Tudta-e?
Ha a Föld történetét egy évnek feleltetjük meg, akkor április eleje táján jelent meg az élet, az emberek pedig Szilveszter előtt pár perccel érkeztek.

62. szám - 2008. október 27.

Őslények

Hogy nőhettek ekkorára a dinoszauruszok?

Csaknem 40 méteres testhosszukkal és 17 métert is elérő magasságukkal a szauropodák a Föld valaha élt legnagyobb szárazföldi állatai voltak.

A bonni és a zürichi egyetem kutatói most megtalálták az óriás-dinoszauruszok nagyságának okait: az őshüllők lemondtak a rágásról, madárszerű tüdejük volt, és rugalmas anyagcseréjük.

Martin Sander bonni kutató és zürichi kollégája, Marcus Clauss magyarázata szerint azzal, hogy az állatok lemondtak a rágásról, nem volt szükségük fogakra, amelyek a fejüket a növekvő testsúllyal aránytalanul felnagyították volna. Így fejlődhetett ki hosszú nyakuk is, amelyhez képest arányaiban is csak eltörpül a zsiráf vagy a teve nyaka. Az emésztést úgy oldották meg, hogy a táplálék hosszan időzött beleikben.

Magasan fejlett, madarakhoz hasonló tüdőrendszerükre, légzsákokra számos jel utal csontozatukban. Ezek valószínűleg megkönnyítették csontjaikat és hatalmas nyakukat - olvasható a Die Welt című német napilap honlapján.

A kutatók által emlegetett harmadik tulajdonság az esetleg rugalmas anyagcsereráta. Ezt a feltételezést a kövületek nem támasztják alá, de logikailag következik az állatok növekedési üteméből. A tojásból kikelt tízkilós csemete például csupán 20 év alatt érte el maximális, 30 tonnás testtömegét. "Ilyen növekedés nem lehetséges egy, az emlősökéhez hasonlóan gyors anyagcsere nélkül" - magyarázzák a kutatók.

A számítások szerint azonban egy kifejlett szauropoda ilyen anyagcsere mellett túlhevült volna. Sander szerint erre magyarázatot adhat, hogy az anyagcsere üteme növekvő testméterrel csökkent. "Igaz, ilyesmire nincs példa a mai állatvilágban."



Az óriás-dinoszauruszok több mint 100 millió éven át uralták az ökoszisztémákat és 120 különböző nemzetségük alakult ki. A siker titka a kutatók szerint a tojásrakásban keresendő - így a szaporodáshoz szükséges energiát nem csupán egyetlen utódba fektették be. Egy természeti katasztrófa után kevés szülőállat is képes volt gyorsan sok utódot létrehozni. "Ez fontos alapul szolgál a dinoszauruszok hosszú, eddig megdöntetlen túlélési rekordjához" - vélekedik Clauss.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor