Eddigi tudásunk szerint csak bizonyos baktériumfajok egyedei képesek komolyabb következmények nélkül túlélni az igen szélsőséges környezeti hatásokat. Az utóbbi évben a kutatások során a tudósok felfedezték, hogy még egy élőlény lehet túlélő – ez a medveállatka (angolul water bear). Nehéz körülmények között a medveállatka kriptobiózis állapotba kerülhet, védőburkot (cisztát) képezhet. Kriptobiózis során az életfunkciók szinte teljesen leállnak, az állatka anyagcseréje minimális, sok vizet veszít, testtérfogata lecsökken. Ilyen állapotba kerülve a medveállatka sokáig élhet, míg a szélsőséges környezeti tényezők meg nem javulnak.
A medveállatkák (Phylum Tardigrada) rokonai az ízeltlábúaknak, közel ezer fajuk ismert, igen kis méretűek (0,1-1,5 mm), vagyis szabad szemmel alig láthatók. Élnek a homokban, a mohák és zuzmók között, de az ivóvízben is szép számmal megjelenhetnek (literenként akár 20 000 példány is). Hihetetlen túlélők, a Föld legellenállóképesebb élőlényei, alkalmazkodni tudnak minden durva tényezőhöz.
Hőmérsékleti hatások. Az élőlények általában nehezen viselik el a hideget. Fagyás közben a szervezetben lévő vízmolekulák kikristályosodnak. Ezek a szúrós kristályok tönkreteszik a sejtfalat, a szöveteket, a szerveket. A medveállatka testében viszont olyan fehérjék vannak, melyek felgyorsítják a fagyás folyamatát, csak apró jégkristályok képződhetnek, és nem okoznak károsodást. A nagyon alacsony hőmérsékletű cseppfolyós nitrogénben is megmaradnak egy ideig, sőt, túlélhetik a -272ºC körüli, tehát az abszolút nullához közeli hőmérsékletet is. Ugyanakkor a forró vízben még vidáman lubickolnak, a +150ºC hőmérséklet is néhány percig elviselhető a számukra.
Sugárzás és nyomás. Sok kísérlet során mutatkozott meg, hogy ezek az állatok az 570 000 rad röntgensugárzást is elviselik (ez mintegy ezerszerese annak, ami az embert megöli). A medveállatkák a gamma-sugárzást, és a nagyon erős elektromágneses sugárzást is átélik. Emellett rendkívül jól bírják a nagyon alacsony és a nagyon magas nyomást is. Vákuumban, teljes oxigénhiányban 7 hónapig tudtak életben maradni, majd a körülmények rendeződése után normálisan folytatták az életüket.
Világűr. 2007 szeptemberében egy űrszondát lőttek fel a világűrbe, mely Richtersius coronifer-hez és Milnesium tardigradum fajhoz tartozó medveállatkákat vitt a világűrbe. Az űrszonda 10 napig keringett a Föld körül mintegy 270 km magasságban. Miután a szonda visszatért a Földre, az állatkákat vízbe tették, hogy feléledjenek. A kutatók legnagyobb csodálkozására 68%-uk sikeresen túlélte a világűri utazást, a szabad tartózkodást az űrben, és utána még szaporodni is képes volt (tehát a sugárzás nem sterilizálta őket). A világűrben egyszerre kellett túlélniük a teljes oxigénhiányt, a nagyon erős kozmikus sugárzást, az ultraibolya sugárzást (ami erősen roncsolja az élőlények DNS-ét), meg a szélsőségesen alacsony hőmérsékletet.
Mindez azt jelenti, hogy nemcsak a nagyon egyszerű felépítésű baktériumok, hanem a bonyolultabb szervezetek is képesek túlélni a világűri körülményeket. A medveállatkák valószínűleg meg tudják javítani a sejtjeikben lévő DNS károsodását, vagy pedig valami módon megakadályozzák a szélsőséges hatások érvényesülését.
Mérgező anyagok. A cammogó járású, tömzsi testalkatú, kedves, kissé humoros formájú medveállatkák kiválóan ellenállnak a legmérgezőbb gázoknak is. Metil-bromid, hidrogén-szulfid és szén-dioxid gázok hatásait sikeresen túléltek, savakban és más vegyszerekben is túlélők voltak.
Ezek a hihetetlen túlélők, a Föld legellenállóképesebb élőlényei igencsak felkeltették a kutatók érdeklődéseit. A tudományos intézetekben lázasan kutatják a medveállatkák DNS-ét, szervezetük működésének titkait. Azt remélik, hogy a Tardigradahoz tartozó állatokról szerzett tapasztalatok az orvostudomány fejlődésében nyújthatnak segítséget már a közeli jövőben.
.jpg)
