Ökofeminizmus: a férfi a bűnbak

A nők ütik a férfiakat, Greta Thunberg megmutatja. Összeakaszkodott az autóbolond és nőellenség Andrew Tate influenszerrel. A macsó a twitteren autógyűjteményével hencegett és Gréta e-mail-címét kérte, hogy megküldhesse neki autói listáját és emisszióit. Thunberg sem esett a fejére. Közölte, szívesen veszi a fölvilágosítást, az alábbi címen: smalldickenergy@getalife.com, ami annyit tesz, hogy kicsi farok – nagy száj. A twittervilág jót mulatott.

A pengeváltás korunk alapkonstellációját tükrözi: a toxikus férfinépség rombolja a bolygót, míg a nők, mint Gréta, menteni próbálják. Így kap a klímaválság egy nemet. A tézis nem téves: ebédkor a nők inkább salátákat esznek, míg a férfiak bécsi szeletet. A férfiak ökolábnyoma nagyobb. Egy svéd 2021-es fölmérés kimutatta, hogy a férfi szinglik ühg-kibocsátása 16%-kal nagyobb, mint a megfelelő nőké. Ám a legnagyobb különbség a mobilitásban van, a férfiak többet autóznak. Áramfogyasztásban is a nők nyernek. Az ETH-Zürich 2019-ben kimutatta, hogy a nők 1/4-del kevesebb áramot fogyasztanak. Másrészt a férfiak gyakrabban járnak dolgozni kerékpáron. Míg az USA-ban és az EU-ban a nők környezettudatosabbak, néhány országban (Mo., Egyiptom) ez nem észlelhető. (4 nővel lakom egy házban, egyik tékozlóbb, mint a másik. RS). Ám a tanulmányok nem véglegesek, sok minden kimaradt, pl. az online-shopping. A fölmérés nem globális, mégis némelyek ebből messzemenő következtetésekre jutnak. Pl. a francia ökofeminista, Sandrine Rousseau, aki szerint nem antropocénban, hanem antrocénban élünk (andrós = férfi). R. két áramlatot próbál egyesíteni: a #MeToo-mozgalmat és a klímavédelmet. Úgy a természetrombolásnak, mint a nők elnyomásának közös a gyökere: patriárkátus. Már a kőkorszakban a szülő és tápláló nők szorosan be voltak ágyazódva a természetbe, magukat annak részeként érezték. Nem így a férfiak. Ők a természet ellen léptek föl, vadásztak rá, később növényeket szaporítottak, állatokat tartottak. Így igázták le kedvükre a természetet, az anya-földet, hogy nekik szolgáljon.

A tudományos forradalom a XVI. századtól a férfiaknak arra szolgált, hogy uralják a természetet és vele a nőket. A fosszilis energiakorszakban a kizsákmányolás még jobban erősödött. A földbe való fúrás, behatolás a föld belsejébe, néhány ökofeministát a megerőszakolásra emlékeztet. Az olajkorszak „petro-maszkulinitását” brutális periódusnak tartják, melynek véget kell vetni. Legcélravezetőbb volna, a férfiakat kiirtani, de mivel ez nehezen volna kivitelezhető, csak a patriarkátust kell megszüntetni, hogy túljussunk az androcénen. (SR könyvének címe).

A kőkorszakba való visszapillantás tiszta spekuláció és a „petr-éra” is sokban cáfolja a teljes alávetettséget. Az egyre jobban hozzáférhető energia korában erősödött az egyenjogúság is. Ám az ilyen pontatlanságoktól is eltekintve az ökofeminista elmélet tartalmaz egy alapvető ellentmondást: rögzíti a nemek szerepét és pontosan azt a sztereotípiát erősíti, amit meg akar haladni. Ma alig valaki állítja, hogy a nőket biológiai adottságaik teszik természet szerető lényekké. Valójában szocializációjuk, neveltetésük vezet oda, hogy jobban figyelnek a környezetre. Az indoklás szinte mindegy is, ma, mint akkor, a nők olyanoknak tűnnek, akik a természethez speciális közelséggel rendelkeznek. Ebből a férfiak, az ókortól kezdve, a nők szellemi gyengeségére következtettek. Ez a természetközelség mára erősségükké változott, gondoskodó, környezettudatos magatartásuk a bolygó megmentőivé teszik őket.

Ha a környezettudatosságot nemhez kapcsoljuk, újabb problémát generálunk. Minél nőiesebbnek tűnik a „zöldség”, annál kevésbé akarnak vele a férfiak azonosulni. Ódzkodnak bioélelmet venni és jutaszatyorban hazavinni, mert az „nőies”. Bár ez nevetséges, a marketingstratégák a szerepeket tovább próbálják bebetonozni. Hogy férfiakat érjenek el, az energiatakarékos termékeket a klímaválság elleni „harci eszközökként” kísérlik meg eladni. Egy e-BMW pl. sokkal jobban futott a „protection modell” névvel, mint a semmitmondó „i3”-mal.

Az ökolábnyomot legerősebben a jövedelem emeli. Az életkor, a bőrszín, az etnikum is szerepet játszik, ezeket is megnézték. Érdekes lenne a vallási és a szexuális irányítottságot is kivizsgálni.

Ám mihez vezet az embereket ismételten csoportokra osztani és különböző típusok halmazának tekinteni? Talán épp az ellenkezője lenne hasznos: az embereket a klímaválsággal szemben egyesíteni és ésszerű gondolkodásuk aktiválására rávenni.

NZZ, 29. 1. 2023

Hat die Klimakrise ein Geschlecht?