Tudta-e?
...hogy életünk során mintegy 100 tonna táplálék halad át a gyomor-bél traktuson

3. rész

Nyersanyag - fény - világítás

Ebben a fejezetben megismerkedünk a fotográfiai nyersanyagok szerkezeti felépítésével, hogy miként tárolódik a képi információ a hordozó anyagon. Foglalkozunk a felvételi színszűrőzéssel, a színek, tónusok felvételi módosításával. Megismerkedünk még a fényforrások típusaival, a fény fotográfiai felhasználásának módszereivel.

Felvételi nyersanyagok

A felvételi nyersanyagokat, amelyeket a gépbe töltünk filmeknek nevezzük. Az általánosan használt filmeket így oszthatjuk fel:

* monokróm vagy színes
* negatív, vagy fordítós (dia) film
* polaroid

A fekete-fehér negatívfilm ott sötét, ahol a téma világos volt. A téma sötét részeinél a film átlátszó. A filmen így kialakuló képet negatívnak nevezzük, mert a valósághoz képest fordított tónusú. A fekete-fehér negatívfilmről általában fekete-fehér papírkép készül. Lehet róla készíteni fekete-fehér diapozitívot is.

Színes negatív esetén nemcsak a tárgy tónusai, de a színei is átfordulnak. Az előhívott színes negatívon az eredeti színek ellentétes, komplementer színeit kapjuk. A színes negatívfilmről legtöbbször színes papírnagyítást készítenek. Lehet a végtermék fekete-fehér nagyítás, vagy színes diapozitív is.

Vannak olyan filmek, amelyeken az előhívás után a valóságnak megfelelő tónusú és színű kép jelenik meg. Az ilyen fotóanyagokat fordítós filmeknek vagy diafilmeknek nevezzük. A valóságnak megfelelő képet hordozó filmkocka neve: diapozitív.

Minden fotográfiai kép szemcsékből épül fel. A szemcsék nagysága, alakja és eloszlása nagymértékben befolyásolja a kész kép jellegét, minőségét. A negatívfilm szemcséi a nagyítás során válnak láthatóvá. A film szemcsézettsége meghatározza a nagyíthatóság mértékét.

A filmek egyik jellemző adata a fényérzékenység. Ez mutatja, hogy mennyi fényt kell a filmre engedni az optimális expozícióhoz. A kisebb érzékenységű film több fényt, a nagyobb érzékenységű kevesebb fényt igényel. Az érzékenységet jelző számérték fel van tüntetve a filmek csomagolásán. Ezt be kell állítani a fénymérőn. Az érzékenységnek háromféle mértékegysége van használatban: DIN, ASA, ISO szabvány.

A DIN és ASA értékek összefüggése:

DIN érték 12 15 18 21 24 27 30 33
ASA érték 12 25 50 100 200 400 800 1600

Az ISO fok érték a DIN és az ASA szabványt is magában foglalja. pl.:100/21°

Egy gyártmánycsaládon belül a különböző érzékenységű filmek egyéb tulajdonságai is különböznek. Így a szemcsézet, a feloldóképesség és a kontraszt. Általában a magasabb érzékenységű filmnek durvább a szemcsézete mint az alacsonyabb érzékenységűnek. (A felbontóképességet vonal/mm értékben adják meg. Pl. 50 ASA filmnél 180-200 vonal/mm; 400 ASA 80-100 vonal/mm)

Közepesnek az ISO 100/21° érzékenységet tekintjük. Az ilyen filmekkel az átlagos fényviszonyok között problémamentesen lehet fényképezni. Ha a téma nagy részletgazdagságot kíván, akkor kisebb érzékenységű filmet érdemes használni. Az ISO 400/27° vagy nagyobb érzékenységű filmek használata gyenge fényviszonyok mellett, gyors mozgások fényképezésekor vagy kis fényerejű objektíveknél előnyös.

Fekete-fehér kép

A fekete-fehér fényképen a látvány színei és tónusai szürkeárnyalatok formájában jelennek meg. Az egyszerű szerkezetű fekete-fehér film felépítése: védőréteg, fényérzékeny réteg, hordozó, fényudvarmentesítő réteg. A fotonyersanyagok emulziónak is nevezett rétegében fényérzékeny ezüstsó kristályok vannak. Ezek: ezüstbromid, ezüstklorid, ezüstjodid. Ezeket együtt ezüsthalogenideknek nevezzük. Az exponáláskor az emulzióban levő ezüsthalogenidet fény éri. Ez változást okoz a fényérzékeny anyagban. Így a filmen rejtett, látens kép keletkezik. Az előhívás felerősíti a látens képet, a fixír pedig eltávolítja a fényt nem kapott ezüstkristályokat.

Színes kép

A hagyományos színes negatívfilmen három különböző fényérzékeny réteg található. Ezek a kék, a zöld és a vörös fényre vannak érzékenyítve. Az exponáláskor elméletileg minden réteg csak az érzékenységének megfelelő színű fényt hasznosítja. Ez teszi lehetővé a motívumok eredeti színeinek rögzítését. A színes film felépítése: kék színre érzékeny réteg, sárga szűrő, zöld színre érzékeny réteg, vörös színre érzékeny réteg, fényudvar mentesítő, hordozó. A kidolgozás során minden réteg az érzékenyítéshez képest komplementer színt vesz fel. Minden réteg ott fedettebb, és a színe ott erősebb, ahol több fény érte.

Felvételi színszűrőzés

A fekete-fehér fényképezésnél a téma színei a képen szürkeárnyalatokká változnak át. A kép jellegét erősen befolyásolja, hogy egy adott szín világosabb, vagy sötétebb szürkeként jelentkezik a képen. Ez gyakorlatban felvételi színszűrőzéssel befolyásolható. A színszűrőket a fényképezéskor az objektíven áthaladó fény útjába kell elhelyezni. A szűrőt legtöbbször az objektív elé rögzítjük.

A színszűrők megváltoztatják a rajtuk áthaladó fény színösszetételét. Minden szűrő abból a színből enged át a legtöbbet, amilyen színűnek látszik. A többi színt kisebb nagyobb mértékben visszatartja.

Fekete-fehér felvételezésnél leggyakrabban használt színszűrők:

* Sárga: Kissé sötétíti az égboltot.
* Narancssárga: Kissé sötétíti az égboltot, kiemeli a felhőket.
* Vörös: Erősen sötétíti az égboltot, világosítja a vörös színeket.
* Zöld: Sötétíti az égboltot, világosítja a zöld növényzetet.
* Kék: Személyfotónál sötétíti a bőr tónusát, erősen sötétíti az ajkakat.

Színes felvételi szűrők:

* Vöröses-sárga (ámbra): színhőmérséklet csökkentő
* Kék: Színhőmérséklet növelő szűrő
* Skylight szűrő: enyhe színhőmérséklet csökkentő szűrő. Kiszűri az ultraviola sugarakat, erősíti az égbolt kék színét, melegebb árnyaltúvá teszi a felvételt.

Kromogén filmek

Vannak olyan monokróm (fekete-fehér) negatívfilmek, amelyeket a színes negatívokkal azonos módon kell előhívni (C-41 hívás). Finom szemcsézetűek és nagy a megvilágítási tartományuk. Színes fotópapírra is készíthető róluk szürke tónusú vagy más színű monokróm nagyítás.

Fényforrások:

Napfény


A napsugarak fényét, amely a légkörön keresztül érkezik a földre, nappali fénynek, röviden napfénynek nevezzük. A földi napfény a Nap sugarainak kemény, irányított jellegű, határozott rajzú árnyékot adó fényéből és az égbolt szórt, árnyékot alig adó, lágy jellegű fényéből tevődik össze. Az előbbi főfényként, az utóbbi derítésként fogható fel a nappali fénynél készült felvételeken. A légkör fénytörése mellett, annak fényelnyelése is szeszélyesen változtatja a nappali fény erősségét és spektrális összetételét. A napfényes megvilágítás a nap láthatár feletti magasságától függ. A felhőzet sokszor pillanatonként változtatja � keményíti vagy lágyítja � erősíti vagy gyengíti a nappali fényt.

Izzólámpa


Az izzólámpák jellemzői a működési feszültségtől függenek. Ha egy izzólámpa üzemeltetése közben a feszültséget növeljük, emelkedik a szál hőmérséklete. Az izzó fehérebben világít, tehát magasabb a színhőmérséklete � ezzel szemben a szál hamarabb elég � tehát csökken az élettartama. A feszültség növelésével az élettartam rohamosan csökken. A fényképészeti célokra készült különleges izzólámpa legfőbb műszaki jellemzője, hogy �túlfeszítve� túlfeszültségen izzik. A fotoizzók túlfeszítésének optimális értéke 3200 K színhőmérsékletnél van. Ekkor az átlagos élettartam 100 óra.

A fénycső

A fénycső higanygőz és argon keverékkel töltött, belülről különleges fényporral ellátott üvegcső: kisnyomású gázkisülő fényforrás. Fotográfiai szempontból legnagyobb hátrányuk az, hogy sávos színképpel sugároznak.

Az örökvaku

A fényképezés legtipikusabb és legkorszerűbb fényforrásai a villanófényt adó villanócsövek, amelyeket felvételkor elektronikus örökvakuban lehet működésbe hozni. Kifejezetten fotográfus igények indokolták felfedezését. Az örökvakuk villanócsövének fénysugárzása rövid ideig tartó felvillanásból: fényimpulzusból áll. A villanócsövek xenon vagy még inkább xenon-kripton kevert nemesgázokkal töltött ívkisüléses fényforrások. A villanófény a xenonra jellemző, összefolyó sávos színképet ad. Színösszetétele fotográfiai értelemben megegyezik az 5500 K-es nappali fénnyel.

A hagyományos vaku egy rövid idejű felvillanás. Ezért ilyenkor az expozícióra nincs hatással a megvilágítási idő változása. Az expozíciót csak a rekesznyílással szabályozhatjuk. A kisvakuk fényteljesítményét egy számadattal szokták jellemezni. Ezt a szakirodalom kulcsszámnak nevezi. A kulcsszámból ki lehet számítani, hogy egy adott távolságban lévő témánál milyen rekeszérték adja az optimális expozíciót. A beállítandó rekeszérték a kulcsszám és a távolság hányadosa. A kulcsszám mindig egy adott érzékenységű filmre vonatkozik. Az ismertetőkben megadott vezérszám általában ISO 100/21 filmet feltételez. Automata vakuknál a megadott kulcsszám a legnagyobb fénykibocsátásnál érvényes.

Tapasztalatból tudjuk, hogy az örökvakuk felvillanása igen rövid idő alatt megy végbe: általában 1/500-1/1000 s-ig tart. A fénykibocsátás a villanás teljes ideje alatt nem egyenletes. A gyújtás után hamar eléri a maximumát, majd a villanás valamivel lassabban fejeződik be. A vakuk szinkronideje általában 1/60- 1/250 s.

A szinkronizálás a villanásnak és a fényképezőgép zárműködésének időbeli összehangolása. A villanófénnyel készített felvételnél ugyanis a villanás időpontjában a zárnak már teljesen nyitva kell lennie.

Redőnyzár esetén a negatív teljes felülete csak egy bizonyos megvilágítási időnél (ill. annál hosszabb időknél) van egyidejűleg megvilágítva. Ez az idő a zár szinkron sebessége. A redőnyzárak hátránya éppen a szinkronizációban jelentkezik, mert az adott világítást és a vaku fényét nem túl egyszerű egyetlen expozícióban helyes mértékben egyesíteni.

Az automata örökvakuk a villanási időt automatikusan szabályozzák. Az automatikus örökvakuba fénnyel vezérelhető elektronikus kapcsolóáramkört építenek. A film érzékenységét és a rekeszt automatikusan be kell állítani. Ezután a készülék már önműködően helyes expozíciót ad, kulcsszámának megfelelő határok közt.

A korszerű műtermi világítást a stúdió örökvakuk adják, a hagyományos műtermi lámpák villanófényes változatai. A berendezés legfőbb jellemzője, hogy helyhez kötött, nagy teljesítményű készülék, váltakozó áramú hálózati táplálással.

Világítástechnika

A fényképészeti világítástechnika alapelvei a természetben előforduló fényhatásokra épülnek. A fotográfiai téma világításánál előforduló fényhatásokat három csoportra bontjuk:

1. főfény, mint a nap sugarainak irányított, árnyékot vető fénye;
2. derítés, mint az égbolt szórt, árnyékot alig adó fénye,
3. egyéb fények, pl. transzparens és reflexfények vagy a főfényen és a derítésen kívüli effektvilágítások.

A fénysugárzás és a reflexió

A fény sokféleképpen modulálható. A direkt világítás erősen irányított, kontrasztos, éles árnyékot ad; a közvetett világítás diffúz és árnyékmentes. A fényképészeti világítástechnikában általában az anyagszerűség hangsúlyozása és a legelőnyösebb látszati hatások alapján dönthető el a megvilágító fény szükséges minősége és a lámpapark összetétele.

Fotográfiai világítás

A főfény


Ez a kompozícióban a legerősebb fényhatás, amely a jellemző világítást adja. Alapjában véve valamilyen irányított jellegű, árnyékot adó sugárzás. A főfény a gép optikai tengelyéhez viszonyítva négy alapvető alaprajzi helyzetet foglalhat el a téma körül 360° -ban.

1. lapos főfény, amely az optikai tengellyel közel párhuzamos, nem ad plasztikus világítást;
2. általános főfény, amely az optikai tengellyel kb. 30-60° -ot zár be, ez a leggyakoribb (félfrontális főfény);
3. oldalfőfény, amely az optikai tengelyre 90° -ban éri a témát, rendkívül plasztikus világítást ad;
4. ellenfőfény, amely a téma mögül 180° -os félkörből bárhonnan jöhet. Az előtér felé irányuló árnyékokkal a téma kontúrját kiemeli, frontális árnyalatait enyhíti.

A főfény célja a térbeliség hangsúlyozása klasszikus és konvencionális árnyékhatásokkal.

A derítés


A fényképészeti világítástechnikában a derítés célja az árnyékrészletek megvilágítása. A főfény által képzett árnyékot úgy kell deríteni, hogy abban differenciálható részletek legyenek a felvételi nyersanyagok tulajdonságainak megfelelően. Derítőfény jellegében mindig szórt, árnyékmentes fényhatás. A derítés lehet direkt és indirekt. Direkt derítést használhatunk szabadban, amikor a nap sugarai adják a főfényt, továbbá olyan belső terekben, ahol nincsenek megfelelő reflektáló falfelületek (sötétek vagy távoliak). Az indirekt derítéssel a diffúz, árnyékmentes fényhatás könnyebben valósítható meg. Világos falfelületű műtermekben és szobákban ez a lehetőség mindig megvan.

A kisegítő fények


A fényképészeti témák világításához a főfényen és a derítésen kívül egyéb magyarázó, hangulatkeltő, ún. kisegítő fényekre lehet szükség. A leggyakrabban használt kisegítő világítások:

Díszítőfény. A részletek feltűnően díszített kiemelésére szolgál. Ha a tárgyrészletek felületi struktúráját kívánjuk kiemelni vele, súrolófénynek, vagy hajfénynek nevezzük.

Élfény. A körvonalakat hangsúlyozza, a témát leválasztja a háttérről, erősen irányított fény.

Háttérvilágítás. Célja a kompozíció szempontjából nyugodt, homogén és árnyékmentes hátterek kialakítása. A legtöbbször szórt jellegű világítás. Különleges megoldás a háttérvetítés.

Ellenfény. Átlátszó, áttetsző tárgyak kisegítő világítása. Általában szorosan összefügg az anyagszerűség érzékeltetésével.

Összefoglalás


Megismerkedtünk a fényérzékeny anyagok fajtáival. Definiáltuk a negatívok fényérzékenységét, és megállapítottuk összefüggését a film szemcsézettségével. Megismerkedtünk a szabványos fényérzékenységű értékekkel, és jelölésükkel. Áttekintettük a különböző fényforrásokat, amelyek szóba jöhetnek a fényképezésnél. Megvizsgáltuk őket, hogy mennyiben alkalmasak a megfelelő világításra. Részletesebben a vakuval foglalkoztunk. Végül pedig a világítástechnika fogásaival ismerkedtünk. Számba vettük a fő és kiegészítő megvilágítási módokat.

Kulcsszavak


* negatív film,
* fényérzékenység,
* szemcsézet,
* ezüsthalogenid,
* kromogén film,
* napfény,
* izzó,
* fénycső,
* örökvaku,
* felvételi színszűrő,
* főfény,
* derítés,
* háttérvilágítás,
* élfény

Feladatok

* Készítsen felvételeket ASA 100-as és 400-as filmre szabadban és épületben, vaku használatával! Hasonlítsa össze a felvételeket a szemcsézettség szempontjából, valamint vizsgálja meg, hogy melyik film használata előnyösebb a különféle körülmények között!
* Használjon felvételi színszűrőket fekete-fehér fényképeknél! Figyelje meg, hogy miként módosítja a képelemek hangsúlyosságát a sárga, vörös, kék és zöld szűrő!

Önellenőrző kérdések


1. Milyen felvételi nyersanyagokat különböztetünk meg?
2. Milyen összefüggésben van a szemcsézet a film érzékenységével?
3. Miért használunk felvételi színszűrőket?
4. Mit értünk a vaku kulcsszámán?
5. Mi a célja a derítésnek?
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor