Tudta-e?
A madárhang sokkal több információt rejt mint gondolnánk, például a foltos nádiposzáta énekét legalább ötven különböző hangelemből tetszés szerint állítja össze, az énekes nádiposzáta más madarak énekét úgy utánozza, hogy akár negyven idegen faj énekét is vegyítheti.

Közélet

Közlemény

Tisztelt látogató! A Fókusz ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat hamarosan új számokkal jelentkezik. Az elkövetkező időszakban felfrissítjük a honlapot, újabb tartalmakkal, funkciókkal látjuk el, bővül a munkatársak és a rovatok listája is. A korábbi számok és írások megtalálhatók az Archívum menüpont alatt. Az elektronikus folyóirat szerkesztői ezentúl is az office@fokusz.info e-mail címre várják a szakcikkeket, megjegyzéseket és az érdeklődők jelentkezését. A projektum a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének keretében a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.Tovább »

Bibliai utakon

MUZSLAI Izabella

Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formáltTovább »

A világ legnagyobb részecskegyorsítója

MUHI Béla

A 2008-as év legnagyobb tudományos szenzációja a Large Hadron Collider (LHC), azaz a nagy hadronütköztető beindítása volt. Kilenc napig működött, majd váratlanul leállították…Tovább »

Kik messze voltak, most mind összejönnek…

MUHI Béla - fotó: Berger László

A budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Levelező Tagozatának karácsonyváró ünnepi műsorát 2008. december 19-én este 6 órakor tartották meg a városháza dísztermében.Tovább »

Szilveszteri babonák

Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének , és aki éppen 335 december 31-én hunyt el Rómában.Tovább »

„Embertelen” a Föld 10 százaléka

Új világtérkép készült az Európai Bizottság és a Világbank kezdeményezésére, melynek célja annak bemutatása, mennyire urbanizálódik bolygónk.Tovább »

2008-ban 82 millió fővel nőtt a Föld lakossága

A DSW, a német világnépességi alapítvány szerint a Föld lakossága újévkor a 6,75 milliárd főt is meghaladja.Tovább »

Kutyaszánfutam az alaszkai vadonon át – Iditarod

MUZSLAI Izabella

Csipkézett hegygerincek, vastag jégtakaróval borított folyók, sűrű erdők, elhagyatott tundrák, széljárta tengerpart, jóval fagypont alatti hőmérséklet, hosszú, sötét éjszakák, rossz látási viszonyok, hófúvások, meredek emelkedőkTovább »

A kétkerekűeket sem kíméli a gazdasági válság

dr MUHI B. Béla

Szinte naponta közöl a sajtó a világ legnagyobb autógyárait érintő gazdasági válságról szóló híreket.Tovább »

Öngyilkossághullám lehet a pénzügyi válság következménye

A pénzügyi válság komolyan kihat az emberek mentális egészségére, ez pedig az öngyilkosok számának megnövekedéséhez vezethet.Tovább »

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor