Paradoxonok útvesztőjében

Az új világ látszólag egy-egy időszakra megszakítja a globalizációt, ami a politikát és gazdaságot eddig meghatározta. A határzárak, az elszeparálódás és a karanténok viszont nem a kapcsolatok megszűnéséhez vezettek, hanem a világot másképpen összetartó, összekötő elemeket szültek. Egy teljesen új társadalmi-gazdasági rendszer jött létre. Autonómia és összetartozás, nyitottság és elzárkózás teljesen új értelmet nyernek, egyben a világot összetettebbé és sebezhetőbbé teszik.

Ez a változás valójában egy evolúciós folyamatként is felfogható. Az egyik világrend kudarcot vallott, és egy új teremtődik, amelyik a túlélésre alkalmasabbnak bizonyulhat. Lehet, hogy ezt most nehéz egyelőre átlátnunk, de azt hihetjük, hogy ez valójában egy szükségszerű belső folyamat volt: az marad mindig fenn, az a rendszer életképes, amelyik egy új szinten tudja összekapcsolni a paradoxonokat.

Egy-egy világjárvány esetében - bizonyos körülmények között - illetlen és egyben morbid is pozitív mellékhatásokról beszélni. Ugyanakkor minden rosszban van valami jó is, tartja a régi mondás. A pozitív gazdasági mellékhatások egyike, hogy a pandémia minden várakozásunkat felülmúlva gyorsította fel a digitalizációs folyamatokat világszerte, azzal együtt nálunk itt Szerbiában is. A hatások tekintetében csak becslésekre hagyatkozhatunk ugyan - hiszen sosem tudjuk meg, mi lett volna más esetben -, de valószínűsíthető, hogy az elektronikus úton történő otthoni munkavégzés hatására öt-hatéves lendületet kapott egy év alatt az IT-üzletág. Bizonyos trendek is megváltoztak, illetve hangsúlyosabbá váltak. Új kihívások, új feladatok születtek az üzletágakban. A digitalizáció minden szektort meghódított. Olyanokat is, melyek esetében ez nem volt várható, illetve csak hosszabb időtávlatokban számítottunk korábban rá. A vallási közösségek, egyházi szervezetektől kezdve az oktatáson, kereskedelmen, sporton keresztül a kutatás-fejlesztés-innováció szerves részét képezi ma már. Egyik nagy paradoxon ugyanakkor, hogy mindeközben a bolygón élők nagy része tulajdonképpen digitális analfabéta. Már ez utóbbi tény is komoly kihívásokat tartogat, de az idő múlása ezt részben önmagában is meg fogja oldani. A digitális korba beleszületők ugyanis már ezen fognak szocializálódni, míg az analfabéták a természetes elöregedés nyomán egy idő után elkerülhetetlenül kihalnak.

Ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetben mi is gyorsan felzárkózzunk, és valóban előbbre lépjünk, elsősorban jól képzett szakemberek kellenek, akár az ipari, akár a hétköznapi élet területén tevékenykednek. Folyamatosan olyan számadatok jelennek meg, hogy hány tízezer képzett informatikusra lenne azonnal szükségünk. Mindeközben vannak már informatikusok, akik hosszabb ideje sikertelenül keresnek munkát. A közeljövőben pedig valóban arra lehet számítani, hogy az alacsonyabban képzett, kevésbé kreatív informatikusokból túlkínálat lesz, az ilyenek nehezebben tudnak majd elhelyezkedni. A munka világa most még beszippantja azokat, akik képesek bizonyos feladatok megoldására és egyelőre kiemelkedő jövedelmet is kapnak. A szektorban, nemzetközi viszonylatban is versenyképes fizetések vannak, de ez nem azt jelenti, hogy elég, vagy a jövőre nézve is elég lesz csupán „mezei” informatikusnak lenni.

Mitől függhet a kilábalás gyorsasága? Vajon az ellentmondásokkal teli korban új esélyek is feltárulnak. Sokak számára jelent ez esélyeket. Nem mindegy, hogy az egyes gazdaságok milyen mélyről indulnak, vagy esetleg már ki is lábaltak a járvány okozta válságból. A kilábalási folyamat egyenlőtlen, ami várható is volt, hiszen sokban függ egy-egy nemzetgazdaság belső szerkezetétől. A tavalyi uniós átlag 4,6 százalékos visszaesést mutat. Öt ország gazdaságának teljesítménye azonban már meghaladja a járvány előtti hozzáadott értéket. Az ír GDP már több mint 7 százalékkal a járvány előtti szint felett áll, de az észt, a luxemburgi, a litván és a román gazdaság is kilábalt. Jellemzően az idegenforgalomtól függő országok vannak lemaradásban, a legjobban pedig azok az országok állnak, ahol a turizmus nem domináns.

A digitalizáció középtávon is olyan hatással járhat, hogy annak nyomán ismét beindulhat egy alulról jövő, természetes fejlődésnek köszönhető felfelé mutató demográfiai trend. A hazai növekedést emellett támogatják a működőtőke-beáramlás hatására növekvő új ipari kapacitások. A felújítási támogatások pozitív hatása pedig az építőiparban lesz érezhető. A kockázatok továbbra is jelentősek, de még egy esetleges újabb hullám esetén is bíztató lehet, hogy a korábbi tapasztalatok alapján a döntéshozók nem követik el azokat a hibákat, melyeket esetleg korábban már elkövettek.

Milyen legyen a modern kori, a digitalizáció korában minden társadalmi csoport számára előnyös gazdasági berendezkedés. A megreformált kapitalizmusnak egyidejűleg kellene egyfajta globális gazdasági és kulturális rendszerként működnie. A gazdasági irányítás elsődleges szempontja nem lehet más - a kisvállalkozói szinttől egészen a nemzeti és nemzetek feletti gazdaságpolitikákig -, mint a bolygó és a rajta egzisztáló társadalmak egészségének megőrzése. Lehetőég szerint pedig a javítása is, hiszen „beteg” rendszerekben nincs hiány a bolygón. Olyan „okos” cégekre és nemzetállamokra, és azok élén olyan képzett és sokoldalú szemlélettel megáldott vezetőkre van szükség, akik döntéseik meghozatala során figyelembe veszik a tényt, hogy ők maguk is egy érzékeny egyensúlyon alapuló rendszer részei csupán, és nem többek annál. A hosszú távú fenntarthatóság és közösségi érdekek is szempontot jelentenek. Ha néha ez utópiának is tűnhet, valószínűleg ilyen lesz majd a jövő kapitalizmusa.