Bemutatták az új, hétszemélyes űrkapszulát

Elon Musk, az amerikai SpaceX vállalat vezérigazgatója május 29-én mutatta be a Dragon V2-t, cége első, űrutazásra alkalmas hétszemélyes űrkapszuláját. A Dragon első, teherhordozó verziója már többször is sikerrel eljutott a Nemzetközi Űrállomásra. A most bemutatott V2 a teherhordozó kapszula számos tekintetben továbbfejlesztett változata. Az űrutazásnál, az eddigi tapasztalatok szerint, a legnagyobb költséget az olyan eszközök megépítése képezi, melyeket csak egyszer lehet használni. Eközben méretük és a legyártásukhoz használt erőforrások is hatalmasak. Az amerikaiak űrsikló-projektuma már annak idején azzal a nem titkolt szándékkal lett megalkotva, hogy megpróbálnak majd minden lehetséges eszközt újra felhasználni. Elon Musk, a külsőségeiben a gépjármű bemutatókra emlékeztető rendezvényen személyesen mászott be a Dragon V2-be, ahol egyik székből a másikba ülve mutatta meg annak belsejét. A bemutatón az is kiderült, hogy már az utasok számára nélkülözhetetlen létfenntartó berendezések is be vannak építve, valamint a kapszula irányítórendszere is készen áll. Amikor Musk végül nehézkesen kimászott az eszközből, megjegyezte, hogy súlytalanságban ez sokkal könnyebb feladat lesz majd. Azt is elmondta, hogy a kapszula nemcsak a Földön, de bármely más kőzetbolygón is le tud szállni. A már kész SpaceX-rakéták azonban még csak a Földhöz közeli pályára tudják felvinni a kapszulát. Fejlesztik már azonban a Falcon Heavy nevű, jóval nagyobb hatótávolságú rakétát, ami lehetővé teszi a mélyebb űr meghódítását is. A Dragon V2 a tervek szerint először 2015-ben repül majd. Előbb utasok nélkül áll majd Föld körüli pályára, és ha minden jól működik, következhet az emberes utazás. Az első, emberekkel végrehajtott űrrepülést 2016-ra tervezik.

A múlt század 60-as, 70-es éveiben az akkori Szovjetunió és az Egyesült Államok által elért „űrsikerek” az űrkutatás gyors fejlődését eredményezik. Abból a perspektívából úgy tűnt, hogy a 21. század elejére az emberek tömegesen eljutnak a világűrbe, hatalmas űrbázisok épülnek ki, az űrutazás pedig mindennapos rutintevékenységgé válik, olyannyira, hogy voltak, akik úgy gondolták, az ezredfordulót követően elindulhatnak az első rendszeres járatok is az űrbe. A hidegháború megszűnése valószínűleg sokban hozzájárult ahhoz, hogy az űrkutatás más irányt vett. Néhány űrkatasztrófa pedig ráébresztette az emberiséget, mennyire földhöz kötött, hogy hiába a modern technológia, az ember még mindig nem képes olyan biztonságos szerkezetek megépítésére, melyek alkalmasak lennének Földünk tartós elhagyására. A hidegháború idején az akkori két szuperhatalom között kiélezett fegyverkezési verseny, ezen belül pedig űrverseny zajlott. A 80-as évekig úgy tűnt, a Szovjetunió állja a versenyt, bizonyos területeken pedig meg is előzheti az Amerikai Egyesült Államokat. 

Ma már tudjuk, hogy abban az időben a stratégiailag fontos ágazatokban elért szovjet eredmények nem a gazdaság általánosnak nevezhető magas szintű fejlettségéből adódtak. A fegyvergyártás terén, az atomtechnikában, a rakétatechnikában, és az űrkutatásban is azért születtek jelentős eredmények, mert a diktatórikus állam elképesztő mértékű erőforrás-koncentrációt dirigált ezen ágazatok fejlesztésére. A klasszikus közgazdasági elméletekből ismert hozam-ráfordítás arányokat nézve azonban feltehetően nagyon rossz hatékonysággal használtak fel jelentős eszközöket. Az eredmények pedig csak lassan és nehézkesen „szivárogtak” át a nemzetgazdaság más szféráiba. Ezek az ágazatok ugyanis – elsősorban az űrkutatás, fegyvergyártás, atomkutatás – a „polgári” termelés egyéb ágazataitól tudatosan elszigetelt, szinte titkos körülmények között működtek. Szigorúan féltett katonai-, és államtitoknak számítottak az ilyen jellegű tevékenységek. Komoly biztonsági intézkedésekkel tudatosan elszigetelték az erre a célra létrehozott üzemeket a termelés egyéb ágazataitól. A titokféltés, titkolódzás, elszigeteltség olyan ellentmondásos körülményeket eredményezett, hogy az akkori szovjet gazdaság fejlődéséhez nem csak, hogy nem tudtak hozzájárulni, de lényegében még fékezték is az általános technikai-technológia előrehaladását azzal, hogy jelentős eszköz-, és erőforrásokat vontak el. Az amerikai piacgazdaságban más viszonyok uralkodtak. A piaci mechanizmusok az űriparra is kifejtették hatásukat, ugyanis viszonylag szabadabb volt az információáramlás a „civil” szféra és az űripar, de még a hadiipar között is. Az USA-ban lényegében azonos vállalatokon belül folyt a polgári, valamint a katonai és űrkutatási szféra technikai fejlesztése, ami a mai napig egy meglévő jelenség. A Lockheed, a McDonald Douglas, vagy például a Boeing cég, a mai napig gyárt polgári és katonai repülőgépeket, de űrrakétákat és azok alkatrészeit is. A két szféra közötti szoros kapcsolat jól működik ma is. Az államilag a kulcsfontosságú ágazatokba befektetett pénzek és erőforrások végül többszöri megtérülést eredményeznek. A piaci mechanizmusok által ugyanis az anyagi érdekeltség végül oda vezet, hogy az elért eredmények magukkal húzzák az egész gazdaságot. Az amerikai tapasztalatok szerint ugyanis az űriparban elért fejlesztési eredmények általában gyorsan továbbgyűrűznek, majd hamarosan kifejtik hatásukat a gazdaság több ágazatában. Régóta divatos az egyes termékeket azzal reklámozni, hogy a NASA kutatóinak fejlesztésein alapszik a gyártási technológia.

Új üzleti ág: az űrturizmus

Az űrturizmus, mint hatalmas bevételekkel kecsegtető új gazdasági ágazat, éppen szárnyait bontogatja. Az űrturista az a személy, akit pénzért az űrbe utaztatnak, ahol megtapasztalhatja a súlytalanság állapotát, és bolygónkat is megnézheti kívülről. John Glenn veterán űrhajóst tartják egyébként az első űrturistának, aki ugyan nem fizetett semmi az útért, de elvitték, mert megengedte, hogy az orvosok azt vizsgálják rajta, hogyan viseli egy idős ember szervezete az űrbéli viszonyokat, megpróbáltatásokat. 2011-ben Denis Tito amerikai üzletember volt az első olyan űrturista, aki valóban fizetett a szoláltatásért. A magyarok sem maradtak le azonban. Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztő volt a sorrendben ötödik űrturista, aki egy Szojuz típusú űrhajóval a kozmoszban, illetve a nemzetközi űrállomáson járt. Jelenleg több kereskedelmi célú utazás áll előkészítés alatt, amelyek 100-110 kilométeres magasságba röpítik fel a jelentkezőket, ahol néhány percre megtapasztalják a súlytalanság állapotát és megnézik a Földet is „madárperspektívából”. Az ilyen utazások mellett több repülési terv áll kidolgozás alatt, kutató- és akadémiai intézetek számára. Valószínűnek tűnik, hogy belátható időn belül jelentősen megszaporodik majd az űrturisták száma. Amerikában milliárdos forgalommal kecsegtető iparágként tekintenek az űrturizmusra. Több ismert ember, híresség már előre befizette a kozmoszba a kirándulás árát. Ma még mintegy 200.000 dollárba kerül egy út, de a jelenség elterjedésével a becslések szerint hamarosan ennek a tized részéért is meg lehet tapasztalni, milyen is az űr.

A japánok – ahogyan tőlük már megszoktuk -, más perspektívákban látják az űrturizmus jövőjét és lehetőségeit. Egy japán cég űrlift megépítését tervezi, ami a jövőben emberek, de eszközök, felszerelés olcsóbb űrbe történő szállítását biztosítaná. Az acélnál sokkal erősebb, szén-nanocsövekből készülő huzal egyik végét a földhöz rögzítenék, a másik végén a világűrben pedig ellensúly lenne. A Föld forgásából eredő centrifugális erő a huzalt folyamatosan feszesen tartaná, a lift pedig annak mentén közlekedne. Egy ilyen lifttel - a japánok szerint -, rutinszerűvé, és mindennapossá válhat majd az űrutazás. 

A Bigelow Aerospace cég viszont felfújható modulokkal kísérletezik. A technológiát a későbbiekben továbbfejlesztve Föld körül keringő űrszállodákat akarnak létrehozni. Két modult már kipróbáltak Föld körüli pályán, és terveik szerint egy moduljukat 2015-ben a Nemzetközi Űrállomással is össze fogják kapcsolni. A cég stratégiai partnere a már említett SpaceX, amelynek Falcon-9 hordozórakétája alkalmas lehet a turistákat a Föld körül keringő űrszállodába vivő űrhajók indítására.