Pénzügyeinkről

Szerbiában azonban a bankbetét még mindig a legnépszerűbb takarékossági és egyben befektetési forma, még annak ellenére is, hogy a jegybank nálunk is monetáris lazításba kezdett, azaz fokozatosan csökkenti az irányadó kamatlábat.

Gyakran hat bosszantóan, amikor a neten felkeresett weboldalak hirdetésekkel „bombáznak” bennünket. Közöttük gyakori, hogy arra buzdítsák az embert, ilyen-olyan részvényekbe, értékpapírokba, vagy banki betétekbe fektesse az ember esetleges megtakarítását. Megtakarított pénzünk kamatoztatásának legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja, ha azt bankbetétként helyezzük el. A betét a banknál dinár vagy devizaalapú számlán elhelyezett pénzösszeg. A bank a lekötött betétek után előre meghatározott módon kamatot fizet. A betétek mellett szól a biztonság és a kiszámíthatóság. A betétekért az állam garantál, ami azt jelenti, hogy amennyiben a bank időközben tönkremenne, az állam akkor is kifizeti a betéteseket, egy bizonyos összegig. Szerbiában a felső határ 50 ezer euró, Magyarországon ennek a duplája.

Miközben Szerbiában a nemzetközileg is elfogadott mutatószámok alapján közel egymillió ember szegénységben él, addig az ország bankjaiban lekötött megtakarítások összege közel 9 milliárd eurót tesz ki. Bizony meglepőek tudnak lenni a statisztikai adatok, hiszen ez az adat lényegében azt jelenti, hogy minden szerbiai állampolgár több mint ezereurós megtakarítással rendelkezik. A bankbetétek titkossága miatt nem tudhatjuk, hogy ez a 9 milliárd kis számú nagy betétből, vagy sok kisbetétből tevődik össze, de azt mindenképen mutatja, hogy ez egyik legnépszerűbb takarékossági forma lehet. Nálunk nincs még komoly hagyománya a részvényeknek, kötvényeknek, ezért az egyszerű ember közül a legtöbben bankbetétben tartják a pénzüket. Pedig sok pénzt bukhat, aki nem szán rá egy kis időt, hogy megkeresse és kiválasztja a neki legmegfelelőbb bankot és a bank által felkínált legkedvezőbb betéti formát. A bankok gyakran a potenciális ügyfeleik tájékozatlanságára is játsszanak: vannak olyan ajánlataik is, melyekkel lényegében láthatatlan kamatot adnak a pénzünkre.

Olyan időket élünk, amikor gyorsan változnak a körülmények. Nem könnyű eldönteni, hogy a félretett pénzét miben is tartsa az ember. A múlt század végén a tönkrement bankok és az elveszett devizabetétek tapasztalatai egy ideig arra sarkalták az embereket, hogy otthon tartsák a pénzüket, még akkor is, ha a „szalmazsák” nem fizet kamatot. A 90-es években mindenki német márkában tartotta még a rövid távú megtakarításait is. Az ezredfordulót követően pedig euróban. Ma már az euró sem tekinthető biztos tippnek. Még akkor sem, ha hosszú távon senki sem számít a közös európai pénz megszűnésére. A közelmúlt tapasztalatai szerint bizonyos periódusokban érdemesebb volt svájci frankban, vagy dollárban takarékoskodni. Olyan is volt, amikor azok jártak jobban, akik dinárban tartották a pénzüket. Matematikai megközelítésből a pénzünk akkor nem veszíti értéket, illetve csupán akkor mondhatjuk, hogy egy kicsit még fialtattuk is, ha az adott pénznem lassabban inflálódik, mint amekkora kamatot fizetnek rá. A hazai monetáris politikáért felelős Szerb Nemzeti Bank 4 százalékban határozta meg a célinflációt. A legutóbbi mérések alapján, éves szinten 2,1 százalék volt a pénzromlás. Az Európai Unióban a központi bank -0.16 százalékban jelölte ki a célinflációt, ami már a negatív tartományban van és jelentősen bonyolítja a helyzetet. Ha itthoni körülmények között szeretnénk a bankokban takarékoskodni, akkor tudni kell, hogy devizabetétek kamataira 15 százalékos adót vetett ki az állam, ami magyarán azt jelenti, hogy pl. minden jóváírt 100 eurónyi kamat után az állam 15 eurónyi adóra tart igényt. Ma már nincsenek magas kamatok, illetve csak a gyorsan inflálódó pénznemek után fizetnek magas kamatokat. Látra szóló betétek esetében a legtöbb bank szinte jelképes, 0,1 százalék körüli kamatot fizet a devizabetétekre. A dináralapú folyószámlák esetében viszont nagyon tarka a helyzet, hiszen egyes bankok nem fizetnek kamatot a látra szóló kamatot, míg más pénzintézetek impozánsnak mondható 7 százalékot számolnak el. A lekötött betétek esetében a dináralapú megtakarítások után akár évi 8 százalékot is fizetnek, míg a devizaalapúak esetében ez 1,5 százalékra zsugorodott. Jelenleg Szerbiában a dináralapú betétek népszerűbbek a devizalapúaknál. Ennek oka, hogy egyedül a dináralapú betéteknél tűnik biztosnak, hogy az inflációt meghaladja a kamat mértéke. Előre azonban sosem lehet tudni, hogy a hazai fizetőeszköz árfolyama hogyan alakul majd a közös európai pénzhez mérten. Minden takarékossági formának is vannak előnyei és kockázatai is.

Más jegybankokhoz hasonlóan a Szerb Nemzeti Bank is folyamatosan csökkenti az irányadó kamatlábat. Ez jelenleg 4 százalékot tesz ki, de nem zárható ki, hogy tovább csökkentik. Ilyenkor vajon érdemes-e lekötni a pénzünket? A logika azt diktálja, hogy csökkenő kamatok mellett az első számú megoldás az lehet, ha hosszabb lekötést választunk. Két vagy három hónapos, fél éves és éves lekötésekkel szemben a több éves lekötéseket. Néhány éves lekötés esetében még most is találunk 4 százalék feletti kamatszintet nyújtó betétet. Az ilyen betétek jellemzően fix kamatozásúak. Ez azért jó, mert az időközben bekövetkező esetleges kamatcsökkentés már nem érinti a korábban lekötött pénzünket. Természetesen, ahogyan mindennek, úgy ennek is van kockázata, a hosszú távú bankbetéti lekötésnek is. Több éves lekötés esetén, ha időközben a kamatok emelkedni kezdenek és magasabbak lesznek a befektetésünk időpontjában elérhetőeknél, akkor jelentős kamatveszteségünk lehet.

Ha jön a defláció?

A hazai polgárok kollektív emlékezetében még él a ’90-es évek hiperinflációja. Akik később születtek, gyakran el sem hiszik, hogy mindenki milliárdos volt, mert végül már értéktelen, milliárdos címletű bankókat nyomtak. Valójában azonban a családok mintegy 10 akkori német márkának megfelelő összegből éltek meg havonta. Deflációs élményei viszont nincsenek a most élő generációknak. Ezért nem alakult ki egyfajta feltételes reflex sem, hogy félni kell-e tőle vagy örülni neki. Az elmúlt időszakban többször is negatívba csapott át Szerbiában az infláció, azaz estek az árak. Egyesek azzal érvelnek, hogy az egészségesen növekvő, a szabad piaci mozgásokat érvényesülni hagyó gazdaságokban a defláció csupán egy normális jelenség. A termelékenység növekedése és általában a technológiai fejlődés következményeként jelentkezik. A korszerű műszaki cikkekből is mind korszerűbbeket vásárolhatunk, miközben azok még egyre olcsóbbak is. Az autóiparban és más ágazatokban is az a normális, ha egyre jobb terméket egyre olcsóbban állítanak elő. A történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az 1800-as évek végén – a boldog békeidőkben – az akkori Németország és az USA gazdasága irigylésre méltó tempóban fejlődött, miközben deflációt mértek.