e tudós a csalókat. Azóta is rengeteg háborút vívtak és vívnak még ma is ereklyék, szent helyek birtoklása érdekében, amit az adott szentek bizonyára elborzadva néznek a túlvilágról. Az ereklye megszerzése többnyire csak ürügyül szolgál a hatalom embereinek, a szélhámosoknak, seftelőknek, spekulánsoknak, ugyanis, mivel fontos emberi érzelmek társulnak egy-egy relikviákhoz, így nagyon könnyen fel lehet szítani az emberek haragját. Aki a zavarosban akar halászni, az a tömegek felhergelését követően könnyedén keresztülviheti a célját. Ám nem csak a háborúk szolgáltak a nyerészkedők számára lehetőségekkel. A középkorban jelentős bevételt jelentett a templomok, kolostorok számára egy-egy jelentősebb relikvia birtoklása. Ezek sok esetben hamisítványok voltak, és emögött megint csak pénzéhes és nem a hittől vezérelt egyházi személyek álltak. A zarándokok ugyanis rengeteg pénzt, kincset hagytak a zarándokhelyeken adományok vagy hagyaték formájában.

Mint ahogy az írásom bevezetőjében már kifejtettem, nem az ereklyékkel van a baj, hanem az emberek erkölcsével, akik bizniszt látnak és csinálnak egy emléktárgyból, zarándokhelyből. Az ereklyék tiszteletének elzüllesztése régóta zajlik. A humanizmus és a reformáció emberei merték először fölemelni szavukat az ereklyékkel való visszaélés ellen. Luther után szabadon fogalmazva az ereklyék „holt tárgyak” és a zarándoklatok „az ördög vásárai”. Bár a nagy vallásújító is látott valódi, mély, lelki tartalmakat is a relikviák tiszteletében, de a velük való kufárkodás miatt inkább eltekintett ezek tiszteletéttől. Cikkemben nem az ereklyék tisztelete, a zarándoklatok ellen akarok írni, hanem csupán felhívni figyelmet a velük való manipulációra. Manapság úgy gondoljuk, hogy a modern ember átlátja az ereklyékkel való játszadozást, pedig nem így van! Nem csak a menő filmekben hagyjuk magunkat megvezetni, mint az ereklyevadász sorozatokban, a frigyláda fosztogatóiban, vagy a szent Grál történetekben, hanem a valóságban is.

Úgy hihetnénk, hogy egy felvilágosult világban nem élünk az ereklyék bűvkörében. Csakhogy ma az ereklyék szerepét átvették a márkás cuccok, a különböző brandek (védjegyek). Sokan csodálattal, áhítattal használják, mutogatják ezeket a termékeket, hatalmat, státuszt, vagyis elismerést, bőséget, jólétet várva tőlük, mint ahogy egykoron is a múltban. Egy legújabb mobiltelefon, a legdivatosabb gönc, a menő számítógépes játék, drága karóra, egy vagány kocsi, cipő, extra táska stb. birtoklásáért ugyanúgy fanatizálhatók, megvezethetők a tömegek, mint régen. Sokan gondolják úgy, és élnek eszerint, hogy, aki nem birtokolja ezeket a mai ereklyéket, a drága, márkás árukat, az nem is ember. Rengetegen adósságba verik magukat, mert a külsőségeket tartják egyedüli mérvadónak. Ez álmatlan éjszakákat okozhat! Az adósság, a brandes cucokktól való függőség egyfajta rabszolgaságot jelent.

A múlt példái azért vannak előttünk, hogy tanuljunk belőlük! A szabadság érzését nem csak a különböző törvények biztosítják a számunkra, hanem a belső tartásunk is, amivel átlátunk a rossz, az emberségességünket sértő gonosz szándékokon.