Kezdetben az ember elpusztította őket, hogy hozzájusson az értékes mézhez. Idővel rájött, hogy a méhek elpusztítása nélkül is hozzájuthat a mézükhöz. Ez a felismerés vezetett egy új szakma kifejlődéséhez a méhészethez. Az első méhlakások egyszerű faodúk voltak, amelyek korhadt fatörzs részéből készültek vagy a méhész maga vájta ki a fatörzs belsejét a méhek számára. Később megjelentek a gyékényből és vesszőből készített kasok, amelyek általában egy deszkára állítva sorakoztak akár az erdő vagy falu szélén vagy a méhész háza táján. Tájainkon az első világháborúig még megtalálható volt szórványban a kasos méhészkedés.
A méhészetben a nagy áttörést a keretes méhlakás vagy kaptár jelentette. A keretet sokan feltalálták a világ különböző pontjain. A legelső írásos feljegyzés egy ismeretlen szerző tollából született meg 1683-ban Angliában. Magyarországon 1844-ben Kövesdi Szaka Sándor találta fel először, azonban nem tudta meghatározni a keret és a kaptár fala közötti helyes távolságot. A helyes hézagra egyszerre ketten jöttek rá 1851-ben. Lorenzo Langstrot Amerikában és Belrpesh Németországban.
Kaptárból sokféle típusú és rendszerű készült az idők során és van használatba a mai nap is. Alapjában véve megkülönböztetünk: felső és hátsó kezelésű kaptárt, hideg és meleg építésű kaptárt. A hideg és meleg építésű kaptár között a különbség a keretek elhelyezkedésének iránya a kijárónyíláshoz viszonyítva. Ha merőleges az elhelyezkedés, akkor hideg építményű, ha párhuzamos, akkor meleg építményű a méhlakás. A felső kezelésű kaptárakból megkülönböztetünk még fekvő és rakodó rendszerűt. A rakodó kaptárok különböző egységekből tevődnek össze, amelyek egymás tetejére helyezve a megfelelő sorrendben alkotják a méhlakást. A fekvő kaptár pedig egy lapos faláda, amelyben a méhcsalád az évközbeni fejlődése, majd összehúzódása során oldalirányban tud terjeszkedni. A vidékünkön legelterjedtebb kaptártípusok (variánsaik): rakodó kaptár (Langstrot, Dadant-Blatt, Farar), fekvő kaptár (Kis-Boconádi, Nagy-Boconádi), hátsó kezelésű kaptár (Albert-Žinderšić, Grom). Minden kaptártípusnak megvan az előnye és a hátránya. A fekvő és a rakodó kaptár alkalmatlan illetve nehezen építhető be méhészkocsira, a hátsó kezelésű kaptár pedig kezeléskor több tapasztalatot igényel, nehézkesebb a kaptárcsere annak meghibásodásakor, a kezeléskor, ha meleg építésű kaptárról van szó, akkor szükség van egy állványra, vagy dobozra, amibe a kereteket belerakjuk. Rajbefogáskor kicsit nehézkes a raj beterelése a kaptárba, seprőgarat szükséges. Ugyanakkor a hátsó kezelésű kaptár az kiválóan alkalmas méhészkocsira beépíteni. Nagyon egyszerűen lehet őket egymás mellé felsorakoztatni és jobban is bírják a vándorlás viszontagságait. A rakodó kaptár, amely fiókokból tevődik össze a szállítás alkalmával biztosítani kell, hogy a fiókok el ne mozduljanak az út során. Ezzel szemben mivel részei könnyen cserélhetők a kaptárcsere annak felújítása vagy javítása céljából pillanatok alatt elvégezhető. Rajbefogáskor a rajt akár közvetlen a kaptárba is bele lehet rázni az ágról, ha nincs magasan.
Vidékünkön honos méhfajta a krajnai méh. Főbb tulajdonságai közé tartozik, hogy tavasszal gyorsan fejlődik a család, az erős rajzási ösztön, ősszel elég korán abbahagyja a fiasítást, jól tűri a kemény és zord teleket.
A méhcsaládot egy anyaméh és az évszaktól függően különböző számú munkásméh alkotja. A tavasz végén és a nyár folyamán több, akár 100 000 munkásméh is lehet egy családban, a tél végére akár 10 000 alá is csökkenhet a számuk. A tavaszi és nyári hónapokban herék is vannak. Számuk változó. A hereméh nem repül vissza feltétlen ugyanahhoz a családhoz ahol kikelt.
A legtovább az anyaméh él. Akár 6 évig is elélhet. Feladata a peték rakása. A legnagyobb méh a családban. A munkásméhek nőnemű méhek, amelyek nem tudnak petézni, illetve tudnak, de csak abban az esetben, ha a család valami oknál fogva anyaméh nélkül marad, a lerakott petékből csak hereméhek fejlődnek ki. A munkásméhek gyüjtik be a nektárt, a virágport, a gyantát a fák kérgéről, és hordják be a vizet, emellett elvégzik a belső munkálatokat, amelyek a fiasítás etetése és gondozása (a fiasítás a lerakott peték összesítő elnevezése), a kaptár szellőztetése, takarítása, és a lépek építése. A munkásméh élethossza változó. A telelő munkásméhek szeptembertől áprilisig élnek, különben egy munkásméh élete a következően alakul: Az anya a kitisztított sejtbe egy megtermékenyített petét rak (munkás és anyaméh csak megtermékenyített petéből kelhet ki), ettől számítva 3 napig pete, majd kikelése után hat napig födetlen álca, a többi napot a kikelésig födött fiasítás. Ez összesen 21 nap a munkásméhnél, az anyánál 16, a herénél 24. A munkásméh a kikelése után 3 hétig a kaptárban dolgozik. Fiasítás melegít, illetve etet, sejteket és lépet épít, kaptárt takarít és szellőztet, majd a 3. hét vége felé pedig a kijárót vigyázza a betolakodók ellen. A további 3 hetet pedig kijáróméh, amely gyűjti a család számára szükséges eleséget. A herék szerepe csak a fiatal anyák megtermékenyítése. A hereméh a megtermékenyítés után elpusztul.
A méheket a méhészek legfőképpen a méz miatt tartják. A mézhozam nagyban függ egy család népességétől, az időjárástól és a nyíló virágok mennyiségétől, amit szaknyelven méhlegelőnek nevezünk. A méhek a virágokban termelődő nektárt gyüjtik össze, majd a mézhólyagjukban hozzák haza. A nektár átalakítással illetve érleléssel válik mézzé. Sűrűsödik, nádcukrának nagy része a garatmirigy váladékétól főképpen szőlő- és gyümölcscukorrá alakul. Az érlelés első szakaszában a méhek a nektárt a szájukban mozgatják, a sejtekben vékonyan cseppekben szétszórják, többször át is helyezik. A nektár eközben keveredik a mirigyváladékkal, s nagy felülete miatt gyorsan sűrűsödik. A méhek később kevesebb sejtbe hordják össze a híg mézet. Majd a kaptár melegétől, mivel a fiasítás számára 32 C fok állandó belső hőmérsékletet biztosítanak, a méz fokozatosan szárad és sűrűsödik. A méhek végül a teli sejteket viasszal lefedik. A fedett méz sokáig eláll, akár évtizedekig is.
A méz sajátossága a kristályosodás illetve az ikrásodás. A kristályosodásnak nevezzük, amikor a cukor nagy része kristályosan különválik. Ikrásodásnak nevezzük, amikor a kristályok durva szemekben különválnak. A kristályos és ikrás méz táplálóértéke változatlan. A kristályosodásra nem mindegyik fajta méz hajlamos egyformán. Minél több a kristályosodást gátló anyag, ilyen a gyümölcscukor és a mézdextrin annál tovább folyékony marad. Ilyen méz az akácméz. Minél több benne a kristálysosdásra hajlamos anyag a szőlőcukor és a nádcukor, annál hamarabb kristályosodik. A méz a leggyorsabban 14 C fokon kristályosodik.
A méz mellett még egy méhcsaládtól a következőket nyerheti a méhész: virágpor, viasz, pempő, propolisz, méhméreg. A virágpor az kiváló táplálék kiegészítő. A viaszt a kozmetikában használják, de elsősorban a méhészetben is használják, a sejtalapokat készítik viaszból a méheket segítve az új lépek építésében. A pempő szintén jó táplálék kiegészítő, a propoliszt alkoholos oldatban a sebek fertőtlenítésére használják. A méhmérget pedig a gyógyszeriparban használják fel, gyógyszereket készítenek belőle.
A mézet pergető segítségével szedik ki a sejtekből, szaknyelven: kipergetik. Három fajta pergető létezik, a tangencionális, a sugaras és a kazettás. A viaszt az elöregedett lépek és a pergetés alkalmával lefödelezett sejtfedelek kiolvasztásával nyerik. Kettő fajta viaszolvasztó létezik a napviaszolvasztó és a gőzviaszolvasztó. A pempőt az anyabölcsőkből nyerik. A virágport a kaptárok kijárónyílása elé helyezett lyukacsos virágporelszedő doboz segítségével szedik össze. A méhek a lyukakon keresztül tudnak csak a kaptába ki- és bejutni így a lábukon gumókban hozott virágporcsomótól kénytelenek megválni. A méhmérget egy speciális arra készített méregelszedő szerszámmal szedik össze. A szerszám egy rámás üveglapból, egy speciális áramkörből, egy áramforrásból és egy szabályzóból áll.
A méhek érdekes sajátosságai közé tartozik, hogy látják a számunkra láthatatlan ibolyántúli sugarakat. Emellett színtévesztők. Összetévesztik: citromsárgát - narancsot - zöldet, kéket - bíbort - ibolyát, feketét - pirosat. Szaglásuk fontos szerepet játszik a virág felkeresésében. A csápjaik végzik a szaglás feladatát. A virágok felkeresésében is fontos szerep jut a szaglásnak. A talált virág helyét a méhek tánc segítségével árulják el társaiknak. A tánc lehet kétféle. Körtánc és riszáló tánc. A körtánc, ha a virág 100 méternél messzebb van. Riszáló tánc, ha a virág 100 méternél távolabb van. A körtánc a virág irányát nem jelzi. A riszáló tánc iránya pedig annyi fokot zár be a függőlegessel ahány fokban a virág eltér a nap irányától. A kaptárjuktól számított 5 kilométeres körzeten belül keresnek táplálékot, azon túl nem találnak vissza a hajlékukhoz.
Télen a méhek nem alszanak, hanem a kaptárban fürtbe húzódva melegítik egymást és próbálják túlélni a zimankót. A méhek 12 C fok felett repülnek csak ki a kaptárból. A tél vége felé a szebb idő beálltával tisztuló kirepülést végeznek. Ilyenkor a méhcsalád java része felváltva kirepül, hogy megszabaduljon a béltartalmától. A tavaszi hónapok a család felépüléséről szólnak. A méhésznek ilyenkor van a legtöbb teendője a méhesben. Az anya már a tél megenyhültével elkezd petézni. A tavasz beálltával a petézés állandósul és egyre nagyobb lépfelületet foglal el. A méhek a mézet és a virágport a kijárótól távolabb eső sejtekben tárolják, a kijáró közelében lévő sejtekben a fiasítás helyezkedik el. Az első méhlegelő a mogyoró, amely februárban virágzik és csak virágporos legelő. A következő a mandula és a sárgabarack, amit követ a többi gyümölcs általában a következő sorrendben: őszibarack, ringló, szilva, körte, meggy, cseresznye (akkor van csak sok cseresznye, ha a meggy elfagy, mivel a meggy nektárja egy hajszálnyival édesebb a cseresznyéétől), alma, birs. A gyümölcslegelők kiváló élelmiszerforrás a méhek számára. Sok virágport adnak, amely a fiasítás etetésére szolgál. Egy jó gyümölcslegelőnek párja nincs a tavaszi fejlődés során. A gyümölcslegelőkről egyedül az almáról lehet felesleg mézet elvenni. A következő legelő a repce és a bodza, amelyet követ az első komolyabb méhlegelő az akác. Az akác időjárástól függően május elején virágzik. Legjobban a homokos talajt és a nedves 25 C fok körüli időt szereti. Az akácot követi a selyemkóró, és a hárs, majd június végétől egészen augusztus elejéig a napraforgó. Általában az akác legelő végén a méhcsaládok némelyikénél jelentkezik a rajzás.
A rajzás a méhek természetes szaporodási módja. A rajzás előfeltétele a nagyszámú egyed a családban, vagy a szűkös méhlakás. A rajzás alkalmával a család anyabölcsőket húz, amelyek kezdetben kis csésze vagy harang alakúak, majd miután az anya bepetézett, a bölcsőket a munkásméhek megnyújtják. A petéből, hogy anyaméh fejlődjön ki azt a kapott táplálék minősége határozza meg. Az egyszerű munkásméh álca az az első napon pempőt kap, majd utána virágporra etetik, az anyaméhnek szánt álca pedig végig pempővel van táplálva. Ekkora már a család heréket is nevel. A fiatal anyák kikelése előtt a régi anya kirepül a fiatal 3 hétnél nem idősebb méhekkel és a régi családtól független, önálló életet kezd. Ezt nevezzük kirajzásnak. A kirepült rajok július végén még életképesek. Az ettől későbbiek már nem igen, mivel nem tudnak kellőképp megerősödni a tél beálltáig. A következő év mézhozamát nagyban meghatározza az augusztus szeptemberi időszak. Ebben az időszakban készülnek fel a méhcsaládok a méhész segítségével a télre. A napraforgóméz kipergetése után a méhész átnézi a családokat, majd elvégzi a Varo atkaírást. Szeptemberben, ha szükséges, akkor élelempótlás céljából cukorszörppel eteti a méheket. A hosszan tartó etetés káros tud lenni, mivel az anyák tovább petéznek és a család téli készülődésének folyamatát megzavarhatja. A kellőképpen be nem sűrűsített eleség meg tud erjedni a tél folyamán, ami hasmenést okozhat, egyben a család elpusztulását is. A tél beálltával a méheknek csendre és nyugalomra van szükségük. A méhész csak abban az esetekben avatkozik be, amikor szükséges, pl. ha fogytán van az eleség. Ilyenkor cukorlepénnyel segít a bajba jutott családon. A méhek szempontjából a szélvédett napos helyek a legjobbak a telelésre. Ugyanakkor figyelemmel kell kísérni a cinkék és a többi madárkák tevékenységeit a kaptárok környékén, és távolabb adni nekik eleséget, nehogy a kaptárokhoz járjanak lakmározni.
A méheknek közvetett gazdasági jelentőségük is van a közvetlen mellett (méz, viasz, virágpor, stb.). Ez a virágok megporozása általi haszon, amely gyümölcsönként és más növénykultúránként változó. A gyümölcsök közül az alma a méhek hiányában meddő, a fehérhere úgyszintén. Egy gyümölcsösbe vagy kultúrnövénytábla mellé telepített méhes akár megduplázhatja a megkötött virágok számát, ezáltal a terméshozamot is növelve.
Források:
1. Örösi Pál Zoltán, Kis méhészkönyv, Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 1967
2. Faluba Zoltán, Mit, hogyan, miért a méhészetben? Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 1975
3. Szabó Károly, A méhész műhelyében, Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 1961
4. Josip Belčić, Josip Katalinić, Dragutin Loc, Stevo Lončarević, Lovro Preradin, Đuro Sulimanović, Filip Šimić, Ivo tomašević, Pčelarstvo. Nakladni Zavod Znanje, Zagreb, 1985
![](http://www.fokusz.info/Image/142__szam_-_2016__julius_1./meh1.jpg)
Anyaméh munkásméhekkel
![](http://www.fokusz.info/Image/142__szam_-_2016__julius_1./meh2.JPG)
Fedett anyabölcső munkásfiasítással
![](http://www.fokusz.info/Image/142__szam_-_2016__julius_1./meh3.jpg)
Hereméh, munkásméhekkel
![](http://www.fokusz.info/Image/142__szam_-_2016__julius_1./meh4.jpg)
Virágport hozó méhek
![](http://www.fokusz.info/Image/142__szam_-_2016__julius_1./meh5.jpg)
Egy lép fedett mézessejtekkel