Tudta-e?
Hogy mik a menhirek? Sorba rakott, óriási kõtömbökbõl készült õskori építmények, amelyek az égtájak és utak jelölésére szolgáltak. Nagy-Britanniában, Franciaországban és Szardínián találhatók.

159-160. szám - 2017. december - 2018. január

Méhészeti alapismeretek

A méhészkedés legrégibb nyoma a kőkorszakból való. Spanyolországban a pókok barlangjában egy 20 000 éves rajzon az ősméhész fáklyával füstölve kúszik fel a sziklarepedéshez, hogy az ott lakó méhektől elrabolja a mézet.
Gutási Mihály, történész, amatőr méhész

6

Kezdetben az ember elpusztította őket, hogy hozzájusson az értékes mézhez. Idővel rájött, hogy a méhek elpusztítása nélkül is hozzájuthat a mézükhöz. Ez a felismerés vezetett egy új szakma kifejlődéséhez a méhészethez. Az első méhlakások egyszerű faodúk voltak, amelyek korhadt fatörzs részéből készültek vagy a méhész maga vájta ki a fatörzs belsejét a méhek számára. Később megjelentek a gyékényből és vesszőből készített kasok, amelyek általában egy deszkára állítva sorakoztak akár az erdő vagy falu szélén vagy a méhész háza táján. Tájainkon az első világháborúig még megtalálható volt szórványban a kasos méhészkedés.

A méhészetben a nagy áttörést a keretes méhlakás vagy kaptár jelentette. A keretet sokan feltalálták a világ különböző pontjain. A legelső írásos feljegyzés egy ismeretlen szerző tollából született meg 1683-ban Angliában. Magyarországon 1844-ben Kövesdi Szaka Sándor találta fel először, azonban nem tudta meghatározni a keret és a kaptár fala közötti helyes távolságot. A helyes hézagra egyszerre ketten jöttek rá 1851-ben. Lorenzo Langstrot Amerikában és Belrpesh Németországban.

Kaptárból sokféle típusú és rendszerű készült az idők során és van használatba a mai nap is. Alapjában véve megkülönböztetünk: felső és hátsó kezelésű kaptárt, hideg és meleg építésű kaptárt. A hideg és meleg építésű kaptár között a különbség a keretek elhelyezkedésének iránya a kijárónyíláshoz viszonyítva. Ha merőleges az elhelyezkedés, akkor hideg építményű, ha párhuzamos, akkor meleg építményű a méhlakás. A felső kezelésű kaptárakból megkülönböztetünk még fekvő és rakodó rendszerűt. A rakodó kaptárok különböző egységekből tevődnek össze, amelyek egymás tetejére helyezve a megfelelő sorrendben alkotják a méhlakást. A fekvő kaptár pedig egy lapos faláda, amelyben a méhcsalád az évközbeni fejlődése, majd összehúzódása során oldalirányban tud terjeszkedni. A vidékünkön legelterjedtebb kaptártípusok (variánsaik): rakodó kaptár (Langstrot, Dadant-Blatt, Farar), fekvő kaptár (Kis-Boconádi, Nagy-Boconádi), hátsó kezelésű kaptár (Albert-Žinderšić, Grom). Minden kaptártípusnak megvan az előnye és a hátránya. A fekvő és a rakodó kaptár alkalmatlan illetve nehezen építhető be méhészkocsira, a hátsó kezelésű kaptár pedig kezeléskor több tapasztalatot igényel, nehézkesebb a kaptárcsere annak meghibásodásakor, a kezeléskor, ha meleg építésű kaptárról van szó, akkor szükség van egy állványra, vagy dobozra, amibe a kereteket belerakjuk. Rajbefogáskor kicsit nehézkes a raj beterelése a kaptárba, seprőgarat szükséges. Ugyanakkor a hátsó kezelésű kaptár az kiválóan alkalmas méhészkocsira beépíteni. Nagyon egyszerűen lehet őket egymás mellé felsorakoztatni és jobban is bírják a vándorlás viszontagságait. A rakodó kaptár, amely fiókokból tevődik össze a szállítás alkalmával biztosítani kell, hogy a fiókok el ne mozduljanak az út során. Ezzel szemben mivel részei könnyen cserélhetők a kaptárcsere annak felújítása vagy javítása céljából pillanatok alatt elvégezhető. Rajbefogáskor a rajt akár közvetlen a kaptárba is bele lehet rázni az ágról, ha nincs magasan.

Vidékünkön honos méhfajta a krajnai méh. Főbb tulajdonságai közé tartozik, hogy tavasszal gyorsan fejlődik a család, az erős rajzási ösztön, ősszel elég korán abbahagyja a fiasítást, jól tűri a kemény és zord teleket.

A méhcsaládot egy anyaméh és az évszaktól függően különböző számú munkásméh alkotja. A tavasz végén és a nyár folyamán több, akár 100 000 munkásméh is lehet egy családban, a tél végére akár 10 000 alá is csökkenhet a számuk. A tavaszi és nyári hónapokban herék is vannak. Számuk változó. A hereméh nem repül vissza feltétlen ugyanahhoz a családhoz ahol kikelt.

A legtovább az anyaméh él. Akár 6 évig is elélhet. Feladata a peték rakása. A legnagyobb méh a családban. A munkásméhek nőnemű méhek, amelyek nem tudnak petézni, illetve tudnak, de csak abban az esetben, ha a család valami oknál fogva anyaméh nélkül marad, a lerakott petékből csak hereméhek fejlődnek ki. A munkásméhek gyüjtik be a nektárt, a virágport, a gyantát a fák kérgéről, és hordják be a vizet, emellett elvégzik a belső munkálatokat, amelyek a fiasítás etetése és gondozása (a fiasítás a lerakott peték összesítő elnevezése), a kaptár szellőztetése, takarítása, és a lépek építése. A munkásméh élethossza változó. A telelő munkásméhek szeptembertől áprilisig élnek, különben egy munkásméh élete a következően alakul: Az anya a kitisztított sejtbe egy megtermékenyített petét rak (munkás és anyaméh csak megtermékenyített petéből kelhet ki), ettől számítva 3 napig pete, majd kikelése után hat napig födetlen álca, a többi napot a kikelésig födött fiasítás. Ez összesen 21 nap a munkásméhnél, az anyánál 16, a herénél 24. A munkásméh a kikelése után 3 hétig a kaptárban dolgozik. Fiasítás melegít, illetve etet, sejteket és lépet épít, kaptárt takarít és szellőztet, majd a 3. hét vége felé pedig a kijárót vigyázza a betolakodók ellen. A további 3 hetet pedig kijáróméh, amely gyűjti a család számára szükséges eleséget. A herék szerepe csak a fiatal anyák megtermékenyítése. A hereméh a megtermékenyítés után elpusztul.

A méheket a méhészek legfőképpen a méz miatt tartják. A mézhozam nagyban függ egy család népességétől, az időjárástól és a nyíló virágok mennyiségétől, amit szaknyelven méhlegelőnek nevezünk. A méhek a virágokban termelődő nektárt gyüjtik össze, majd a mézhólyagjukban hozzák haza. A nektár átalakítással illetve érleléssel válik mézzé. Sűrűsödik, nádcukrának nagy része a garatmirigy váladékétól főképpen szőlő- és gyümölcscukorrá alakul. Az érlelés első szakaszában a méhek a nektárt a szájukban mozgatják, a sejtekben vékonyan cseppekben szétszórják, többször át is helyezik. A nektár eközben keveredik a mirigyváladékkal, s nagy felülete miatt gyorsan sűrűsödik. A méhek később kevesebb sejtbe hordják össze a híg mézet. Majd a kaptár melegétől, mivel a fiasítás számára 32 C fok állandó belső hőmérsékletet biztosítanak, a méz fokozatosan szárad és sűrűsödik. A méhek végül a teli sejteket viasszal lefedik. A fedett méz sokáig eláll, akár évtizedekig is.

A méz sajátossága a kristályosodás illetve az ikrásodás. A kristályosodásnak nevezzük, amikor a cukor nagy része kristályosan különválik. Ikrásodásnak nevezzük, amikor a kristályok durva szemekben különválnak. A kristályos és ikrás méz táplálóértéke változatlan. A kristályosodásra nem mindegyik fajta méz hajlamos egyformán. Minél több a kristályosodást gátló anyag, ilyen a gyümölcscukor és a mézdextrin annál tovább folyékony marad. Ilyen méz az akácméz. Minél több benne a kristálysosdásra hajlamos anyag a szőlőcukor és a nádcukor, annál hamarabb kristályosodik. A méz a leggyorsabban 14 C fokon kristályosodik.

A méz mellett még egy méhcsaládtól a következőket nyerheti a méhész: virágpor, viasz, pempő, propolisz, méhméreg. A virágpor az kiváló táplálék kiegészítő. A viaszt a kozmetikában használják, de elsősorban a méhészetben is használják, a sejtalapokat készítik viaszból a méheket segítve az új lépek építésében. A pempő szintén jó táplálék kiegészítő, a propoliszt alkoholos oldatban a sebek fertőtlenítésére használják. A méhmérget pedig a gyógyszeriparban használják fel, gyógyszereket készítenek belőle.

A mézet pergető segítségével szedik ki a sejtekből, szaknyelven: kipergetik. Három fajta pergető létezik, a tangencionális, a sugaras és a kazettás. A viaszt az elöregedett lépek és a pergetés alkalmával lefödelezett sejtfedelek kiolvasztásával nyerik. Kettő fajta viaszolvasztó létezik a napviaszolvasztó és a gőzviaszolvasztó. A pempőt az anyabölcsőkből nyerik. A virágport a kaptárok kijárónyílása elé helyezett lyukacsos virágporelszedő doboz segítségével szedik össze. A méhek a lyukakon keresztül tudnak csak a kaptába ki- és bejutni így a lábukon gumókban hozott virágporcsomótól kénytelenek megválni. A méhmérget egy speciális arra készített méregelszedő szerszámmal szedik össze. A szerszám egy rámás üveglapból, egy speciális áramkörből, egy áramforrásból és egy szabályzóból áll.

A méhek érdekes sajátosságai közé tartozik, hogy látják a számunkra láthatatlan ibolyántúli sugarakat. Emellett színtévesztők. Összetévesztik: citromsárgát - narancsot - zöldet, kéket - bíbort - ibolyát, feketét - pirosat. Szaglásuk fontos szerepet játszik a virág felkeresésében. A csápjaik végzik a szaglás feladatát. A virágok felkeresésében is fontos szerep jut a szaglásnak. A talált virág helyét a méhek tánc segítségével árulják el társaiknak. A tánc lehet kétféle. Körtánc és riszáló tánc. A körtánc, ha a virág 100 méternél messzebb van. Riszáló tánc, ha a virág 100 méternél távolabb van. A körtánc a virág irányát nem jelzi. A riszáló tánc iránya pedig annyi fokot zár be a függőlegessel ahány fokban a virág eltér a nap irányától. A kaptárjuktól számított 5 kilométeres körzeten belül keresnek táplálékot, azon túl nem találnak vissza a hajlékukhoz.

Télen a méhek nem alszanak, hanem a kaptárban fürtbe húzódva melegítik egymást és próbálják túlélni a zimankót. A méhek 12 C fok felett repülnek csak ki a kaptárból. A tél vége felé a szebb idő beálltával tisztuló kirepülést végeznek. Ilyenkor a méhcsalád java része felváltva kirepül, hogy megszabaduljon a béltartalmától. A tavaszi hónapok a család felépüléséről szólnak. A méhésznek ilyenkor van a legtöbb teendője a méhesben. Az anya már a tél megenyhültével elkezd petézni. A tavasz beálltával a petézés állandósul és egyre nagyobb lépfelületet foglal el. A méhek a mézet és a virágport a kijárótól távolabb eső sejtekben tárolják, a kijáró közelében lévő sejtekben a fiasítás helyezkedik el. Az első méhlegelő a mogyoró, amely februárban virágzik és csak virágporos legelő. A következő a mandula és a sárgabarack, amit követ a többi gyümölcs általában a következő sorrendben: őszibarack, ringló, szilva, körte, meggy, cseresznye (akkor van csak sok cseresznye, ha a meggy elfagy, mivel a meggy nektárja egy hajszálnyival édesebb a cseresznyéétől), alma, birs. A gyümölcslegelők kiváló élelmiszerforrás a méhek számára. Sok virágport adnak, amely a fiasítás etetésére szolgál. Egy jó gyümölcslegelőnek párja nincs a tavaszi fejlődés során. A gyümölcslegelőkről egyedül az almáról lehet felesleg mézet elvenni. A következő legelő a repce és a bodza, amelyet követ az első komolyabb méhlegelő az akác. Az akác időjárástól függően május elején virágzik. Legjobban a homokos talajt és a nedves 25 C fok körüli időt szereti. Az akácot követi a selyemkóró, és a hárs, majd június végétől egészen augusztus elejéig a napraforgó. Általában az akác legelő végén a méhcsaládok némelyikénél jelentkezik a rajzás.

A rajzás a méhek természetes szaporodási módja. A rajzás előfeltétele a nagyszámú egyed a családban, vagy a szűkös méhlakás. A rajzás alkalmával a család anyabölcsőket húz, amelyek kezdetben kis csésze vagy harang alakúak, majd miután az anya bepetézett, a bölcsőket a munkásméhek megnyújtják. A petéből, hogy anyaméh fejlődjön ki azt a kapott táplálék minősége határozza meg. Az egyszerű munkásméh álca az az első napon pempőt kap, majd utána virágporra etetik, az anyaméhnek szánt álca pedig végig pempővel van táplálva. Ekkora már a család heréket is nevel. A fiatal anyák kikelése előtt a régi anya kirepül a fiatal 3 hétnél nem idősebb méhekkel és a régi családtól független, önálló életet kezd. Ezt nevezzük kirajzásnak. A kirepült rajok július végén még életképesek. Az ettől későbbiek már nem igen, mivel nem tudnak kellőképp megerősödni a tél beálltáig. A következő év mézhozamát nagyban meghatározza az augusztus szeptemberi időszak. Ebben az időszakban készülnek fel a méhcsaládok a méhész segítségével a télre. A napraforgóméz kipergetése után a méhész átnézi a családokat, majd elvégzi a Varo atkaírást. Szeptemberben, ha szükséges, akkor élelempótlás céljából cukorszörppel eteti a méheket. A hosszan tartó etetés káros tud lenni, mivel az anyák tovább petéznek és a család téli készülődésének folyamatát megzavarhatja. A kellőképpen be nem sűrűsített eleség meg tud erjedni a tél folyamán, ami hasmenést okozhat, egyben a család elpusztulását is. A tél beálltával a méheknek csendre és nyugalomra van szükségük. A méhész csak abban az esetekben avatkozik be, amikor szükséges, pl. ha fogytán van az eleség. Ilyenkor cukorlepénnyel segít a bajba jutott családon. A méhek szempontjából a szélvédett napos helyek a legjobbak a telelésre. Ugyanakkor figyelemmel kell kísérni a cinkék és a többi madárkák tevékenységeit a kaptárok környékén, és távolabb adni nekik eleséget, nehogy a kaptárokhoz járjanak lakmározni.

A méheknek közvetett gazdasági jelentőségük is van a közvetlen mellett (méz, viasz, virágpor, stb.). Ez a virágok megporozása általi haszon, amely gyümölcsönként és más növénykultúránként változó. A gyümölcsök közül az alma a méhek hiányában meddő, a fehérhere úgyszintén. Egy gyümölcsösbe vagy kultúrnövénytábla mellé telepített méhes akár megduplázhatja a megkötött virágok számát, ezáltal a terméshozamot is növelve.

Források:

1. Örösi Pál Zoltán, Kis méhészkönyv, Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 1967
2. Faluba Zoltán, Mit, hogyan, miért a méhészetben? Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 1975
3. Szabó Károly, A méhész műhelyében, Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 1961
4. Josip Belčić, Josip Katalinić, Dragutin Loc, Stevo Lončarević, Lovro Preradin, Đuro Sulimanović, Filip Šimić, Ivo tomašević, Pčelarstvo. Nakladni Zavod Znanje, Zagreb, 1985


Anyaméh munkásméhekkel


Fedett anyabölcső munkásfiasítással


Hereméh, munkásméhekkel


Virágport hozó méhek


Egy lép fedett mézessejtekkel

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor