Tudta-e?
...hogy életünk során mintegy 100 tonna táplálék halad át a gyomor-bél traktuson

Nyelvtudomány

A malediktológia rövid áttekintése

WILHELM Józef

A szó a latin maledicem fogalomból ered, ami csúnya beszédet, kiabálást jelent. A magyarok igencsak ismeretesek arról, hogy kacifántosra tudják kerekíteni dühük, mérgük, tehetetlenségük, sértettségük, átkozódásuk szóbeli megnyilvánulásait…Tovább »

A francia nyelv nemzetközi szerepe

Dr. MOLNÁR CSIKÓS László

Azt az űrt, amely a latin nyelvnek a nemzetközi színtéren való háttérbe szorulásával állt be a XVII. században, fokozatosan a francia kezdte betölteni. A francia nyelv térhódítását elsősorban a francia királyság megerősödése tette lehetővé…Tovább »

Szerkezetileg kötött jelentésű szavak

Dr. MOLNÁR CSIKÓS László

A szerkezetileg kötött jelentésű szavak rendszerint csak más szavakkal együtt használatosak, akkor van jelentésük, ha meghatározott szerkezetben fordulnak elő. Az effélék leginkább melléknevek, de ragos vagy ragtalan főnév is akad köztük.…Tovább »

Hogy néz ki és hogyan viselkedik egy boldog magyar?

Agnieszka Barátka PhD hallgató, Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék, Lengyelország

A nyelv az adott közösség sajátos kultúrarchívuma, amely az emberek anyagi és szellemi tapasztalatát, értékrendszerét, világnézetét, magatartási mintáit, valamint a világhoz fűződő érzelmi viszonyát tükrözi.Tovább »

Helyesírás a számítógépek korában

Dr. MOLNÁR CSIKÓS László

A helyesírási szabályzat főképpen a kézírásra vonatkozó utasításokat tartalmaz, a géppel való írást nem veszi figyelembe. Számítógépes helyesírásunk még nincs, pedig szükség lenne rá…Tovább »

A többnyelvűség értéke

LUHOVIĆ Tímea

A mai napig filozófiai vita folyik a nyelv, a valóság és a gondolkodás viszonyáról. Egyes gondolkodók úgy vélik, hogy a nyelv nem feltétele a gondolkodásnak, és a gondolkodás minden esetben a nyelv előtt halad egy lépéssel…Tovább »

A magyar bútornevek eredete

Dr. MOLNÁR CSIKÓS László

Feltűnően kevés bútort nevezünk meg eredeti szóval, többnyire más nyelvekből vettünk át bútorneveket…Tovább »

A nyelvhelyesség szociológiája

Dr. MOLNÁR CSIKÓS László

A nyelvszociológiai vizsgálatok általában a nyelvhasználatnak társadalmi összefüggéseit igyekeznek feltárni. Voltaképpen a nyelvhelyességnek is vannak társadalmi vonatkozásai, úgyhogy joggal beszélhetünk a nyelvhelyességnek a szociológiájáról is. Mit tanulmányozzon ez a diszciplína?Tovább »

Szavak felcserélése

Dr. MOLNÁR CSIKÓS László - nyelv, irodalom, helyesírás

A beszélők nem mindig ügyelnek arra, hogy a megfelelő szóval fejezzék ki magukat, néha felcserélik más, hasonló értelmű szóval. Ez a csere olykor más nyelv hatására következik be, leginkább olyankor, ha az illető nyelvben más szóhasználati szabályok érvényesülnek…Tovább »

A tegezés és a magázás

Dr. MOLNÁR CSIKÓS László

A szóbeli vagy írásbeli kommunikációban hol közvetlenül szólunk másokhoz, hol közvetve. Az első esetben tegezésről van szó, a másodikban magázásról. A tegezés bizalmasabb forma a magázásnál. A beszélőnek ügyelnie kell arra, hogy mikor alkalmazza az egyiket és mikor a másikat…Tovább »

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor