A színes méhváros kaptárai körül ezrével köröznek a szorgos méhek. Egy sem téveszti el az irányt, mindegyik a saját családjához tér vissza, és az őrök kötelező ellenőrzése után beléphet a kaptár belsejébe, hogy lepakolja terhét. A visszatérő munkásméhek egy része színes virágport, vagy rügyekről gyűjtött ragasztót cipel a lábain. A legtöbb látszólag rakomány nélkül érkezik. Ezek vizet vagy nektárt hoznak a mézhólyagjukban, vagy felderítőúton jártak.
A kaptárból kiemelt lép vizsgálata
Felnyitva a kaptár tetejét, egy keretbe foglalt lépet húzhatunk ki. A lépet sürgölődő méhek borítják. Mindegyik tesz-vesz, tudja a dolgát. Javarészt dolgozók, de van közöttük néhány zömökebb nagy szemű példány. Ezek a hímek, vagy méhésznyelven a herék. A lép közepén megpillanthatjuk az anyát. Könnyű felismerni hosszúra nyúlt potroháról, melynek jókora része kilóg a szárnya alól. Ha szerencsénk van, „táncoló méhet” is felfedezhetünk, amint ide-oda forogva, potrohát riszálva információt közöl arról, merre járt, mit fedezett fel, hol bukkant táplálékra. A sikeres méhcsalád titka ez a szimbolikus tánc. Ez a mozgásszínház egy kommunikációs rendszer része, amely értesíti a kaptár lakóit a legdúsabb viráglegelők koordinátáiról.
A tánclépések nyomában
A méhészek már régen észrevették, hogy a gazdag virágmezőkről visszatérő méhek a kaptár lépein izgatott táncot lejtenek. Eleinte ezt az öröm megnyilvánulásával tartották, és nem is sikerült tudományos megokolást adni erre a viselkedésre, és arra sem, hogy hogyan találják meg ezek a szorgos rovarok olyan nagy pontossággal a virágmezőket.
A nektárgyűjtő méz táncát egy üvegfalú kaptárban Franz Spitzner (1788) német pap figyelte meg elsőként. Ez a felfedezés, mint sok másik a történelem folyamán, feledésbe merült, és majdnem 150 évvel később az osztrák Karl von Frisch derítette ki újra.
A Nobel-díjas etológus: Karl von Frisch
Frisch1920-ban egy kísérletsorozatot indított el, így részleteiben is sikerült megfejtenie a méhtánc misztériumát. Az etológus Frisch, Spitznerhez hasonlóan átlátszó falú kaptárokat készített, és figyelte a méhek viselkedését. Felismerte, hogy a különböző irányokból visszatérő felderítő méhek a táncolással információt közölnek a többi dolgozóval. Kétféle táncról írt részletes tanulmányt: a körtáncról és a potrohrázós riszálótáncról.
Von Frisch kutatási módszere
Von Frisch a kísérleteivel azt igyekezett bebizonyítani, hogy a felderítő méhek képesek az információ átadására, és erre a táncot használják fel. A kutató egy mézzel teli csuprot helyezett el a méhkaptártól egy bizonyos távolságra. Azokat a méheket, amelyek megtalálták az előre előkészített táplálékot, színes pöttyökkel jelölte meg, majd visszaengedte a kaptárba táncolni. A kutató ezután több etetőt helyezett el ugyanolyan távolságban a kaptártól, mint ahogy az első etető volt, de különböző irányban. Ezután az etetőkre érkező méheket begyűjtötte, megszámolta, és így megállapította, hogy több méh repült-e a már előzőleg felfedezett etetőre, mint a többire. A felderítő egyedek által kifürkészett táplálékhelyeket sokkal több dolgozó kereste fel, mint azokat, amelyekről a kaptár dolgozói nem kaptak információt.
Az üveggel lefedett lépen jól megfigyelhető a méhek aktivitása
Kutatásai során rájött, hogy a felderítő méhek a kaptárba visszatérve körkörös tánccal a viszonylag közeli helyekről, míg a potrohrázással a távoli táplálékforrásról közöltek információt. Ezzel bizonyítást nyert, hogy a méhtánc egy szimbolikus információátadás. A méhtánc titkának megfejtéséért a bécsi kutató 1973-ban Konrad Lorenz-cel és Niko Tinbergennel megosztva orvosi és fiziológiai Nobel-díjban részesült.
Napiránytű
Frisch felfigyelt arra, hogy még az ugyanazon helyet jelző felderítők táncában is változik a tánc iránya az idő múlásával. Nem ugyanúgy jelentik ugyanazt a helyet reggel és délután az érkező felderítők. Hamarosan rájött, hogy az egyenes szakasznak a függőlegessel bezárt szöge megfelel a lelőhelynek a Nap állásával bezárt szögével.
A méh tánca a Naphoz igazodik
Hogyha a virágmező felé pontosan a Nap irányába kell repülni, a méh a lépen függőlegesen felfelé kezdi a táncot, ha azzal pont ellentétesen, akkor függőlegesen lefelé. Amerre a riszálótánc egyenes vonala eltér a függőlegestől, a táplálék iránya is ugyanolyan szöggel tér el a nap irányától jobbra vagy balra.
Borús időben a méhek nem a Napot keresik, hanem a fény polarizáltságát vizsgálják. Ez a jelenség még a legvastagabb felhőtakarónál is érzékelhető. A méhek összetett szemében vannak olyan sejtek, melyek az ultraibolya fény polarizációjára érzékenyek, és ilyenkor ehhez igazítják táncukat az informátorok.
Hogyan terjed az információ a kaptár sötétjében?
A méheknek kifejezetten jó a hallása, és a potrohrázás egy különleges, jól azonosítható hangot ad ki. De nemcsak a hallás, hanem a tapintás is szerepet játszik a tánc megértésében. A táncoshoz közel álló dolgozók antennáikat a táncoló potrohához érintik, így követik annak mozgását.
A kaptárban táncoló méh és ”közönsége”
Méhtánc szótár
Körtánc
A felfedező útról visszatért méh, miután megszabadul édes terhétől, szétnéz, és ha a lépen több tétlenkedő dolgozót is lát, akkor egyfajta mobilizációs „felrázó táncot” ad elő. Jobbra és balra köröket ír le, ami méhnyelven azt jelenti, hogy 50 méteren belül virágpor vagy nektár található. A körözés sebessége a lelőhely gazdagságával arányos. A körtánccal felszólított méhek minden irányban keresik a virágokat.
Riszáló- vagy billegő tánc
Amennyiben a viráglegelő a kaptártól messzebb található, a felderítő méh a Naphoz viszonyítja a legelő irányát és távolságát. Ilyenkor elindul egyenesen valamilyen irányba, és közben rázza a potrohát, majd tesz egy félkört jobbra, megint egyenesen megy és rázza a potrohát, majd tesz egy félkört balra. Ott, ahol a két félkör érintkezik, ide-oda billegeti a potrohát. Minél messzebb található a lelőhely, annál lassabban köröz és hosszabb ideig tart tánc.
Borbélytánc
Ez a tánc felhívás egy alapos testápolásra, tisztogatásra. Az a méh, amely testének nehezen elérhető részeit akarja társaival megtisztítani, un. borbélytáncot jár. Ilyenkor a méh helyben marad, de potrohát erősen rázza, közben testét a lábaival simogatja, keféli. Társai gyorsan megértik a jelzést, és rágóikkal, nyelvükkel segítenek a rászorulón.
Jelzőtánc
A kirajzott méhcsalád a kaptártól nem messze faágon, bozóton kapaszkodik össze. A rajfürtből kémek indulnak a legmegfelelőbb új lakás felkeresésére. A felderítők visszatérve más-más irányt jeleznek, de ellenőrizve egymás információit, táncuk egy idő után egybehangolódik. Ha a többség ugyanazt a táncot lejti, akkor a raj fölkerekedik a kiválasztott szálláshely felé.
A here tánca
A herék táncát Örösi P. Zoltán, a méhészet tudós tanítója és kutatója figyelte meg 1949-ben, de célját nem sikerült kifürkésznie.
Van még mit kutatni
A méhek az emlékezetükkel is elkápráztatnak. Táplálékszerző repüléskor nem csak a „táncinstrukciókból” szerzett információk alapján tájékozódnak. Meghatározott tájékozódási pontokat keresnek a területen, és megjegyzik azokat. Emlékeznek arra, hogy melyik napszakban melyik terület nyújtja számukra a legkiadósabb táplálékforrást. Úgy tűnik, a méheknek valamiféle belső térképük is van a környékről, mellyel kiegészítik a többi dolgozótól kapott információt. Ennek részben ellentmond, hogy az egész kommunikációs mozgássor öröklött és nem tanult viselkedésre
A modern kutatók jeladóval követik a méheket
Igaza volt az osztrák tudósnak, a méhek nagy szakértőjének Karl von Frisch-nek, amikor azt mondta:
„A méhek élete olyan, mint egy varázslatos kút. Minél többet merítünk belőle, annál többet kínál számunkra.”
.jpg)
