Csihás Benő, a zöld város megálmodója

Az emberi történelmet különböző tényezők formálják. Ezek többnyire együtthatásban fejtik ki befolyásukat a társadalom alakulására, azonban időnként egy-egy tényező dominánssá válhat és felülkerekedhet. Leginkább a gazdasági körülmények mozgatják az emberi lét alakulását, néha természeti katasztrófák vagy háborúk, olykor-olykor kitartó, erős személyiségek határozhatják meg egy ország, egy nép, egy közösség vagy egy település életét.

Zombor város múltjában is voltak olyan szilárd jellemű egyének, akik tevékenységükkel nemcsak jelenkoruk eseményeire voltak hatással, hanem az elkövetkező generációknak is utat mutattak. Zombor ma nem lenne a parkok, a zöld utcák városa, ha Csihás Benő polgármester ilyen jellegű elképzelését nem váltotta volna valóra. Neki köszönhetően sokkal élhetőbb ez a város, mint hisszük! A mai, szélsőséges időjárási viszonyok közepette, Zombor mikroklímája jelentősen elviselhetőbbé teszi a városi életet a fáknak, parkoknak köszönhetően, mint az elmúlt időkben másutt létrejött betondzsungelek. A zombori városvezetés folytonosan egy ápolandó örökségnek tekintette Csihás Benő vízióját és munkásságát, ezért maradhatott Zombor az egyik legzöldebb város mind a mai napig. Ma sok város költ óriási pénzeket a zöldesítésre. Ezeket az összegeket a zomboriak ma másra fordíthatják.

Pogány Margit tanárnő Ami az életrajzokból kimaradt c. könyvében a következőket írta: „Élt valamikor a XVIII. században egy bohémiai (cseh) család, amelyet feltételezhetőleg Czýhářnak (fonetikusan Csihárzs) hívtak. Ebből a családból származott Ruppert, aki mint bécsi faszobrász megtudta, hogy a Bácskában az új településeken templomok épülnek, és szükség van a szentek faragott szobraira is. 1766-ban családjával azért eljött Prigrevicára (Bácsszentivánra).”

Czýhář Ruppert utódai Nyugat-Bácska gazdasági, politikai és kulturális életének meghatározó személyiségei lettek. Csihás Benő egy ilyen, a közösség érdekeit is szem előtt tartó családba született bele 1852 december 23-án, Doroszlón. Édesapja Dr. Csihás József, édesanyja Csihásné Hipp Jozefa volt. Benő még csak 12 éves volt, amikor az édesapja meghalt. Anyja nemsokára újra férjhez ment a zombori Donoszlovits Józsefhez, és így került a fiatal Csihás Benő Doroszlóról Zomborba.

Az oktatása Baján kezdődött, majd Pécset folytatódott. Jogi tanulmányait Pesten fejezte. 1879-ben a megüresedett zombori városi főügyészség lett a munkahelye, ahol 8 évig tevékenykedett. Munkájában nem találhattak kivetni valót, mert 1887-ben, alig 35 évesen Zombor polgármesterévé jelölték, és meg is választották. Élete hátralevő hat évét a város fellendítésének a szolgálatába állította. Herceg János a Módosulások c. regényében a következőket írta: "... A celtiszek . . . négy sorban állták körül a belvárost a körúton... Tüdőbajos volt szegény Csihás Benő, s azt hitte, majd a fák fogják meggyógyítani, ha megnőnek és megtisztítják a levegőt az időnként sűrűn felszálló bácskai portól ... ezt az időt azonban, a nagyra nőtt lombos fákkal már nem érte meg Csihás Benő."

Muhi János, Zombor város monográfusa a következőket jegyzi Csihás Benőről: "...Széles, poros utcáin ő ültettetett fákat, és az ő intézkedései révén jutott a polgárság az olcsó facsemetékhez az általa megszervezett városi kertészetből... Az a kedves adoma maradt róla vissza, hogy külön, kis zsebkönyvében tartotta nyílván a több ezernyi fa mindegyikét, szinte naponta meglátogatta mindegyiket, és ha észrevette, hogy valamelyik beteg, azonnal hívatta a kertészt."

Csihás Benő fásítási igyekezete egy korábbi zombori polgár, a XVIII. század végén tevékenykedő Markovics József kapitány és bíró munkájának a folytatása. Ez utóbbi a Zomborba vezető országutakat, valamint a Sikara és Bukovácz nevű elővárosi térségeket telepítette be főleg tölgyesekkel. A szinte száz évvel később polgármesterkedő Csihás azonban újfajta fákat, a régióban addig ismeretlen celtiszeket, bogyófákat telepített a város körútjára és az oda vezető utcákra.

Azóta ezek a fák a város jelképeivé váltak. Nincs olyan szerző, író, aki nem említené meg e fákat. Így teszi ezt például Dr. Silling István Séta a büszke városban c. munkájában: „A sűrű celtiszkoronák alatt fehér márványtábla a tér egyik emeletes házán: itt élt Laza Kostić. A nagynevű költő, aki a Santa Marja della Salute című versével a szerb költészet legszebb gyöngyszemét alkotta meg, ide nősült, amikor hosszúra nyúlt legényélete után oltár elé vezette a rá oly hűségesen várakozó Julijana Palanački úrhölgyet, sok zombori szegény leány jótevőjét.”

Herceg János pedig így ír költeményében:

„Az utcák még a régiek, de a város már nem az, ami volt,
a celtiszfák mélyen a szemükbe húzzák poros lombjukat,
hogy ne is lássanak semmit, s ha a kőangyalok hangosan sírnak,
ne csodálkozzatok, talán azon sírnak ők is, hogy már
senkit sem ismernek a jövő-menő  emberek kőzül, s a
panaszukat sincsen, aki megértse ...”

                                                                          /A város, ahol születtem, s ahol élek/

És bár helytállóak Herceg János versének sorai, mégis akadnak mindig emberek, akik nem feledik a dicső elődöket, azok munkáját. Vannak, és mindig is lesznek olyanok, akik a múlt személyiségei előtt tisztelegnek. Teszik ezt például manapság azok a zombori fiatalok, akik zenekarukat Csihás Benőről nevezték el, és persze mindazok is, akik a POLGÁRMESRTER (nagybetűkkel írva) munkáját, szellemét tisztelettel emlegetik az eljövendő korosztályok előtt.