Tudta-e?
...hogy egy felnőtt ember tüdejében naponta kb. 10 ezer liternyi levegő cserélődik?

122. szám - 2014. november 01.

Biológia

Mikrobák múzeuma

Az amszterdami Artis Royal Zoo parkhoz tartozó múzeum mikrobákat mutat be, és így a laikusok számára is szemmel láthatóvá teszi a világ legapróbb élőlényeit…
MARINKOV Jelena biológia szakos egyetemi hallgató

27

Maxima Hollandia királynője 2014. szeptember 30-án az amszterdami Artis Royal Zoo park egyik részlegében Micropia elnevezéssel megnyitotta a világ első olyan múzeumát, mely a mikrobák világát mutatja be. Adva van tehát a lehetőség arra, hogy a laikusok számára is láthatóvá váljanak a különböző mikroorganizmusok. Mikrobáknak is mondjuk azokat a mikroszkopikus élőlényeket, melyek általában szabad szemmel nem láthatók. Ezek a világ legapróbb élőlényei, mindenfelé előfordulnak körülöttünk. Az emberi testben is élnek mikroorganizmusok, melyek életfolyamatainkban igen fontos szerepet játszanak. A patogén, vagy kórokozó mikrobák (baktériumok, gombák stb.) betegségeket okoznak.


A mikroorganizmusok világával a biológia egyik ága, a mikrobiológia foglalkozik. A tudománytörténet számon tartja, hogy az első baktériumokat Antoni van Leeuwenhoek holland természettudós pillantotta meg 1674-ben egy saját maga által készített kétszázszoros nagyításra képes mikroszkópban. Ezek után talán nem meglepő, hogy most éppen a hollandok hozták létre a mikroorganizmusok első látogatható gyűjteményét. A világ legapróbb élőlényeit lehet itt megfigyelni, összehasonlítani, tanulmányozni. Több mint egy évtizedes előkészületek után jött létre ez a páratlan gyűjtemény, és ezen túl nemcsak a szakemberek számára teszi lehetővé e mikrovilág csodálatos látványt. 

Számos egyetem és kutatóintézet együttműködésével jött létre a Micropia. A Föld legősibb és legkisebb élőlényeinek bemutatásával azt a célt szolgálja, hogy a látogatóknak bemutassa a mikrovilág élő parányait. Ezek szinte mindenütt megtalálhatók, ahol folyékony víz van, tehát a talajban, más élőlények testében, a Föld mélyén fekvő kőzetrétegekben, hőforrások környezetében stb. A mikroorganizmusok általában egysejtű élőlények, bár akadnak közöttük többsejtű mikroszkopikus lények is. A vírusokat és az élettelennek tekintett prionokat általában nem sorolják közéjük. A mikroorganizmusokra elsősorban lebontó szervezetként tekintünk, melyek nagyon fontos szerepet játszanak a bioszférában. A légköri nitrogén megkötésében, és általában az anyagkörforgásban van meghatározó szerepük. Ma már ismerünk műanyagokat lebontó, vagy „olajfaló” mikroorganizmusokat is. A mikrobiológia jelentősen hozzájárulhat a Föld globális gondjainak az enyhítéséhez, vagy megoldásához. A mikroorganizmusok segíthetnek például a környezetszennyezés, az éhezés, az energiaellátás, a betegségek problémájának megoldásában. Gondoljunk csak arra, hogy gyorsan szaporodó mikrobák segítettek megtisztítani az olajtól a katasztrófa sújtotta Mexikói-öböl vizét, más mikrobák képesek szerves anyagok lebontásával biogázt termelni, vagy részben megtisztítani a szennyvizet. Bevethetők a betegségek, járványok leküzdésében, a gyógyszerek előállításában is segítséget nyújthatnak.

A tudósok úgy gondolják, hogy ma még a mikroorganizmusoknak mindössze egy százalékát ismerjük csak, tehát hatalmas fejődési lehetőség áll a mikrobiológia előtt. Ez a kiállítás többek között arra is jó, hogy fokozza az érdeklődést a mikrobiológia iránt, minél több fiatal válassza tanulmányai tárgyának a mikrobákat.


Az emberek általában negatív érzéssel viszonyulnak a mikrobákhoz, félnek tőlük. A nemrég megnyílt Micropia többek között ennek a félelemnek az eloszlatását is szolgálja. Ez a múzeum egy hatalmas laboratóriumhoz hasonlít. A vendégek nagy képernyőkön szemlélhetik a Petri-csészében lévő mikrobák világát. Még saját mikrobáikat is megláthatják. Speciális kamera megnagyítva mutatja az ember szemét, megmutatva a szempillákon élő mikrobákat. Még a mikrobákon lévő vírusokatt is fel lehet fedezni. A látogatók felvilágosítást kapnak arra vonatkozóan, hogy nagyon sok mikroorganizmus kifejezetten hasznos a számunkra, szervezetünk életműködésében kulcsszerepet játszanak.

Különböző kórokozók, patogén élőlények is megjelenhetnek a testünkben, melyek élősködő életmódot folytatva mérgeket termelnek, a gazdatestben hatalmas mértékben elszaporodnak és súlyos betegségeket okozhatnak. A kiállításon láthatók az ilyen veszélyes élőlények is, pl. a rettegett Ebola-járványt okozó vírusok is. A mikroszkopikus élőlények „állatkertje” arról is meggyőzi a látogatót, hogy a közvetlen ember-ember kapcsolat a mikroorganizmusok kicserélésével jár. Kiss-o-Meter elnevezéssel egy speciális eszköz látható, mely megmutatja, hogy csókolózáskor hány mikroba cserél gazdát. Még azt is meg lehet tudni, hogy testünk mennyi mikrobát tartalmaz – ne lepődjünk meg, több milliárdot!

Az amszterdami Artis Royal Zoo parkhoz tartozó Micropia múzeum szenzációs látványosság. Feltárul előttünk a mikroorganizmusok valódi világa. Eloszlatja a félelmünket, a maguk valóságában ismerhetjük meg a mikrobákat. Nagyon tanulságos dolgokat tudhatunk meg, miközben gyönyörködhetünk a rendkívüli látványban.

Amennyiben nincs lehetőségünk arra, hogy személyesen felkeressük azt a múzeumot, akkor kárpótlásként a Világhálón rengeteg képet, tudósítást, beszámolót találhatunk a Micropia vonatkozásában. 

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor