Előbb, vagy utóbb mehetnénk nyugdíjba?

Nem is olyan régi találmányról van szó. A nyugdíj ugyanis valójában egy viszonylag fiatal kategória. Már az ősközösség idején is valószínűleg gondoskodtak az idősekről valamilyen formában. Történelmünk utolsó 200 évében beszélhetünk csak valódi nyugdíjról. A korszerű nyugdíjrendszer alapját Németországban rakták le az 1800-as évek végén. Arra alapoztak, hogy a folyamatosan megújuló és munkába álló nagyszámú aktív munkaerő egy rendszeresen befizettet, de minimális összegű nyugdíjjárulékkal könnyedén és teljes egészében fedezi az akkor még viszonylag kisszámú nyugdíjas korú népesség minimális megélhetését. A bismarcki típusú nyugdíjrendszerként ismertté vált elképzelés bevezetésekor a gyakorlatban is jól működött. A gyakorlat azonban egy szűk csoport tekintetében már a Római Birodalomban megvalósult azáltal, hogy a nyugalmazott légionáriusok, azaz katonák járadékot kaptak, és a hadsereg esetében ez később is több állam esetében megvalósult. Pedig Bismarck sem maga ötlötte ki, hanem valójában az ellenzék által preferált téma, az idősekről való gondolkodás ügyében szerette volna kifogni a szelet az ellenzék hálójából.

Azt hihetnénk, hogy akkor, ahogy a várható életkor is, a nyugdíjkorhatár is jóval alacsonyabb volt. Erről szó sincs: a bismarcki nyugdíj 70 év fölött járt. Így értelemszerűen nem is kaphatták olyan nagyon sokan a teljes népesség arányához viszonyítva, hisz akkor a maihoz képest jóval kevesebben érték meg ezt a kort. Olyan kor volt az, amikor a fiatalok nagy számban, és viszonylag korán, 18-20 éves korukban elkezdtek dolgozni. Az átlagéletkor a mostaninál jóval alacsonyabb volt, kevesebben élték meg az időskort. A nyugdíjalap ilyen körülmények között valóban fenntartható rendszerként működött. Most viszont más a helyzet. Ott tartunk, hogy a körülmények megváltoztak. A fejlett országokban is folyamatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár. Németországban jelenleg 65 év és 10 hónap a korhatár, 2031-re a tervek szerint 67 évre emelik azt. Dániában a jelenlegi 67 évről 2035-ig 69 évre emelik a nyugdíjba vonulási kort. A legtöbb európai ország polgárai 64 és 66 éves koruk között vonulhatnak nyugdíjba.

A nyugdíjkorhatár emelésének szükségességéről beszélnek, miközben a szebb jövőt úgy képzeltük el, hogy mind kevesebbet kell majd dolgozni. Ennek szellemében, gyakori téma mostanság, hogy hogyan lehetne három, három és fél, vagy négynaposra csökkenteni a munkahetet. Számos ország is van, ahol már aktívan kísérleteznek a 4 napos munkahét bevezetésével. A tapasztalatok többnyire jók. A programban részt vevő vállalatok szerint javult a termelékenység, a munkamorál és a csapatkultúra. Az alkalmazottak szerint pedig a több szabadidő csökkentette a kiégést, növelte az élettel való elégedettségüket. A munkavállalók túlnyomó része örülne, ha egy héten csak három, vagy négy napot kellene dolgozni. Vannak azonban ágazatok, ahol a bevezetése roppant körülményes lenne. Tény azonban, hogy nem is olyan régen még a szabad szombat is vívmánynak számított. Az utóbbi száz évben viszont közel a felére esett vissza az egy hét alatt ledolgozott munkaóráknak a száma. A technológiai fejlődéssel a trend tovább folytatódhat. Különféle elképzelések, variációk léteznek. Van olyan verzió, hogy a heti 40 órát négy munkanapra osztják szét. Négy napot dolgoznak, de napi 10 órás munkaidővel. A második variáció szerint négy nap dolgoznak napi 8 órát, a bérük viszont marad a korábbi szinten. Olyan elképzelés is van, hogy heti négy munkanapot dolgoznak, de a bérük is arányosan csökken.

A dolgok állása szerint talán némi ellentmondás fedezhető fel az eddig említett dolgok között. Dolgozzunk kevesebbet, de menjünk később nyugdíjba? Miközben mindenki arról beszél, hogy az európai országokban növelni kell a nyugdíjba vonulás korhatárát, olyan véleményekkel is találkozhatunk, hogy a határt nem kitolni kellene, hanem a nyugdíjba vonulás korhatára csökkenthető lenne. Valóban felfedezhető a tények tükrében némi ellentmondás. Ha a technológiai fejlődés eredményeképpen csökkenthető a munkahét hossza, akkor a másik oldalon a nyugdíjkorhatár kitolásának szükségességét miért boncolgatják. Hangsúlyozni kell azonban, hogy minden ország, azon belül minden ember esete egyedi. Nem mindegy ugyanis, hogy az ember milyen foglalkozási körben éri meg a nyugdíjkorhatárt. A bányász, a kohász és az ipari építőmunkás valószínűleg hamarabb „elhasználódik”, mint egy adminisztratív tevékenységet végző személy. Természetesen, nem lebecsülve utóbbiak teljesítményét sem. Egyes elképzelések szerint a korhatárt valamilyen rugalmas korlátok közé lehetne beilleszteni, attól is függhetnének a nyugdíjaztatás feltételei, ki, hol, mikor és mennyit dolgozott. Akár 3-8 évvel az általános korhatár elérése előtt is nyugdíjba lehetne vonulni, bizonyos esetekben. A gyermektelenek vagy az egykét nevelők, illetve a sokgyermekesek is esetleg valamilyen megkülönböztetésben részesülhetnének, ami viszont megint számos újabb dilemmát vethet fel.

Van olyan nézőpont, mi szerint igazságos, talán szükséges is lenne a nyugdíjkorhatár csökkentése. Amikor azt állítjuk, hogy a technikai fejlődés, a termelékenység folyamatos növekedése következtében a nemzeti jövedelem, a társadalmi össztermék úgy is előállítható, ha a munkahetet négynaposra csökkentjük. De lehet, hogy valaki úgy gondolja, mégis ledolgozna heti öt-hat napot is, ha cserébe korábban mehetne nyugdíjba. Nehéz lenne nyilván egy ilyen rendszert gyakorlatban is működtetni, megfelelően szabályozni. Mindenképpen érdemes azonban elgondolkodni rajta.

Az ipari forradalom idején Angliában az iparban dolgozók esetében a hatnapos, napi 12 órás munkaidő volt a jellemző. Ez ma már elképesztően hangzik. Nem is olyan régen azonban még a szabad szombat is új vívmánynak számított. Most viszont a világ több országában kísérleteznek a heti 30-35 órás munkaidővel. Ennek alternatívájaként csökkenthető lehetne a munkában töltött idő úgy is, ha korábban mennénk nyugdíjba. A fiatal, de már nyugdíjas nagyszülők bekapcsolása a gyermeknevelésbe például akár demográfiai fordulatot is eredményezhetne a fejlettebb országokban. Nehéz mindenki számára egyformán jó, vagy elfogadható megoldásokat találni, vagy kikísérletezni. Nem egyformán gyorsan öregszünk, genetikai és egyéb okokból kifolyólag mások a szokásaink, igényeink, és az elvárásaink.