A járvány alatt retorikai vákuum nyílt meg. Ezt a populisták kihasználták. Az AfD érzelmi bombákkal és farkast kiáltással fölhívta magára a figyelmet. Kramer: A provokációkat bátran és slágfertig vissza kell verni, nem átugrálva minden bakocskát, amit a populisták fölállítanak. Itt retorikai szuverenitás és spontaneitás szükségeltetik – előre megírt szónoklatok fölolvasása helyett.
Stephan Weil, Alsó-Szászország miniszterelnöke a mai Landtagswahl után nem nácizta le a szintén nyertes AfD-t. Ehelyett az ország nagy problémáiról beszélt és retorikailag ügyesen kérdezte: Hiszi valaki, hogy ezekre az AfD megoldásokat kínál?
A legjobb beszéd az, amely a helyzetből indul ki. Az előre megírt, fölolvasott, idegen forrásokra támaszkodó szónoklat nem ér célba. Macron „townhall-meeting“-je jó módszer a csalódott választókhoz ismét kendőzetlenül közeledni. Az SPD jól teszi, ha a chat-szoba mellett a piacteret is fölhasználja. A jó szónok Weil ismeri a timing-ot is. Tudja, meddig húzhatja témáját, miután egy „röviden”-nel, poénnal lezárja. Programját személyes hozzáállásával erősíti: „Ez nekem fölöttébb fontos”, „Ezt keményen elhatároztam.”
Weil megválaszolja a tanárok fizetésére irányuló nehéz kérdéseket, reagál az oltástagadókra, kicsit szidja a brüsszeli bürokratákat és néha még személyes is tud lenni. „Van idejük egy kis sztorira?” És elmeséli egy leszakadt híd javításának 10 éves történetét. „Nálunk a projekteket egymás után realizáljuk, a hollandok párhuzamosan intézik.” W. egyszer bölcs honatya, másszor egyszerű polgár. A sebezhetőség szót a járvány előtt nem ismerte, ami kétszeres jogászdiplomásként alig valószínű. A lényeg: ezzel népközelsége erősödik és hosszabb a taps.
Jól beszél. Először egy fenyegető összképet fest föl, ezzel a hallgatóság vágyakozását korbácsolja föl tapasztalt politikai és közigazgatási lépések iránt. Lelkiismeretesnek és szókimondónak mutatkozik. „Nem köntörfalazok. A kampányban is kimondom az igazságot.” Ezt kiemeli, mert tudja, hogy a választók hajlamosak az ellenkezőjét hinni.
Fő szabály: az empátia adottság. A címzett bőrébe kell bújni. Egyáltalán elér hozzá az érv? A gondolat érthető számára? Vagy inkább elijeszti? A politikai kommunikáció leginkább az empátiavizsgán bukik meg. Aki nem fogja föl, mit jelent a dráguló energia- és élelemárakkal nap mint nap megküzdeni, elvéti a hangot. A „tehermentesítő csomag” példa a rossz politikai kommunikációra. Hány ilyen volt már?
Scholz kancellár a hideg retorika képviselője. Dehát ez nem végzetes a válság idején? Nem kellene érzelmi töltést adnia beszédeinek? Neki nem, mondja Kramer. Nem lenne hihető, ha egy ilyen hideg, racionális szónok hirtelen sok pátosszal beszél. A hallgatók finom füle kihallja, mi a valódi és mi nem. Példa erre Scholz szerencsétlen „You’ll never walk alone“ idézete. (Oscar Hammerstein szövege a „Carousel“ musical-ból). Arra szolgált volna, hogy a kormány nem hagyja magára a lakosságot. Csakhogy a szöveg nem a közösségi segítségről szól, hanem az egyén erejéről. Persze, azt is mondhatnánk, ez az erő a stadionhimnuszok közös énekléséből ered.
A genderről pedig, amikor egység és szolidaritás szükségeltetik, szó sem lehet. Sokakat elijeszt a gendernyelv. Egy politikus természetesen kríziskor is ki kell, hogy vegye a részét a változtatásokban, de nem szabad provokálnia, a polarizálást erősítenie.
K. a mai időket retorikailag visszaesőnek látja. Régen a politikusbeszédek bátrabbak voltak. Gondoljunk csak a Wehner-Strauß-összecsapásokra. Ma nagyon visszafogják magukat, ezzel nem lesz jobb. A politikusok állandó digitális megfigyelés alatt állnak, ezért görcsösen óvakodnak minden botránytól. Ma a politikai kommunikáció egyre inkább info-forgácsokból, rövid videókból áll. Gyakran egy hallgatóságnak címzett szónoklat jó és helyes lehet, de kiragadva a kontextusból más helyre kerül és máris kész a botrány. A politikusok kalkulálnak és ezzel elveszítik hitelességüket. Nem a helyzetből kiindulva reagálnak.
Hameln-t megjárni és emberfogót látni
(A hamelni patkányfogóról kiderítették, hogy a 130 elveszejtett gyerek valójában 130 áttelepített volt.) Stephan Weil ül a hamelni lópiacon egy hokedlin és győzködi a választókat. Hányszor írták már le ridegnek és száraznak? „Normál sörivó jogász vagyok.” - mondja magáról. „I am the normal one.” A pártközleményekben konvencionálisnak, semmitmondónak tűnik – mint egy pártkatona, egy apparatcsik. Ám itt a hamelni harang alatt teljesen másképp hat: oldott élénkséget sugároz, gesztusaiban északnémet grandezza, előre örül biztos győzelmének. (Alsó-Százország okt. 10-én választott. RS). Jókedvvel válaszolgat a söralátétekre írott kérdésekre. Míg a Hannover-ben dugó dugó hátán, itt zöld hullám – bókol a provinciális léleknek. Majd rögtön a nagy dolgokba csap bele: Putyin, háború, energiaárak. „Németország történelmének legnagyobb próbája előtt áll.” Ami most kell: aktív, erős állam vagyis SPD.
Franfurter Allgemeine Zeitung, 8. 10. 2022
Bloß nicht drum herumreden
.jpg)
