A társulás vagy biocönózis a növények és állatok közössége, mely sajátos szerkezeti és működési tulajdonságokkal rendelkezik. Olyan szerveződési egység, amelyet egy adott élőhelyen azonos időben élő és egymással kapcsolatban lévő populációk alkotnak. Ez tulajdonképpen a növények (fitocönózis) és az állatok (zoocönózis) közössége.
A természetvédelem fogalma és értelmezése a történelem folyamán változott. A legrégibb időkben a természetvédelem abból állt, hogy az uralkodók, a tulajdonosok, a gazdák azt védték, ami számukra megfelelt. Ezeket a területeket általában vadászati területként, ma úgy mondanánk, hogy rezervátumként az uralkodó, a tulajdonos szórakozása érdekében védték. A modern nemzeti parkokat csak a 19. század elején hozták létre.
Mai világunkban a természetvédelem tekintetében egy területet több okból védünk. A felgyorsult iparosodás és a különböző iparágak fejlődése sok biológiai szempontból értékes területet tesz tönkre, a rajtuk lévő növényi és állati populációkat megritkítja, szétválasztja. A levegő, a vizek, a talaj szennyeződése közismert tény.
A társulások változatosságát, gazdagságát, sokféleségét fejezi ki a biodiverzitás. Ennek három szintjét különböztetjük meg: a genetikai, a taxon és az ökológiai diverzitást.
Amennyiben feldarabolódnak és különválnak, vagyis fragmentálódnak egyes növényi és állati populációk, lecsökken a génállományuk. A lecsökkent populáción belül a genetikai sokféleség csökken, a vérrokonságban történő kereszteződések problémákat jelenthetnek. Idővel a genetikai variabilitás csökken, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy több lesz a genetikailag teljesen azonos minta, mint a mutációkra és alkalmazkodásra alkalmas változat. Valójában mindegyik egyed genetikailag egyforma. Ezt továbbgondolva megállapítható, hogy amennyiben valamilyen drasztikus változás áll be a környezetben, az ilyen izolálva maradt populáció szegényes, lecsökkent génállományával nem képes a túlélésre alkalmas géneket produkálni, tehát menthetetlenül kipusztul. Viszont, ha a fragmentálódott területek kapcsolatba kerülnek egymással, vagyis ha lehetővé válik a kereszteződést két populáció között, a genetikai variabilitás nagyobb lesz, és ezzel együtt nagyobb az esélye annak, hogy a populáció tovább fennmarad.
A taxondiverzitás az egyes társulások fajokban vagy más taxonómiai egységekben való gazdagságát jelenti. A faji változatosság, mondjuk úgy is, hogy a fajgazdagság az adott társulásban előforduló fajok számát jelenti. Ez képezi az élőlénytársulások egyik alapvető jellemzőjét. Védett területeken általában egy vagy több védett faj él, és sokszor ezek össze vannak egymással kapcsolódva, és egyikük fennmaradása segíti a másik fennmaradását. Védett területeken más fajok is élnek, amik még nem tartoznak a veszélyeztetett kategóriába, de a jövőben odakerülnek.
Nagyon fontos az, hogy számot tartsunk az ökológiai diverzitásról. Az ökológiai diverzitás a közösségeket felépítő populációk számában és tömegarányában, funkcionális kapcsolataiban, kölcsönhatásaiban, tér és időbeli eloszlásában megjelenő sokféleséget jelenti. A védett területek lehetnek olyanok, melyeket speciális, ritkán található körülmény jellemez. Ilyen például a nálunk Bánátban található Sóskopó, ahol a sós víz és talaj olyan körülményeket teremt, hogy bizonyos halofita, sótűrő fajok tudtak elterjedni. Amennyiben tönkremegy ez a terület, a fajok egyedei is elpusztulnak.
A természetvédelem fogalma kiterjed mindezekre a lehetséges ártalmakra és bekövetkezésük megelőzésére. Van itt még valami. Egy terület védelmét más okokból is fel lehet vetni. Léteznek esztétikai, gyakorlatias, az ember számára különleges okok is, melyek egy terület védelmét helyezik előtérbe.
(Nálunk szerb nyelvterületen a szakterminológia így fogalmaz: kategorija PIO – predeo izuzetnih odlika).
.jpg)
