Eltolódik a világban a gazdasági súlypont

Elemzők és geostratégák már a múlt században is hirdették, hogy a világhatalmi pozíció az Eurázsia feletti befolyással erősíthető és tartható csak meg. 2013-ban Kína meghirdette az Övezet és Út kezdeményezést, ami lényegében egy olyan stratégia, melyen keresztül békés gazdasági módszerekkel növelné befolyását ebben a térségben, de az egész világgazdaságban is egyben. Már akkor megkezdődött egy összetett hálózat kiépítése, mely minden irányban rugalmasan bővíthető és lényegében akár mindenki számára előnyös lehet, akinek nem eleve Kína visszaszorítása a célja.

A kirajzolódni látszó úgynevezett eurázsiai korszakban szűkebb és tágabb térségünk jelentősége is felértékelődik. Hatékony és célzott közös fellépéssel a kedvező folyamatok felgyorsíthatóak, az előnyök meghatványozhatóak lennének. Soha vissza nem térő lehetőséggel élhetünk, vagy szalaszthatjuk el őket.

Világosan látszik, hogy áruk egyik fő elosztó központjává a görög Pireuszi-kikötő válik. Onnan az egyik fő irányban Belgrádot és Budapestet érintve jutnak el vasúton vagy autópályákon nyugati irányban a hamburgi és a rotterdami kikötőkig. Az útvonal azonban – nem mellékesen - fordított irányban is stratégiai jelentőséggel bír. Az eredeti kínai elképzelések szerint ebben a komplex hálózatban Varsó és Budapest amellett, hogy a szállítás hatalmas logisztikai központja lenne, a pénzügyi, szolgáltatási, kulturális és intellektuális együttműködések kiemelt csomópontja lenne egyben.

A terveket azonban felülírhatja a koronavírus terjedése. Az utóbbi hónapokban a gazdaság állapotát a járványhelyzet határozza meg, amit előre senki sem tervezett be a stratégiáiba. A növekedést vagy éppen visszaesést, valamint a kilátásokat nem annyira a gazdasági szereplők viselkedése determinálja, hanem az éppen aktuális járványhelyzet, illetve az arra adott kormányzati - helyes, vagy éppen téves - reakciók.

Orvosi párhuzam könnyen megvonható most. A gazdaság állapota nagyon hasonlít a betegségben szenvedő ember szervezetéhez. A súlyos eseteket lélegeztető gépre kell tenni, a puszta túlélés érdekében. Az orvosi kezelés analógiája alapján mondhatjuk, hogy ahogy a koronavírusnak nincs hatékony és tömegesen alkalmazható ellenszere, úgy a gazdasági bajok gyógyítása érdekében is csak tüneti kezeléssel próbálkoznak, bízva a „beteg” immunrendszerében.

Bizonyos ágazatokat súlyosan érint a helyzet, más ágazatok könnyen kiheverik. Sőt, olyanok is vannak, melyek még profitálnak is. Összességében azonban egy klasszikus válsághoz hasonló helyzet van kialakulóban, a tüneti kezelésnek köszönhetően egyelőre nálunk enyhe lefolyással, de ha elhúzódik a „baj”, akkor súlyosbodhat a „beteg”állapota. Jelenleg az a helyzet, hogy a gazdaságpolitikának nincs korábban kipróbált és jól bevált terápiája. Az intézkedések inkább tüneti kezeléseknek tekinthetők. A tüneti kezelések nem tudják megszüntetni magát a betegséget, de esélyt adnak a szervezetnek, hogy maga küzdje le azt. A tavaszi nehéz időszakot követően abban bíztunk, hogy javulás várható és volt is egy jobb időszak, de most ismét egy nehéz tél elé nézünk gazdasági szempontból is.

A járvány újabb hullámának megérkezésével erősödik az a felismerés, hogy a gazdasági kilábalás mégsem lesz olyan gyors, ahogy azt korábban reméltük. Az elmúlt néhány év növekedési ütemeit előrevetítve tűnhetett úgy, hogy Ázsia mindenkit le fog körözni. A látszat ellenére nem biztos, hogy ez így is lesz. Kína lett a világ műhelye és ez azért nagyon gyorsan nem rendezhető át. A tavaszon sokan vizionáltak, hogy visszatérünk az önellátáshoz, megszűnnek a hosszú szállítási láncok. Azóta azonban ezek a folyamatok nem erősödtek fel. Kisebb visszarendeződés a szolgáltató szektorban figyelhető meg, mely a legnagyobb elszenvedője a válságból adódó helyzetnek. A tél eseményei határozzák meg döntően most majd, hogy milyen lesz a világ a jövőben.

A Kínát, Japánt és Dél-Koreát is magába foglaló, a közelmúltban aláírt egyezmény értelmében hamarosan vámok szűnhetnek meg az eddig egymással is versengő ázsiai országok között, háttérbe szorítva az Egyesült Államokat. A 15 aláíró a világ GDP-jének és össznépességének 30-30 százalékát adja, és összesen 2,2 milliárd fogyasztót érnek el piacaikon. A szabad kereskedelem diadalának nevezte Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, amikor a közelmúltban az ASEAN-tagállamok és partnereik aláírták a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership, RCEP) nevű ázsiai szabadkereskedelmi megállapodást egy vietnami rendezésű, virtuális csúcstalálkozó záróakkordjaként. A még 2012-ben kezdeményezett szabadkereskedelmi megállapodásban a szövetség tíz tagországa – Vietnam, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Laosz, Kambodzsa, Mianmar, Malajzia, Szingapúr, Indonézia és Brunei –, valamint öt partnerük – Kína, Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland – vesz részt. Különösen érdekes és meglepő ez utóbbi három ország részvétele, melyek az utóbbi évtizedekben az úgynevezett angolszász birodalom „csatlósainak” számítottak. A megállapodás a világ népességének közel egyharmadára, 2,2 milliárd emberre, és a globális bruttó hazai termék (GDP) csaknem 30 százalékára terjed ki. A GDP tekintetében ezzel a világ legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása.

A megállapodás alapján a partnerek csökkentik, majd fokozatosan kivezetik a vámokat az árukereskedelemben. Emellett, javítják a szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó szabályokat, a piaci hozzáférést biztosítva ezzel a tagországok szolgáltatásokat nyújtó vállalatai számára. Mindemellett csökkenteni fogják a nem vámtarifa jellegű kereskedelmi akadályokat is. Kína és Japán pedig máris egy bilaterális megállapodást is aláírt a vámok csökkentéséről. A lépés történelmi mérföldkőnek tekinthető a két ország kapcsolataiban.

A világsajtóban sok megközelítésből elemzik a tényt. A legtöbb helyen azt állapítják meg, hogy az Egyesült Államok egy jó nagy pofont kapott azzal, hogy szövetségesei megállapodtak az ősellenségnek számító kommunista Kínával. Az időzítés arra is utalhat, hogy a csendes-óceáni térségében nem hisznek Joe Bidenben. Kínát sem okvetlenül szeretik, de üzleti szempontból úgy ítélik meg, hogy jobban járhatnak. Valójában üzenete is van a megállapodás tényének. Azt üzenik, hogy az USA-nak a közeljövőben többet kell tennie. Elsősorban olyan lépéseket várnak el, ami ezeknek az országoknak is az előnyére válhat.

Az USA mindeközben egyfajta kereskedelmi háborút folytat Kína ellen. A térségben található szövetségesei viszont most Pekinghez közelednek. Ez azt jelezheti, hogy Kína áll győzelemre a globális világhatalmi játszmában. Hosszú távon azonban nem biztos, hogy minden úgy alakul, ahogyan most az kinéz. Már működik ugyanakkor az Eurázsiai Szabad kereskedelmi Egyezmény, amelyiknek tagja Kína, Oroszország és a Szovjetunió volt tagállamai közül több kisebb nagyobb ország. Kína gyakorlatilag már átvette gazdaságilag a vezető szerepet a térségben.

Érdekes még megemlíteni, hogy az eredeti kezdeményezésben India is helyet kapott, de Újdelhi végül kivonta magát az egyeztetésekből. Valószínűleg úgy vélik az ottani döntéshozók, hogy nem elégé versenyképesek még egy ilyen megállapodáshoz. A tagországok viszont változatlanul bővíteni kívánják az Indiával folytatott kereskedelmet. Újdelhiben arra hivatkoztak, hogy vámcsökkentés miatt az olcsó kínai termékek elárasztanák a piacukat. India kereskedelmi deficitje így is elképesztő méretű Kínával szemben: évente több mint 100 milliárd dollár negatívumot mutat. Egy szabadkereskedelmi megállapodás pedig – kezdetben legalább is biztosan - tovább növelné ezt a deficitet. A jövőben azonban valószínűleg India további közeledése, majd csatlakozása fog megvalósulni. Még Kína elé is kerülhet India. A két hatalmas ázsiai ország viszonya sokban meghatározza majd az egész emberiség jövőjét. India mindig is versengett Kínával. Sokáig minden bizonnyal az egyik leggazdagabb állama volt a világnak, még abban az időben, amikor nem készültek GDP statisztikák. A brit birodalmi törekvések nyomán szépen ki is fosztották őket, majd a függetlenség szegénységet hozott, de most feljövőben van India és a jövő egyik nagy meglepetését okozhatja.

A mindenkori birodalmak felemelkedéséről, majd térvesztéséről szól civilizációnk általunk is ismert története. A folyamat most is tart. Összességében nincsen ebben semmi különleges, vagy meglepő. Bizonyos fejlemények azonban meglepetésszerűen hatnak, főleg ha csak felszínesen vizsgálódunk. A mindenkori birodalom nem létezhet, soha nem is létezhetett gazdasági alap nélkül. Valójában az anyagi és emberi erőforrások birtoklása volt és maradt is a tét. A most zajló globális hatalmi átrendeződésben a lehető legmélyebben és legpontosabban meg kellene érteni, hogy mi történik, ha a folyamat nyertesei szeretnénk lenni.