Tudta-e?
A nemzetközi kereskedelemben a kávé értékben kifejezett éves forgalmát csak az olaj előzi meg.

76. szám - 2010. február 1.

Vallástudomány

A természetbe ágyazódott paraszti életmód

Bálint Sándor: A parasztélet rendje. Budapest, 1943.
SÁFRÁNY Attila | a szerző cikkei

„A nép fia készségesen beleilleszkedik abba a hagyományos rendbe, amelyet a tájszólás, erkölcs és szokás minden parancsszónál mélyebben belevés a lelkekbe” – írja Bálint Sándor néprajzkutató. A múlt században élő neves etnológus szegedi paprikatermesztők fia volt, ezért saját közvetlen élettapasztalatáról írt, amikor a parasztélet rendjéről értekezett. A nép egyszerű tudós fia, s nem a „néphez leereszkedő” nyakkendős tudósember szólal meg a magyar néprajz részéről is nagyra értékelt munkáiban.

A Parasztélet rendje című könyvében, ami 1943-ban jelent meg, a paraszttársadalom letűnőben lévő életmódját ismerteti különös tekintettel a jeles napokra, azaz azokra a termelői életmódban meghatározó, földműves munkákhoz kapcsolódó dátumokra, melyek képletesen mondva a gazdaember életének útjelzőiként működtek. Ezek nélkül az eligazító pontok nélkül az idő zűrzavaros rendetlenségnek tűnt volna a foglalkozása folytán a természettel együtt élő ember számára.

Az említett a dátumoknak a helyét a naptárban a keresztény ünnepek és a természetnek a Nap járását követő éves ciklusai jelölték ki. A téli napforduló a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódott, a tavaszi napéjegyenlőség időszaka pedig a húsvétihoz.

Kevésbé fontos dátumok voltak az életében az év két másik meghatározó pontjához, a nyári napfordulóhoz és az őszi napéjegyenlőséghez kötődő napok. Az előbbihez vallási üzenete alapján Keresztelő Szent János június 24-én tartott emléknapja kapcsolható. Az utóbbi esetében nincs ennyire egyértelmű dátum. Könyvében az ősszel kapcsolatban Bálint Sándor is csak annyit közöl, hogy a termésért való hálaadás és a magvetés mágikus és szent cselekményekkel kísért előkészítésének az időszaka volt. A megfelelő ószövetségi ünnepek, a sátoros ünnep – e tipikus őszünnep – és a yom kippur, az engesztelés napja alapján két meghatározó dátumot jelölhetünk ki ebben az időszakban: Máté apostol emléknapját (szeptember 21), ami a vetés kezdetét jelzi, és az emberek cselekedeteit megítélő Szent Mihály arkangyal emléknapját (szeptember 29).

Mi az oka, hogy a téli és a tavaszi időszak tengelyét képező napok sokkal fontosabbak a nyáriaknál és az őszieknél? Bálint Sándor könyvében erre nem kapunk magyarázatot, de nem nehéz rálelnünk az okra. A választ nemcsak abban kereshetjük, hogy a kereszténység két meghatározó ünnepköre, a húsvéti és a karácsonyi időszak tavaszra és télre esik. Az igazi ok – amit a keresztény vallás is mércének tekintett a maga ünnepi időpontjainak a meghatározásánál – a természet működéséből levont általános következtetések. A téli napforduló idején, amikor ismét elkezdenek hosszabbodni a napok, a természettel együtt élő ember a fény győzelmét éli meg a sötétség fölött. Ezzel a fölemelő élménnyel szembesült a parasztember a Luca-naptól karácsonyig terjedő időszakban. A tavaszi napéjegyenlőségkor, amikor a természet zsendülését tapasztalhatta, az élet halál fölötti győzelmének munkára – és természetesen párkeresésre – serkentő tudata töltötte el. Ugynazért fontosabbak tehát a téli és a tavaszi évfordító napok a nyáriaknál és az őszieknél, amiért az egészséges életakarással rendelkező embernek a fény előbbre való a sötétségnél és az élet a halálnál.

A nyári napfordulórót éppen ezért a sötétség, a gonosz elleni védekezés kijelölt napja volt, ezért gyújtottak például hatalmas máglyát ezen a napon, hogy ezzel a mágikus módszerrel maguk is hozzájáruljanak a gyengülő fény későbbi győzelméhez a sötétség fölött. Ősszel ugyanebből a természeti működésből elvonatkoztatott megfontolásból gondolt az ember maga és ősei halálára, a rá váró ítéletre. A magvetéshez kötődő mágikus cselekedetek pedig az élet későbbi győzelmét voltak hivatottak biztosítani a halál fölött.

Az ünnepi időpontok kijelölésének ez az ésszerű magyarázata. Tudni kell azonban, hogy a paraszti, népies logika nem éppen úgy működött, ahogyan ma az iskolában megtanulva alkalmazzuk gondolkodás közben a logika összefüggéseket. Ez a babonákban érhető leginkább tetten, amelyekben az ok-okozati kapcsolat számunkra már igencsak furcsán hangzik. Bálint Sándor a nép gondolkodásmódját egységbefoglaló gondolkodásnak nevezi. Eszerint „ami az egység bármelyik részével történik, a néphit szerint ugyanaz éri az egészet is. (…) Így ha valakinek a rontó tudománnyal rendelkező bűbájos bizonyos előírt körülmények között megszerzi a hajaszálát, lábanyomát, azzal hatalmába kerítette az egész embert is.” Ezért kell elégetnünk a kihullott hajszálat, levágott körmöt. S ezért lehetséges a néphit szerint „harmatot húzva” gazdagodni. (Ez azt jelentette, hogy valakinek a földjén hajnalban megszedték a harmatot, amivel a föld egész termését megszerezték maguknak.) Hasonló megfontolás állt amögött a szokás mögött is, hogy este nemigen adtak ki semmit sem a házból, különösen tejet nem, nehogy megrontsák a családot, a jószágot. Napnyugta után, a sötétség leszálltával ugyanis a gonosz lelkek ideje köszönt be.

A parasztember a természet viszontagságaival szemben védelmezőkkel kívánta bebiztosítani magát. Mindegyik mezőgazdasági foglalkozásnak megvan a maga védőszentje. Szent Dömötör a pásztorok, Szent Vendel a jószágtartó gazdák, Szent Péter a halászok, Szent Orbán a szőlősgazdák pártfogója. Az állattartással kapcsolatos meghatározó napok is egy-egy szenthez kötődtek. A disznót például Egyed napján (szeptember 1.) fogták hízóba, Szent György napján (április 24.) történt a jószág ünnepélyes kihajtása a mezőre, s Szent Mihály napján (szeptember 29) hajtották azt be.

Ezzel az összefüggő, tavaszkezdő és őszkezdő két nappal kapcsolatban maradt fenn a mondás, ami máig megfontolásra érdemes: „Szent György napján, kihajtáskor mindenki lehet pásztor, de Szent Mihály napján, behajtáskor csak az pásztor, aki elszámol.”
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor