Életveszélyes lehet most a liberális szemlélet?

Ugyanakkor a média sok esetben egy olyan valóságot kreál, ami tényleg képzeletbeli és azon alapul, hogy van, aki elhiszi. Itt jutunk el addig, ami nem új keletű. A vallás, a hit mindig is meghatározó volt életünkben.

A koronavírus okozta helyzet mutatja meg, mennyi tudathasadással élő polgártársunk hisz olyan dolgokban, melyek nehezen bizonyíthatóak, de ugyanakkor nehezen is cáfolhatóak. A koronavírus szinte már egyfajta vallást teremt.

A mostanra már mindannyiunk életét és sorsát befolyásoló járvánnyal kapcsolatban nem nehéz valótlanságokat, butaságokat állítani. Elég csak a közösségi oldalakon elolvasni néhány megosztást, vagy bejegyzést és ez máris nyilvánvaló. Okosat viszont elég nehéz, nem is lehet mondani. Erre az a bizonyíték, hogy a világ legfejlettebb országainak jeles szakemberei is legfeljebb a maszk viselését és a távolságtartást tudják ajánlani. Ígéretek persze vannak, hogy belátható időn belül lesz megoldás, védőoltás, egyebek, de mindez egyelőre csak ígéret.  

Amennyiben hinni lehet a statisztikáknak, a fejlettnek tartott nyugati társadalmak kevésbé sikeresek a járvány elleni harcban. Ázsiában – ahol állítólag megjelent - azonnal drákói intézkedéseket hoztak. A nagybetűs Nyugat viszont tétovázott és most úgy tűnik, ennek következménye, hogy Európában és Amerikában ennyire katasztrofálisan rosszak, Ázsiában pedig jók a járványügyi mutatószámok. Kína volt az első áldozat. Így utólag viszont megállapítható, hogy kezdetektől fogva nem úgy tekintettek a helyzetre, hogy valamiféle napi politikai poénokat lehet most szerezni, vagy a helyzetet fel lehet használni rövidtávon a politikai ellenfelekkel történő leszámolásra.

Európában a svédek próbálkoztak egyedi módszerrel a rájuk jellemző felfogásból közelítve meg a problémát. De megfigyelhetően járták a saját külön útjukat a németek, a franciák, az olaszok is, több-kevesebb sikerrel és kudarccal.

A vírus elméletileg Kínából indult el „hódító” útjára, ott viszont valójában mostanra sikerült is semlegesíteni. Így most az van, hogy Nyugat-Európában a vezető szerepet játszó, korábban rendre legjobban teljesítő, 80 milliós Németországban a duplája a napi fertőzötteknek és az áldozatoknak a száma, mint a másfél milliárd lakosú Kínában. Persze mindehhez hozzá kell fűzni, hogy az adatokat a hivatalos tesztelések alapján teszik közzé, nem tudni mekkora a tünetmentes fertőzöttek száma és sok más dilemma is felvetődik. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy itt Európában elöregedő társadalmakról beszélhetünk, az idősek pedig állítólag a legveszélyeztetettebbek.

Paradoxon ugyanakkor, hogy pl. Ázsiában sokkal nagyobb a népsűrűség, zsúfolt városokban élnek kis helyen az idős emberek, mégis kevés a fertőzöttek száma. Ugyanakkor, amíg nálunk több-kevesebb sikerrel most próbálják a maszk viselésére szoktatni a népességet, Ázsiában - a korábban is gyakran felbukkanó influenzajárványok és általában a levegő szennyezettsége miatt – évekkel ezelőtt sem volt ritka, hogy maszkban jártak az emberek. A hírügynökségek által továbbított képek tanúsága szerint pl. Japánban, vagy a hatalmas kínai városokban a metrókon, buszokon, vonatokon nem volt ritka jelenség a maszk viselése. De arrafelé állítólag kevésbé jellemző egymás ölelgetése, csókolgatása is. Az ilyen szokások megléte vagy hiánya pedig sokban befolyásolhatja a vírus terjedését. 

Az eredeti konfuciánus alapkultúrának tulajdonítják azt a magatartást, ha az ember vész idején belátó és szolidáris minden bajba kerülttel és követi annak utasításait, akinek a véleményét helyesnek tartja. Még mindig korai messzemenő következtetéseket levonni, de talán most az is megmutatkozni látszik, hogy nyugati mentalitásra és gondolkodásra jellemző, az élet minden területén felismerhető liberális szemlélet a lakosság bizonyos rétegeire nézve szó szerint életveszélyes lehet. Nem csak a koronavírus esetében.

Ugyanakkor fontos még jegyezni, hogy talán korai még most is azt mondani, hogy a világ közvéleményét permanensen megvezető Kína, vagy más ázsiai diktatúrák jobban kezelték ezt a válságot, mint a Nyugat. A teljes igazság talán sosem fog kiderülni. Az igazi különbség a járvány hatékony kezelésében nem az autokráciák és a demokráciák között húzódik majd, hanem a kompetens és az inkompetens államok között. Szinte minden országban azt látjuk, hogy az állam megpróbál több hatalmat szerezni, az emberek pedig hajlandók feladni a szabadságuk egy részét a vélt biztonságért cserébe. Válsághelyzetben ez természetes, de nem biztos benne, hogy a vezetőkbe vetett bizalom hosszú távon is megerősödik. Az igazi kérdés az, hogy a vezetők csak élnek, vagy inkább visszaélnek a válság során elnyert felhatalmazásukkal. Ez jobban majd akkor látszik meg, ha már túl leszünk az egészen.