Az olajkor alkonya

A legtöbben most éppen megelégedettséggel, de értetlenül szemlélik, hogy csökkennek az üzemanyagárak. Nem zárható ki, hogy ez egyben azt jelzi, a fosszilis energiaforrások felhasználásának korszaka a végéhez közeledik, vele együtt pedig elérkezett az olajkor alkonya is.

A kőolaj (más néven ásványolaj) a Föld szilárd kérgében található természetes eredetű, élő szervezetek bomlásával, átalakulásával keletkezett ásványi termék. Fő összetevői folyékony halmazállapotú szénhidrogének. A kőolajat az emberek már az ókorban is ismerték. Abban az időben azonban még nem kezdődött meg az ipari kitermelése. Csak olyan helyeken használták, ahol a föld felszínén természetesen is előfordult, így könnyen hozzá lehetett jutni. Mezopotámiában gyógyszerként, kozmetikai készítmények alapanyagaként és olajlámpa égőanyagaként, Egyiptomban pedig emberi holttestek balzsamozásra használták. Évezredeken nem használták másra, a középkorban a bizánciak és a velenceiek a tengeri csatákban gyújtóanyagként felhasználtak kisebb mennyiségeket. Magyarországon a kőolaj összetételét először Winterl József Jakab, a budai egyetem vegytan tantanára vizsgálta 1788-ban. Winterl a muraközi kőolajat bontotta párlatokra.

Winterl József Jakab

A természetes előfordulásokból gyűjtögetett kőolajat tehát csak gyógyszerként és világításra használták egészen a 19. századig. A belsőégésű motor feltalálása és elterjedése azonban rohamosan megnövelte a keresletet a fekete arany iránt. Azóta a kőolaj iránti kereslet - néhány kivételes időszaktól eltekintve - töretlenül növekedett. A kőolaj túlnyomó része a finomítókban, a finomított olajszármazékok pedig a különféle közlekedési eszközök (hajók, repülők, gépkocsik) tankjaiban landol. A Nemzetközi Energiaügynökség, az Amerikai Energetikai Hivatal és a nagy olajtársaságok is a kőolajszármazékok keresletének további növekedését prognosztizálják. Számításaik elsősorban azon alapulnak, hogy a feltörekvő országokban – elsősorban Indiában és Kínában – a személygépkocsik számának folyamatos növekedése generálja majd a folyamatot, minek nyomán az üzemanyag iránti kereslet a jövőben is töretlenül tovább növekszik. Az utóbbi időben azonban egyre több helyen hallani olyan véleményeket is, hogy mindez csupán vaklárma, az elmúlt évtizedek elméletei pedig meg fognak dőlni. Az elmúlt években lépten-nyomon az úgynevezett „peak production” elméletéről hallhattunk. A teória lényege, hogy a világ kitermelhető kőolajkészlete véges, és hamarosan elérünk egy olyan szintre, amelyen már nem lehet naponta többet kitermelni. Ennek következtében csökkenni kezd majd a kínálat. Az ellenvélemények megalapozottságát és komolyágát az is mutat(hat)ja, hogy a közelmúltban a The Economist is terjedelmes cikkben foglalkozott a témával. Az írásban megállapítják, hogy az utóbbi időben mintha csendesebbek lennének az olajkitermelés csúcsáról szóló elmélet hívei. Ez talán annak a jele, hogy a jövőben mégsem zárható ki egy olyan fejlemény, hogy nem a kínálat, hanem a kereslet tetőzik. Egyébként nemrég még csupán 50 évre becsülték az úgynevezett konvencionális kőolajkészleteket, pontosabban azok kitermelhetőégét, az utóbbi időben azonban kiderült, hogy a készletek akár 200 évre is elegendőek lehetnek. Mindemellett más típusú, de újabb fejlemények is jelentkeztek.

Túl a csúcson

Néhány tanulmány szerint az emberiség már 2006-ban túljutott az olajhozam csúcsán. Ez azt jelenti, hogy abban az évben állt az emberiség rendelkezésére a legtöbb könnyen kitermelhető olaj. Itt érdemes és fontos megjegyezni, hogy mit jelent a könnyen kitermelhető kőolaj fogalma. A szakirodalomban olvasható definíció szerint: a könnyen kitermelhető kőolaj annyit jelent, hogy egy hordónyinak megfelelő erőforrás ráfordításával 5–8 hordónyi kőolajat lehet kitermelni.

Ismert tény, hogy a kőolajtartalékok mennyisége véges, még akkor is, ha mindig fedeznek fel újabb lelőhelyeket. Bizonyos tanulmányok szerint jelenleg már minimum 90 százalék annak az esélye, hogy nincsenek további nagy feltáratlan mezők. A meglévő ismert készletek kétharmada pedig fokozatosan kimerülő mezőkről származik, melyekre az átlagosan 4 százaléknak megfelelő hozamcsökkenés jellemző. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra elfogy a kőolaj. Ez csupán annyit jelent, hogy a megmaradó készletek már egyre nehezebben, ezért egyre drágábban termelhetők ki, miközben a világ szükségletei még mindig növekednek. A tudományos elemzések szerint a földgáz, a szén és az urán kitermelése a 2020 és 2030 közötti időszakban éri el a csúcsát. Még ha úgy kezeljük is ezt, hogy a számítások feltételezhetnek pontatlanságokat, akkor is megállapítható: az emberiség történelme jelenleg valahol a fosszilis eredetű energiahordozók felhasználásának rövid és ugrásszerű növekedésének csúcsánál tart. Ez pedig azt is jelenti, hogy a folytatásban, tehát már a közeljövőben egy olyan korba lépünk, amikor a gazdasági növekedés és fejlődés egyik alapja csak korlátozott mennyiségekben áll majd a rendelkezésünkre.

A kőolaj és más energiahordozók kitermelése mögött összetett gazdasági és nem utolsósorban politikai törekvések is meghúzódnak. A témakört nem csak gazdasági, hanem politikai, technológiai és környezetvédelmi szempontból is érdemes megvizsgálni. Olyan vélemények is vannak azonban, melyek szerint nem lesz igazuk azoknak, akik a világ véges kőolajkészleteinek kimerülését jósolják. Ellenkezőleg, a kőolaj iránti kereslet egy szinten majd csökkenni kezd. Az utóbbi időszak történései egyelőre ezt az elméletet igazolják.

A Hubbert-modell

A kőolajtermelést az egyes kutak esetében a Hubbert-modellel szokás ábrázolni. A kontinensek, lelőhelyek, régiók szintjén, de összességükben is alkalmazható azonban ez a modell. A teória alapja, hogy egy megfelelően nagy területen az olajkitermelés egy harang alakú görbét fog követni, ha grafikusan ábrázoljuk koordinátarendszerben. A modellt M. King Hubbert, a Shell Oil Kutatólaboratórium geofizikusa 1956-ban alkotott meg. Ha ezt a világ olajkitermelésének viszonylatában alkalmazzuk, akkor a maximális kitermelést nevezzük „olajhozam-csúcsnak”. Az olajhozam-csúcs eljövetelét a 20. század második felében elfogadott teória alapján a 21. század első évtizedére jósolták. Mostanáig azonban egyelőre nem állapítható meg egyértelmű csúcspont. Sokan úgy számolták, hogy a csúcs 2006-ban következik majd be, azóta viszont inkább egy síkot láthatunk, mintsem csökkenést. Feltételezhető az is, hogy Hubbert modellje – akárcsak minden más modell – valószínűleg csak bizonyos feltételek mellett érvényes. Éppen ezért nem várhatjuk el egy modelltől, hogy az képes pontosan megjósolni a jövőt. Nyilván ez érvényes a Hubbert-modellre is, de mint sok modell, képes lehet mégis valamit feltárni a jövőről, illetve valamilyen mozgásokat, trendeket előrevetíteni, ami megkönnyítheti a jövőbeni eseményekre való felkészülést. A Hubbert-görbe egyébként sok hasonlóságot, de eltérést is mutat a normál eloszlást jellemző valószínűség-sűrűségi függvénytől, a közismert harang alakú Gauss-görbétől.

Az olajhozam-csúcsról ma már réginek mondott elképzeléseket azért is fenntartással kell kezelni, mert a körülmények teljesen megváltoztak, illetve folyamatosan változnak. Itt nem csak a politikai fejleményeket lehet vizsgálni, de közismerten benne van a pakliban, hogy pl. az USA Oroszországot próbálja „megzabolázni” azzal, hogy odahat, csökkenjenek az olajárak. Az oroszok ugyanis ezzel hatalmas bevételektől esnek el. Mindemellett az energiahatékonyság a gazdaság minden szintjén egyre fontosabb szerepet tölt be. Ma már nemcsak a termelésben, hanem a közlekedésben is egyre hatékonyabb, kevesebb üzemanyagot fogyasztó megoldások vannak terjedőben. Egyre több olyan járművet adnak el – például elektromos-, hibrid- vagy hidrogén meghajtású autókat –, melyeknek nincs szüksége benzinre vagy gázolajra. A másik fejlemény, hogy a világ több pontján, közöttük az Egyesült Államokban is, óriási mennyiségben kitermelhető palaolaj- és palagáz készletekre bukkantak. A földgáz ára ennek hatására csökken, minek következtében több területen is elkezdték földgázzal helyettesíteni az kőolajat. Érvényes még az a régi bölcsesség is, miszerint sosem szabad megfeledkezni arról, hogy a folyamatok nem mindig az elmélet által felvázolt irányba haladnak. A jövőben az olaj ára akár tovább csökkenhet, ennek ellenére azt is tudni kell, hogy Föld készletei mégiscsak végesek, így amíg a jelentősebb alternatív energiaforrások széles körben el nem terjednek, nem számíthatunk tartósan alacsony olajárakra.