A villámzár évszázada

A cipzár elsősorban a nadrágok egyik népszerű alapkelléke, amelyet a táskagyártó cégek is előszeretettel alkalmaznak. Azt hihetnénk, évszázadok óta ismert már. Nem így van! Ez az egyszerű, de roppant nagyszerű mechanikai szerkezet alig százéves múltra tekinthet vissza.

A ma ismert cipzár ősét Whitcomb Judson amerikai mérnök dolgozta ki 1893-ban. Az akkoriban divatos magas szárú, gombolható férficsizmák gyors ki-, és begombolására fejlesztette ki. A mai villámzár ősénél még egy nyitót alkalmazott megalkotója a kampók és hurkok egymásba akasztására. A szerkezet még meglehetősen nehézkesen működött, valószínűleg nem tűnt egy korszakalkotó találmánynak. 

Judson Whitcomb (1846 - 1909) amerikai üzletember 1893-ban két "cipő záró" (shoe fastener) találmányt regisztráltatott a U.S. Patent Office-ban

 

 

 

 

 

 

A mai értelemben vett cipzár, amit már puszta kézzel is fel lehetett húzni, csak 20 évvel később jelent meg. 1908-ban ezt tovább tökéletesítette Gideon Sundbäck svéd származású mérnök, aki megalkotta a nyitást, zárást lehetővé tevő „kocsit”. Először egy szalagra, annak egyik oldalára, fémfogakat helyezett csúszó kapoccsal. Hamarosan rájött azonban, hogy a szerkezet jobban működik, ha a fémfogakkal szemben is van egy sor, amik azután a kocsi húzásával kapcsolódtak össze. Szerkezetét 1913-ban szabadalmaztatott Amerikában. Így született meg a cipzár.
 

Az eredeti villámzár elve szerint a két szövetcsík szembenéző peremén sorakozó, eltoltan elhelyezkedő fémfogak egyik felén kis kiemelkedés, a másikon ennek megfelelő bemélyedés található. Összekapcsolódáskor ezek segítségével jön létre az illeszkedés. Záráskor a két zárlánc-sor szögben lép be a kocsiba, így történik a fogak kapcsolódása; nyitáskor fordított művelet játszódik le. A „cipzár” (angolul: zipper) nevet B.F. Goodrich találta ki 1923-ban. Kezdetben csak munka- és katonaruhákon, valamint cipőkön alkalmazták, majd a divatszektorban is egyre népszerűbb lett. Madame Schiaparelli olasz-francia divattervező volt az első, aki jól látható, színes cipzárakat kezdett használni az 1930-as években.

A svéd mérnök tervezte meg a fogak gyártásához és szalagra rögzítéséhez szükséges berendezéseket is, tehát a cipzár gyártó-gépsorát. Az újdonság azonban nem lett azonnal népszerű. Gyakran elromlott ugyanis. Nem volt megbízható, a gyakori csere szükségessége miatt pedig az emberek inkább más megoldásokat preferáltak. Csizmákon és dohányzacskókon azonban esetenként mégis használták. A ruhatervezők és szabók viszont még sokáig idegenkedtek tőle. Ekkor azonban rendhagyó módon közbelépett az akkoriban már igen fejlett amerikai reklámszakma. Egy azóta már alapvetőnek tartott módszert vetettek be. A cipzárt úgy hirdették, mint egy olyan probléma megoldása, amelyről az emberek korábban azt sem tudták, hogy valóban létezik. Szörnyű veszélyeket kezdtek emlegetni, amelyek a ruhák gombjai és kapcsai között beáramló levegő okozhat. Az erotika is bevetésre került a „meggyőzés eszközei” között. Az egyik cipzárgyár a gyors és erőfeszítés nélküli levetkőzés ígéretével igyekezett vásárlókat meggyőzni. Így próbálták meg a cipzárt, mint erotikus szimbólumot eladni. A cipzár alkalmazásában az USA haditengerészetének is úttörő szerepe lehetett, amikor 1918-ban 10000 darabot rendeltek a szélálló repülős egyenruháikhoz. A reklám, a marketing nélkül azonban nyilván nem terjedt volna soha ennyire el. Maga az eredeti elnevezés is a reklámoknak köszönheti létrejöttét. A cipzár angol megfelelőjét, a zippert a B. F. Goodrich cég marketingesei találták ki, akik 1925-ben az egyik reklámhoz találták ki, majd védették le az eszköz hangját utánzó szót. Ez annyira elterjedt, hogy a később megszülető magyar kifejezés is lényegében ebből a hangutánzó szóból született.

Az igazi nagy áttörés azonban mégis csak az 1930-as végén történt.  Ekkor már a legismertebb divattervezők is használni kezdték a cipzárt. Elsősorban a férfinadrágok gombjait helyettesítették vele, így került a sliccekbe a villámzár.

Yoshida Kogyo Kabushikikaisha – azaz a YKK

A világ majdnem összes cipzárját egyetlen gigacég gyártja, a japán YKK. Hogyan lett egy apró japán üzem ötven év alatt a világ cipzárgyártó monopóliuma? Az YKK úgy uralja a világot, hogy közben azt észre sem vesszük. Csak esetleg, ha megnézzük a sliccünk cipzárjának foggantyúját, akkor találkozunk ezzel a betűkombinációval, de leginkább ügyet sem vetünk rá, hogy mit is jelenthet. A YKK teljes neve: Yoshida Kogyo Kabushikikaisha – azaz Yoshida Művek Kft. Az Y az alapítóra, Josida Tadaóra (angolos átírással: Tadao Yoshida) utal, aki 1934-ben alapította a vállalatot. Egy kereskedőcég tanoncaként kezdte meg a pályafutását. Miután a cég tönkrement, saját cipzárgyártásba fogott, kezdetben nem sok sikerrel. Modernizálni akarta a gyártást, de egyik gyártósor tervezője sem vásárolta meg az ötletét. Sőt! A termelők még a textilhez szükséges fonalak eladását is megtagadták tőle. Yoshida azonban nem adta fel: saját gépeket kezdett gyártani, saját fonalakkal. Kitartása eredményeképpen a 60-as évek végére a japán cipzárpiac 95 százalékát már ő uralta.

A YKK cipzárcég ma is messze a piac legerősebb szereplője. A 2013-as árbevétele elérte az 577 milliárd jent, ami körülbelül 6 milliárd dollárral egyenértékű. 2009-ben a japán gazdagok listájának harminckettedik helyén szerepelt a YKK elnöke, akinek nagyobb volt vagyona, mint a japán császárnak. 2008-ban a megszorítások miatt visszaesett ugyan az iparági kereslet, de a piac 2010-re gyorsan korrigált. Az ázsiai térség gyorsuló gazdasági növekedése és a kínai–indiai ruházati ipar tartós és hosszú távú kereslete miatt ismét bővíteni kellett a termelést. Az YKK mint márka, mára már a jó minőségű, nem akadozó, tartós cipzár szimbóluma lett világszerte. A cég egy összefüggő, gigantikus méretű vertikális monopóliummá fejlődött, és az egész kínálati láncot módszeresen bezsebelte. A külső partnerektől már csak némi műanyagot és különleges fémötvözeteket szereznek be, minden mást maguk gyártanak. A siker titka lehet emellett még, hogy a gyártóeszközeiket úgy fejlesztették ki, hogy a versenytársak soha nem tudták tökéletesen lemásolni, vagy ellopni a technológiát. Ahogyan egyre nagyobb piaci részesedést szereztek, az amerikai és európai versenytársak többször próbáltak piacellenes magatartást rájuk bizonyítani, szabadalmakat elperelni, még a japán technikusok vízumhoz való hozzájutását is korlátozták. A nehézségek ellenére az YKK a 90-es évek végére az Egyesült Államokban is megkérdőjelezhetetlen piaci óriás lett. A termelési hatékonyságnak és az olyan kereskedelmi partnereknek köszönhetően, mint a Levi Strauss, Carrera, Adidas vagy a Nike.

Ma több mint 70 országban van leányvállalatuk, még 1959-ben nyitották az első tengerentúli gyáraikat Új-Zélandon, Malajziában, Thaiföldön, Costa Ricán. 2009-re a nem japán szekció már a termelés 90 százalékát adta. 1960-ban megnyitották az első amerikai boltjukat. A vevők már akkor olyan ritka típusú cipzárakat rendeltek tőlük, amelyek gyártására senki más nem vette a fáradtságot. Akkor még nem az YKK volt azonban a piacvezető. A cipzárpiacot akkor még két óriáscég, az amerikai Talon, - a legelső cipzárakat gyártó cég -, és a német Optilion dominálta. Az YKK azonban olyan hatékonyra fejlesztette a termelését, hogy a tavaszi cipzárak mindig pontosan a tavaszi kollekció üzemekbe kerülésekor érkeztek, az ősziek az őszi hajrára, ezért egyre nagyobb megrendeléseket kaptak. A szűkös megrendelések adta innovációs kényszer is sokat nyomott a keresletük növekedésén. Szinte minden típusú, szokatlan körülmények közötti használatra szánt cipzárt gyártottak már.  Légmentes, lángálló és vízhatlan cipzárakat is gyártottak már űrhajósok és búvárok védőruhájához. Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin űrhajósruhájának cipzárja is YKK gyártmányú volt. Bármilyen egyedi megrendelést legyártottak, bármilyen színű, anyagú cipzárról volt is szó. Az Adidas-szal való üzleti megállapodás nem volt egyszerű üzlet. Az YKK vállalta, hogy egy év felkészülési idő után egyforma cipzárok millióit szállítja abba a több mint 40 országba, ahol az Adidasnak leányvállalatai vannak. Ma a gyáraik közül a legnagyobb, egy grúziai üzem napi 7 millió cipzár termelésére képes.  

Nem úgy néz ki, hogy a jövőben megváltoznának az erőviszonyok a cipzárpiacon. A YKK azért emelkedett ki, mert versenytársaival ellentétben meglovagolta, hogy időközben a piac átrendeződött és globális lett, a hatalmas tételek dominálnak, de minden egyedi megrendelés fontos tud lenni. A korábbi vetélytársak, a Talon és az Optilon nem számoltak azzal, hogy a fókuszpont a textíliparban a fejlettől a fejletlen országok felé tolódik. Ma a Talonnak és az Optilonnak együttesen nagyjából 5 százalékos részesedése van a globális cipzárpiacból. Az YKK-nak 90 százalékos a világpiaci részesedése.

Veszélyes is lehet?

A cipzár az elmúlt egy évszázad alatt rendkívüli népszerűségre tett szert, világszerte ismertté vált. A női-, és férfinadrágokon egyaránt felváltotta a korábbi gombos sliccet. Praktikus, egyszerű és jó megoldásnak tartják sokan. Vannak azonban, akik éppen ellenkezőleg, nem tartják túl jó ötletnek éles fém-, vagy műanyagfogakat elhelyezni az érzékeny nemi szervek közelében. A BJU International urológiai szaklapban megjelent kutatás eredményei szerint 2002 és 2010 között 17.616 ember került orvoshoz a cipzár okozta nemiszerv-sérüléssel. Az esetek döntő többsége a hímvesszővel kapcsolatos sérülésről szólt, de öt esetben női nemi szerv is sérült. A kutatások azt is kimutatták, hogy a hímvesszősérülések nagy része 18 évesnél fiatalabb fiúkkal és kamaszokkal történt. A kutatás vezetője, Herman Singh Bagga, a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem urológusa azonban azt is megállapította, hogy ritkák a cipzár okozta maradandó vagy súlyos sérülések. Többnyire csak nagy fájdalomról van szó, a sérülés azonban gyorsan és maradandó következmények nélkül begyógyul.

A mágneses villámzáraké a jövő?

Azt hihetnénk, hogy a modern, jó minőségű villámzárak jelentik valamilyen szempontból a ruházati cikkek esetében a csúcsot. Pedig ez úgy tűnik, nem így van, a legtökéletesebb dolgokat is tovább lehet fejleszteni. Scott Peters nevéhez fűződik a mágneses elven működő cipzár szabadalma. Az ötlet abból ered, hogy amennyiben pl. egy felsőruházati cikket látunk el cipzárral, annak felhúzásához mindkét kezünkre szükség van. A mágnesest egy kézzel is fel lehet húzni, az összekapcsolódás ugyanis „automatikus” a mágneseknek köszönhetően. Állítólag hamarosan mindenki számára elérhető lesz a „magzip” néven futó mágikus egykezes cipzár, de ez már tényleg a jövő zenéje.