Az elkövetkező években számos kutató szerint forradalmi változások fognak lejátszódni. Néhányuk szerint minden eddiginél szorosabb kapcsolatba fogunk kerülni a gépekkel. A számítógépes hálózatok és az Internet hatására a távolság a jövőben kevésbé fog számítani. A szakértők szerint az emberek a jövőben egyre inkább On-line csak a hálózaton létező virtuális csoportokba tömörülnek majd. Ez akár azzal is járhat, hogy a kormányok hosszú távon elvesztik fontosságukat. Új, virtuális és az ország határoktól független csoportosulások veszik át a szerepüket. A számítógépek az emberek munkájában is egyre fontosabbá válnak. Egyes feltevések szerint egyre másra fognak alakulni az un. virtuális cégek. Ezek nem fognak pénzt költeni sokemeletes toronyházakra, parkolókra, titkárnőkre és portásokra, az alkalmazottak számítógépen keresztül fognak kapcsolatban állni egymással. Fel fognak tűnni a „virtuális nomádok” is, akik mindig ahhoz a virtuális céghez vándorolnak, ahol éppen munkaalkalom kínálkozik. Feltéve, ha egyáltalán fel veszik őket. Ma már vannak olyan programok, amelyek kulcsszavak alapján előrangsorolják a jelentkezők önéletrajzait. Elképzelhető, hogy a jövőben hatalmas verseny fog kitörni az önéletrajzokat író- és elbíráló szoftverek között. A számítógépek a munka egyre több területén fogják átvenni az ember szerepét. Talán egyedül a nevelés az a terület, ahol az emberi értelem-érzelem soha nem válik nélkülözhetővé.