A kép megkomponálása
A komponálás: a téma elrendezése a képzőművészetben már a téma megválasztásával kezdődik. Jelen esetben mi csupán a képalkotó elemek elrendezésével foglalkozunk.
1. A képkivágás megválasztása döntően befolyásolja a kép tartalmát, módot ad arra, hogy kiemeljük a lényegest, elnyomjuk a lényegtelent. elhagyjuk a fölöslegest. A kép határoló vonalain belül maradó képelemek kiválasztásához tudni kell, hogy a részletek a képen, környezetüktől elszakítva más hatást keltenek, mint természetes összefüggésükben, a közvetlen látványban.
2. A kiemelés azt jelenti, hogy a sok hasonló természetű képelem közül valamelyikre ráirányítjuk a figyelmet, így a tekintetet a kép legfontosabb részleteire tereljük. A kívánt képelemet különböző eszközökkel emelhetjük ki; így a világítással, a tömeggel és az élességgel.
a) A világítás a fényképész legfontosabb és legsajátosabb munkaeszköze. Ezzel alakítja ki, ill. befolyásolja a képet alakító árnyalatokat, a fényeket és árnyékokat, az egyező és az ellentétes tónusokat. A környezetüknél világosabb foltok, az ún. fények jobban megragadják a figyelmet, mint a középárnyalatok vagy árnyékok.
Színes fényképeken a tompább színű mezőben elhelyezett élénkebb színfolt vagy a komplementer szín használható fel a kiválasztott részlet kiemelésére.
b) A tömeget a képen jól felismerhető szorosan összetartozó részletek, felületek jelentik. Ezek között vannak határozott körvonalú idomok, elmosódó szegélyű foltok és kis kiterjedésű pontok. Az egyenlő tónusú tárgyrészletek közül a nagyobb felületű feltűnőbb, jobban magára vonja a figyelmet, mint a kisebb kiterjedésű.
c) Az élesség is felhasználható valamelyik képelem kiemelésére. Az éles tárgyrészlet jobban feltűnik, mint környezetének kevésbé éles elemei. Hasonló módon az anyagszerűen ábrázolt részlet is jobban magára vonja a tekintetet, mint a részlet nélküli foltok. Viszont mozgások fényképezésekor a mozgó tárgynak az éles környezethez viszonyított bemozdult körvonalai is felkelthetik a figyelmet.
3. Az egyensúly a kiemelt képelem túlzott hatásának az ellensúlyozása. A képet alkotó részletek mindegyikének látszólagos súlya van, amely a képen elfoglalt helye szerint is változik. A nagyobb tömeget egy vagy több kisebb tömeggel, a csúcs-fényt kisebb világosságú foltokkal érdemes egyensúlyozni. Így a kép mozgalmasabb, dinamikusabb hatású.
4. A mozgás érzetét nem a mozgó tárgyak képe adja, hanem a képmezőben megfelelően elhelyezkedő egyenes és görbe vonalak idézik elő. A vonalak vezetése akkor helyes, ha a tekintetet a kép széléről a közép felé terelik, a figyelmet a kép lényegére irányítják.
A vonalak közt vannak mértani alakok, ilyennek fogható fel két különböző árnyalatú felület határa. Előfordulnak olyan vonalak is, amelyek csak szemünk összevonó törekvése folytán csak a látásunkban alakulnak ki. Ilyen elképzelt vonalakat látunk, ha a képen egymáshoz közel eső pontok sorára tekintünk. Ilyen vonalak a kép kiemelt részleteinek körvonalait megközelítő egyenesek is, amelyekkel a szabálytalan foltok síkidomokká (befoglaló formákká) egészíthetők ki. Ezek a síkidomok az egyensúlyi helyzetet is éreztetik.
A képen észrevehető egyenesek egyenletességet, nyugodt mozgást jelentenek. Közülük a vízszintesek és a függőlegesek párhuzamosak a kép széleivel, ismétlődésük és halmozásuk a képet merevvé teszi. A ferde egyenesek mozgást éreztetnek, közülük leghosszabb az átló, az irányában elhelyezett kép-elemek élénkítik legjobban a képhatást. De több párhuzamos ferde egyenes már egyhangúvá teheti a képet. A görbe vonalak rugalmasabbak, több lendületet éreztetnek, gyakori irányváltoztatásuk már nyugtalanságot éreztet, viszont ismétlődésük ritmust adhat a képnek. Ezt akkor is érezzük, ha egyes vonalak mértanilag hiányosak. A szokatlan irányú mozgást előidéző vonalak a képen feszültséget keltenek.
A távlat
Az objektív térbeli alakzatokról a centrális perspektíva törvényei szerint ad képet. A tárgyak mélységi kiterjedésére. térbeli helyzetére csak következtethetünk. A térlátásnak megfelelő hatást a képen elsősorban a távlat különböző fajtái segítik elő.
1. A mélységtávlat a tárgyak képének azok növekvő távolságával együtt járó kisebbedése. A valóságban egyenlő méretű tárgyak a képen távolságuktól függően különböző nagyságúak. A távoli tárgyról kisebb, a közeliről nagyobb kép keletkezik.
A nagy távolságból készített, de erősen felnagyított két tárgy közti távolság, mivel a felvételi távolságokhoz viszonyítva kicsi, alig érzékelhető. A távlati hatás csökken. Ezt látjuk a teleobjektívval készített felvételeken. Ennek fordítottja a nagy látószögű objektívval közelről készített fénykép, amelyen a távlat fokozódik.
A térbeli elhelyezkedésre az is utal, ha a közelebbi tárgy képe részben takarja a távolabbiét.
2. A vonaltávlat a valóságban párhuzamos vonalak képének összetartása. Az optikai tengelyre merőleges síkok egyeneseinek kivételével a párhuzamosok képei egy-egy csomópont, ún. iránypont felé tartanak össze. Az optikai tengellyel párhuzamos egyenesek a kép középpontja felé irányulnak. Találkozási pontjuk az optikai tengely és a képsík metszéspontja, a perspektíva főpontja.
A többi vízszintes, egymással párhuzamos egyenes képe olyan iránypontban találkozik, amely (a főponton áthaladó vízszintesen) a horizontvonalon van. Az iránypont a képmezőn kívül is lehet. Minél távolabb van a főponttól, annál kevésbé érezteti a képen a térbeliséget.
A vízszintes kiterjedés jobban érzékelhető a szokásosnál szélesebb, panoráma hatású képmezőn. Szemünk vízszintes irányban tágabb határok között könnyebben mozog, s mivel nem korlátozzák a normál képmező szélei, tekintetünk szabadabban siklik végig a képmezőben.
Az összetartó mélységi vonalak hiányát részben pótolják a kép síkjával párhuzamos, különböző távolságú síkok ferde egyeneseinek vagy görbe vonalainak jól látható átmetszései.
3. Az árnyékok is elősegítik a tárgyak térbeli alakjának megállapítását. Erre különösen akkor van szükség, amikor a távlat hiányosan jelentkezik, vagy nem ismerhető fel. Gyakran a tárgy képe árnyék nélkül síkhatású, alapra vetett árnyékaikkal térbeliségük feltűnőbb.
Hatásos lehet az előtér tárgyainak a kép alsó szélén jelentkező, vagy a képet szegélyező sötét árnyékfoltja. Ezt ablakhatásnak is nevezik.
A kép távlati hatását lényegesen befolyásolja a nézőpont távolsága és magassága, a felvétel iránya, továbbá a mélységélesség is.
A leképezés aránya
A lencsetörvényből következik, hogy a képnek a tárgyhoz viszonyított nagyságát, vagyis a leképezés (kicsinyítés, ill. nagyítás) arányát két tényező határozza meg, a gyújtótávolság és a tárgy távolsága. Ezek változtatásával a fényképezési arány változik. A két eset a távlati hatás szempontjából nem egyenértékű.
1. Az objektív gyújtótávolságának növelésével ugyanarról a kiválasztott helyről kisebb képkivágást kapunk, anélkül, hogy a vonalak összefutása megváltozna. A gyújtótávolság csökkentése hasonló módon tágabb képkivágást eredményez, de a vonalak összefutása itt sem változik.
Bármilyen gyújtótávolságú objektívval készítünk felvételt ugyanarról a helyről, a párhuzamos vonalak összetartása és az előtér, valamint a háttér tárgyainak aránya nem változik, csak a kicsinyedés mértéke különböző. A rövid gyújtótávolsággal készített képet a hosszabb gyújtótávolságnak megfelelő nagyobb méretre nagyítva, a két kép pontosan fedné egymást. De a tárgy vízszintes egyeneseinek képe párhuzamosan széttolódik, iránypontjaik a főponttól távolodnak, de összetartási szögük nem változik.
2. A tárgytávolság változtatására akkor van szükség, ha pl. a fényképezési arányt módosítani akarjuk. A tárgyhoz közeledve egyre nagyobb képet kapunk, de a távlat is megváltozik, a párhuzamos vonalak jobban összefutókká válnak, de az iránypontok megmaradnak eredeti helyükön.
A képnek a szemlélőben keltett távlati hatása azonban csak akkor egyezik a természetes látványéval, ha a képet ugyanolyan látószög alatt nézzük, mint amilyen a tárgy látószöge volt a felvételkor. Ezért a helyes nézési távolság megegyezik a gyújtótávolsággal, ill. nagyítások esetében a felvevőgép gyújtótávolságának és a nagyítás mértékének szorzatával.
Minden eltérés esetén a távlati hatás más, mint amit a felvétel helyéről a szabad szemmel megfigyelt látvány adott. A távolról teleobjektívval készített, tehát többszörösen nagyított kép távlati hatása ugyanolyan lapos, mint a valóságos látványé, ha távcsövön át nézzük. A távlati eltérések felhasználásával meglepő hatású képeket is készíthetünk.
A felvétel iránya
A szemmagasságból készített felvételek nagy része vízszintes optikai tengellyel készül. Ilyenkor a horizontvonal pontosan a kép közepére kerül. A képen a tárgytér természetes tagozódásának megfelelő hármas elosztás alakul ki, jelentkezik az előtér, középtér és háttér. Az előtér a képmező alsó részét foglalja el a legközelebbi tárgyak képével, a kép középső sávjában van rendszerint a legfontosabb tárgyrészlet, s ezt kiegészíti a kép felső részére kiterjedő háttér a középtér tárgyait kiemelő tónusokkal. A térrészek rendszerint nem egyenlő nagyok, nem is különülnek el egymástól mereven, egyik átnyúlhat a másikba, néha az előtér és középtér, máskor a középtér és a háttér egybeolvad.
A nézőpont magassága szerint változik a térrészek aránya is. A szemmagasságnál magasabbra emelt és kissé lefelé irányított optikai tengellyel készített képen a háttér magasabbra kerül, a kép alján a mélységi vonalak meredekebbek, a tetején levők laposabbak, a távlat kissé módosul, az iránypontok távolsága a főponttól változatlan marad. Fordított a helyzet a szemmagasságnál mélyebbre süllyesztett, de kissé már felfelé irányított optikai tengellyel készített felvételeken.
Az optikai tengely irányának gyenge emelése vagy kisfokú süllyesztése már kissé befolyásolja a perspektívát is. Vízszintes vagy attól alig eltérő optikai tengely esetén a tárgy függőleges vonalai a képen is egymással párhuzamosak maradnak.
A vízszintestől számottevően eltérő irányú optikai tengely esetén a függőleges vonalak képei is összetartanak. Iránypontjuk lefelé irányított optikai tengely esetén a látótér alsó részében, felfelé irányítás alkalmával a felső részében van. Ezt a jelenséget távlati torzításnak nevezik.
A gyakorlatban az előre döntött gép optikai tengelye irányul lefelé, rálátás keletkezik, ennek fokozott mértéke a madártávlat. A hátradöntött gép optikai tengelye fölfelé irányul, ez az alálátás, Igen alacsony nézőponttal a békatávlat. A rálátásos felvétel jellemzője az, hogy az alapsík nagy felülete látható és a rajta elhelyezett tárgyak mélységi tagozódása jól érzékelhető.
Alálátásos felvételen az előtér kisebb, esetleg csak keskeny sávot alkot, a középtér és a háttér gyakran egybeolvad.
A távlati torzítás miatt a kép néha nem felel meg a követelményeknek. Műszaki fényképezőgép használatával a ferde optikai tengelyű felvétel távlati torzítását kiküszöbölhetjük. Ha a képsíkot (a gép hátlapját) függőlegesre állítjuk, megszűntetjük a függőleges vonalak összefutását. Ilyenkor az objektív fősíkját is függőlegesbe kell állítani, vagy kissé döntve az objektívet megkeresni az optimális helyzetet. ha az objektív vignettálna. Ez utóbbi módszernek az a hátránya, hogy a kellő élesség eléréséhez erősen rekeszelni is kell.
Egyes felvételekkel szemben viszont fokozott mélységélesség a követelmény, amit csak úgy lehet kielégíteni, ha a távlati torzítást nem küszöböljük ki. Pl. a vízszintes síkon elhelyezett kis tárgyak rálátásos közelfényképezésekor az egyenlő élességet, vagyis teljes nyílással a legnagyobb mélységélességet csak akkor érjük el, ha a hátlapot nem állítjuk párhuzamosra a tárgyak fő elhelyezési síkjával, hanem ellenkező irányban döntjük addig, amíg a képsík és a tárgysík metszésvonala a fényrekesz síkjába nem esik. Ebben a helyzetben a mélységélesség a legnagyobb (Scheimplfug-feltétel), viszont a kis tárgytávolságú ferde irányú felvételnek megfelelően túlzott távlat jelentkezik.
A kép hatását az is befolyásolja, hogy a síkélességet milyen távolságra, melyik tárgyrészletre állítjuk be. Az élességgel nemcsak egy képelemet emelünk ki, hanem mélységélesség határain túl jelentkező eléletlenedés a nagyobb mélységi kiterjedésű tárgy térbeliségét érzékeltetheti. Ha teljes nyílással az előtér tárgyait állítjuk élesre, akkor már a középtér élessége is erősen csökken, a háttér pedig teljesen életlenül jelenik meg, így azt igen távolinak érezzük. Ha viszont távolra, végtelenre állítjuk az élességet, akkor az előtér életlen, elmosódik. Rekeszelve csökken az életlenség, így a távlati hatás csökken. Erős rekeszeléssel az élesség a teljes tárgytérre is kiterjeszthető, a mélységi hatás ilyenkor a legkisebb.
A gyakorlatban a teljes élesség nem mindig szükséges, sőt néha zavaró. A távlat érzékeltetése néha megköveteli a kisebb mélységélességet, a háttér életlenségét. Tájképeken ezt természetesnek találjuk, mert a valóságban is életlennek látjuk az igen távoli részleteket. Ennek oka az, hogy a légkör por-tartalma és a lebegő vízpárák miatt a fénysugarak egy része szétszóródik. Fátyol keletkezik, amely a végtelen felé sűrűsödik, a színek halványulnak, a tónusok világosabbak lesznek, a körvonalak bizonytalanabbak. Ez a levegőtávlat a távoli tárgyak felismerését ugyan nehezíti, de a távlati hatást fokozza.
Megvilágítás-mérés
A megvilágítás-mérés ismertetése előtt lássunk néhány alapfogalmat:
A fotográfiai expozíció:
A kamera képsíkján a képszerű fényképezés céljából létrejövő expozíció. A fotográfiai expozíciókor a fényérzékeny anyagot a témáról kiinduló fénysugarak az objektívon áthaladva világítják meg.
Expozíciós adatok: idő, rekesz, fényérték
* Idő: A beállítható expozíciós idők értékeinek szabályos számai: 1-1/2-1/4-1/8-1/15-1/30-1/60-1/125-1/500-1/1000-1/2000 Az 1 s-nál hosszabb idők még a 2, 4 másodperc, illetve a -B- érték, ami azt jelenti, hogy az expozíciós gomb nyomva tartása alatt tart az expozíció.
* Rekesz: Az objektíven áthaladó fény mennyiségének szabályozására szolgál. (Lásd. 2.3.2 Objektívek)
* Fényérték: Egyértelműen tudjuk kifejezni az expozíciót, ha annak értékét az ún. fényértékben adjuk meg. 1 s expozíciós időhöz F 1 rekesznyílás mellett 0 fényérték tartozik. Ha bármelyik paramétert változtatjuk, a fényérték változik. Az expozíció nem változik, ha a rekeszt 1 értékkel nyitjuk, az expozíciós időt pedig ugyancsak 1 értékkel (felére) csökkentjük. Belátható, hogy ugyanazt az expozíciót igen sokféle rekesz-expozíciós időértékpárral valósíthatjuk meg.
Az expozíció mérése
A helyes expozíció bizonyos feltételek alapján mérésekkel meghatározható. Nagyságát szintén fényértékben adjuk meg, az ún. mért fényérték, amit a fényképezőgépen be kell állítani, hogy az expozíció helyes legyen. A helyes expozíció meghatározása lényegében két mérésen alapul:
1. A felvételi nyersanyag fényérzékenységének mérésén
2. A tulajdonképpeni megvilágítás-mérésen, ezt a fényképezéskor a fényképésznek kell elvégeznie.
Mérésmódszerek:
* Beeső fény mérése (direkt módszer)
A legpontosabb mérési eredményt ez a módszer biztosítja. Ennél a módszernél a témarészletek fényvisszaverésétől függetlenül a megvilágító fény intenzitását méri a műszer, és ebből számítja ki az expozíciót.
* Visszavert fény mérése (indirekt módszer, fénysűrűség mérés)
Ez a gyakorlatban elterjedt módszer. A legegyszerűbb elvégezni, a kamera helyéről mérünk, így minden olyan esetben használható, amikor a téma nehezen megközelíthető.
A korszerű kisfilmes fényképezőgépeknél az objektív mögötti (TTL) megvilágításmérőt találunk. A fényt érzékelő modul lehet a pentaprizmában, vagy a gépváz alsó részén.
A visszavert fények mérésekor olyan expozíciós adatokat kapunk, amelyekkel a téma középtónusban jelenik meg a filmen. Ez a világos, vagy sötét felületű motívumoknál hibás expozíciót ad.
A TTL fénymérésnek formái:
* Átlagoló fénymérés, a téma felületén érzékelt fénysűrűség átlagából számítja ki az expozíciót.
* Középsúlyozott fényméréskor a téma közepén lévő körön belül érzékel. A kép széleit csak 20-25%-ban veszi figyelembe.
* Spot fénymérés: szelektív fénymérés. Csak egy kis mezőben érzékel. Ez géptípustól függően több mérőmező is lehet. A lényeges részlet expozíciója határozható meg vele.
* Mátrix rendszerű fénymérés. A képmező több részletéből egy mikroprocesszor számítja az expozíciót.
Összefoglalás
Megismerkedtünk a képszerkesztésben rejlő lehetőségekkel. Megismertük a távlatnak, a felvétel irányának látványt átalakító hatásával. Áttekintettük a legfontosabb megvilágítás-mérési lehetőségeket.
Kulcsszavak
* spot fénymérés,
* beeső fény,
* expozíciós adatok,
* távlat,
* egyensúly,
* kiemelés,
* nézőpont.
Feladatok
* Készítsen sorozatfelvételt különféle témákban! Figyelje meg, hogy miként lehet különféle képrészleteket kiemelni, hangsúlyossá tenni!
* Készítsen ugyanarról a témáról különböző gyújtótávolságú objektívvel képeket! Figyelje meg, hogy miként változik a perspektíva, és ezzel együtt a távlati hatás!
* Készítsen különböző irányból felvételeket egy épületről! (békaperspektívából, madártávlatból, � lehetőség szerint � ill. szemmagasságból)
Önellenőrző kérdések
1. Milyen lehetőségeink vannak egy képelem kiemelésére?
2. Miként módosítja a perspektívát az objektív gyújtótávolsága?
3. Mit nevezünk békaperspektívának?
4. Mi a mélységélesség?
5. Mit értünk fényérték alatt?
.jpg)
