Nyersanyagátok

Az egyszerű logika alapján egy ország számára a nyersanyagokban való bővelkedés előnyt kell, hogy jelentsen. Lényegében ez nehezen is cáfolható, hiszen nehéz lenne megmagyarázni, hogy egy országnak az a jó, ha nincs semmije. Mégis érdekes megvizsgálni a világ leggazdagabb országainak az egy főre jutó bruttó hazai termék alapján összeállított listáját. Megállapíthatjuk, hogy a lista elején nem azok vannak többségben, melyek nyersanyagokban gazdagok. Számos olyan gazdag ország van viszont, mely a nyersanyagokban szegény országok csoportjába sorolható. Ezt a paradoxont nevezik nyersanyagátoknak. A jelenség pontos okait a mai napig sem sikerült egyértelműen felfedni, mert bonyolult jelenségről van szó. Egyes kutatók gazdasági, mások politikai magyarázatokkal szolgálnak. Ezeknek az összehasonlítását azonban sokban nehezíti, hogy a gazdasági magyarázatok többnyire számadatokkal is alátámaszthatók. A politikai magyarázatokra viszont nehéz ilyen egyértelmű bizonyítékokat felmutatni, miközben jól sejthetőek a háttérben meghúzódó motivációk. A gazdasági magyarázatok közül az úgynevezett holland betegség külön figyelmet érdemel. A politikai magyarázatok közül pedig kiemelhető, hogy a nyersanyagok eladásából hirtelen megnövő bevételek általában a döntéshozók politikai rövidlátását okozzák. Mindez hosszú távon az állami intézmények gyengítéséhez és a korrupció áttétes burjánzásához vezet. A nyersanyagexport jövedelmezősége olyan érdekcsoportok létrejöttét eredményezi, melyek megpróbálják önös érdekük szerint alakítani az ország gazdaságpolitikáját. A politikai és a gazdasági elit ilyenkor vagy megegyezik, vagy pedig szorosan összefonódik. Ez lehet a magyarázata annak, hogy Földünkön a bőséges nyersanyagkincsekkel rendelkező országok népe általában nyomorban él, de átlagban mindenképpen rosszabbul, mint a nyersanyagokban szegény országok polgárai.

Hollandkór

A hollandkór vagy holland betegség elnevezés a Hollandiában az 1960-as években kialakult gazdasági anomália jelzőjeként került be a gazdaságtörténelembe. 1959-ben az ország területén nagy mennyiségű földgázt találtak. A hatalmas készleteket jóformán azonnal el is kezdték kitermelni, és a nemzetközi piacokon értékesíteni. A holland forint árfolyama magasra emelkedett az export felfuttatásának következtében. Ennek azonban gyorsan az lett az eredménye, hogy a holland ipari termékek exportja sorvadni kezdett. A drága holland pénz ugyanis megdrágította a holland termékeket a külföldi vevők számára. Más nyersanyagokban gazdag országok esetében is megfigyelhető ez a jelenség. Az olajexportáló országok esetében is kifejezett volt egykor a folyamat. Az olajexport felértékelte az adott ország valutáját. Ennek következtében a hazai termékek elveszítették versenyképességüket mind a belföldi, mind a nemzetközi piacokon. Az ipar és mezőgazdaság is rövid idő alatt elsorvadt, ami összességében a gazdasági növekedés lassulását eredményezte. Az ilyen jelenség érdekes tényekre enged következtetni, főleg, ha a tőkét az eredete szempontjából vizsgáljuk. A bevételek ugyanis származási hely szerint eredhetnek a nyersanyagok eladásából, de eredhetnek munkából, azaz termelésből. A „munkafüggő” gazdaságokban a munkaerőt valamilyen módon motiválni kell, mert csak erre hagyatkozhat az adott közösség. Ezért vannak ezekben az országokban általában jelentős befektetések az oktatásba, egészségügybe, a nyugdíjakba, a fogyasztás ösztönzésére is rendre sokat költenek. A nyersanyag-exportfüggő országok bevételeit viszont nem a munka hatékonysága határozza meg. Ezek az államok nem érdekeltek az irányítási mechanizmusok továbbfejlesztésében, a versenyhelyzet megteremtésében és fenntartásában, a jog uralmában, az egészségügy és az oktatás magas színvonalon tartásában. Az ilyen társadalmakban előbb-utóbb rendre kialakul egy privilegizált elit, mely a nyersanyag kitermelését és megvédését hajtja végre és irányítja. A többiekre tulajdonképpen nincs is szükség, bizonyos szempontból felesleges kiadást jelentenek csupán. A munkafüggő társadalmakban egészen más a helyzet. A javakat a polgárok munkája termeli, az állam pedig ezek megadóztatásából él. Egy ilyen állam közvetlenül is rendkívül érdekelt a magas szintű oktatási és egészségügyi rendszer fenntartásában, mert az teszi hatékonyabbá a polgárok munkáját. Ilyen szempontból meglepő összefüggéseket fedezhetünk fel, ha pl. mindezek tükrében a jelenkori migrációs folyamatokat szemléljük.

Egyéb kockázati tényezők

A nyersanyagárak időnként jelentős ingadozásoknak vannak kitéve. Ennek egyenes következménye, hogy a világpiaci árak jelentős ingadozása miatt a nyersanyagok exportjától függő országokban a költségvetés nehezebben tervezhető. Az ilyen exportfüggőség komoly buktatókat, veszélyeket rejt magában. Ennek a társadalmi, szociális vetületei is mélyrehatóak. Amikor jól megy a nyersanyagexport, a bevételek nem azonnali felhasználása rendre ellenérzéseket szül a mélyszegénységben élő társadalmi rétegek körében. Politikailag ez nehezen védhető, nehezen keresztülvihető, hiszen aki épp nincs hatalmon, mindig azt ígérheti, többet juttatna a lakosság szélesebb rétegeinek, a szavazópolgároknak. A közösség mindig elvárja a döntéshozóktól, hogy a bevételeket az életszínvonal javítására költsék. Utak, iskolák, kórházak építését várják, valamint, hogy növeljék a szociális juttatásokat is. A döntéshozók a tapasztalatok szerint általában engednek is az ilyen nyomásnak. Amikor azonban a nyersanyagárak esni kezdenek, nehéz helyzetbe kerülnek, mert nincs honnan pótolni a kieső pénzeket. Ilyen esetekben szoktak félbe maradni a látványos beruházások, megszűnnek, vagy elmaradnak a meghirdetett szociális programok. Instabillá kezdenek válni az ilyen társadalmak.

Végül nézzünk egy kirívó példát a történelemből. Naurunál rosszabbul talán egyetlen ország sem kezelte az ásványkincseknek köszönhetően ölébe hullott gazdagságot. A Csendes óceánban található szigetállam felszíne korallmészkőből és foszfátból épül fel. A legközelebbi szárazföld Kiribati-hoz tartozó Banaba Island 300 km-re keletre. A korallmészkőből álló ovális sziget belső fennsíkját vastag foszfátréteg borította. Mára (csaknem) teljesen kibányászták, mészkősziklás táj maradt vissza. Óceánia legkisebb önálló állama, mely egy mindössze 21 négyzetkilométeres sziget, egy időben a világ egyik legnagyobb foszfátlelőhelyének számított. A kitermelést a 80-as években évi 1 milliárd dolláros bevételt hozott a foszfátbányászat. A pénzt azonban folyamatosan herdálták, a készletek pedig gyorsan kimerültek. A könnyen kitermelhető nyersanyagot elsősorban Ausztráliába, Új-Zélandba, Japánba, és Nagy-Britanniába exportálták. A készletek 2007-ben végleg kimerültek. A sziget területének nagy része jelenleg holdbéli tájra emlékeztet. Az ott lakóknak nem csak élelmiszert, de az ivóvizet is importálni kell. Most már a hajózásból, a légi közlekedésből és a kikötői vám szedéséből próbálja átrendezni a naurui állam a gazdaságot. Komoly bevételt az Ausztrália által fenntartott menekülttábor bérleti díja jelenti most. Oda deportálják, ugyanis az illegális bevándorlókat.