Kapzsiság és infláció

A „kapzsinfláció” fogalma a piaci szereplők viselkedésére utal és a közelmúltban alkották meg, egyelőre nincs szélesebb körben elerjedve. Angol nyelvterületen a pénzromlás egyik fajtáját, mely a piaci szereplők viselkedéséből ered, „excuseflation” névvel illették. Ez azt próbálta kifejezni ki, hogy egyes vállalatok mindenféle gazdasági, geopolitikai és egyéb ürügyet, mondhatni mentséget bevetnek az árak – esetenként az inflációnál jóval nagyobb mértékű – emelésére és magas szinten tartására. Ez a kifejezés azért is jó, mert az excuse másik jelentése a megbocsájtás, azaz bíznak abban, hogy a fogyasztók „megbocsájtanak”, elnézik az áremelést, ami viszont általában nem fedi a valóságot.

Korábban is volt rá példa, de most az infláció esetében kifejezetten szembetűnő nem csak nálunk, de világszerte is, hogy a cégek a pénzromlás valós ütemén túlmenően próbálnak árakat emelni és azt a fogyasztókkal elfogadtatni. Teszik azt nyilván egyrészt azért, mert attól tartanak, hogy csak így tudnak a bevételeik tekintetében lépést tartani a folyamatokkal, másrészt a helyzet valóban kihasználható a profit növelésére is. Persze, meg kell jegyezni, hogy inflációs környezetben a profit nominális értéke, ha növekszik, az nem biztos, hogy reálértékben is a pozitív tartományban van. Megfigyelhető azonban a törekvés, hogy a vállalatok, különösen a fejlett gazdaságokban, a világjárvány és az ukrajnai háború következményeként emelkedő nyersanyagköltségeket ürügyként használták fel az áremelésekre. Ezen keresztül pedig azt tudták elérni, hogy soha nem látott magasságokba növeljék a haszonkulcsaikat. Ha nőnek a költségek, a nyereségnek is nőni kell? Ez lenne a legújabb trend a vállalati világban. Vannak erre utaló jelek, miközben tudjuk, hogy a valódi kapitalizmusnak nem így kellene működnie. A konkurenciának oda kellene hatni, hogy ez ne történhessen meg. De ha mindenki hasznot húz belőle – a vásárlót kivéve – akkor nehéz tenni ellene. Mindez pedig, nyilván nem kell külön hangsúlyozni, öngerjesztő folyamattá válva tovább növeli az inflációt.

Tény, hogy a fogyasztók, de a megrendelői oldalon álló vállalkozások is már több mint egy éve világszerte makacs inflációval küzdenek. A növekvő árak azonban szignifikánsan nem akadályozták meg a vállalatokat abban, hogy rekordnyereséget termeljenek. A Fortune 500-as listán szereplő vállalatok tavaly az inflációs környezetben 16,1 ezer milliárd dolláros bevétel mellett 1,8 ezer milliárd dollárnyi profitot termeltek. Albert Edwards, a Société Générale bank globális stratégája írt egy jegyzetet a jelenségről, amelyet Greedflation néven emleget. Ezt fordíthatjuk a kapzsiság inflációjának vagy kicsit magyarosítva kapzsiflációnak, ha el akarjuk kerülni, hogy dadogósnak nézzenek bennünket. A jegyzetben rámutat, egyértelműen megfigyelhető, hogy a vállalatok, különösen a fejlett gazdaságokban a világjárvány és az ukrajnai háború okozta anomáliák miatt emelkedő nyersanyagköltségeket ürügyként használták fel az áremelésekre, és ezzel érik el, hogy szinte soha nem látott magasságokba emelik a haszonkulcsot. De nem csak az említett jegyzetben van erre utalás. A Kansas City-i Szövetségi Tartalékbank januári tanulmánya szerint a felárnövekedés – ami a cég által felszámított ár és az előállítási költség közötti arány növekedése – a gazdaságtörténet során eddig még nem töltött be ekkora szerepet az infláció növekedésében, mint 2021-ben. Téves tehát az elképzelés, hogy a magasabb nyersanyagárak és munkaerőköltségek a vállalati árréseket csökkentik. Éppen ellenkezőleg.

Edwards, akinek több évtizedes tapasztalatai vannak a reálgazdaságban, úgy fogalmaz, megdöbbentő, hogy a vállalati kapzsiság soha nem látott szintje tapasztalható ebben a gazdasági ciklusban. Az USA teljes gazdasági profitadatainak legutóbbi közzététele is megerősítette meglátását. A legtöbb cég ugyanis rekordnyereségeket könyvelhet el. A vállalatok a világjárványt, majd az ukrajnai háborút egyértelműen haszonszerzésre használták ki. Arra figyelmeztet azonban, hogy a válságban kiemelkedően magas haszonkulcsot termelő vállalatok látványa társadalmi nyugtalanságot gerjeszthet. A politikai döntéshozók ezt a tényt figyelembe kell, hogy vegyék. A vállalati kapzsiság sokak véleménye szerint az infláció 30-40 százalékáért okolható. Noha a szabad piac és a demokrácia szószólói számára az árszabályozás szinte tiltott fogalomnak számít, a közgazdász végül a helyzet egyik lehetséges megoldásaként említi az árstopokat, árbefagyasztást. Edwards szerint, – bár sok kollégája, elsősorban a történelmi példák miatt kevésbé szimpatizál az árszabályozás alkalmazásával –, most indokolt lehet az alkalmazása. A logikusan következő fázis a gazdaságban most az lenne, hogy a munkaerő megpróbálja visszaszerezni a reálbérveszteséget. Ez a viszont már a rettegett „bér-ár spirál” kialakulását serkentheti. Valószínűleg nem unatkoznak a jövőben sem a témával foglalkozók, miközben azt is tudni kell, hogy ez mindenkit érint. A kapzsiság, mint kifejezés, nem sok elemzési értékkel bír. Valójában a kapitalizmus egyik mozgatórugója és az ember egyik alapvető tulajdonsága – tisztelet a kivételnek. A vállalkozások alaphelyzetben mindig a profit maximalizálása érdekében határozzák meg az árakat. Ha túlságosan megemelik azonban az árakat, azzal azt kockáztatják, hogy a versenytársak növelik a kínálatot, hogy piaci részesedést szerezzenek. Ez szabhat gátat a folyamatnak.