Kávétörténelem

A kávécserje egyik őshazája az Abesszínia (Etiópia) délnyugati részén fekvő Kaffa város vidéke. Ebből a városnévből származik az egész világon elterjedt kávé és koffein elnevezés. Hosszú ideig csak ezen az afrikai tájon fogyasztották, majd az arab kereskedők a 15. században indították világhódító útjára. Az araboktól rövidesen a törökök is átvették, s noha államilag többször is betiltották, rövidesen a legkedveltebb élvezeti cikkükké lett. Kezdetben – élénkítő hatása miatt – főleg csak a katonák és a szellemi munkát végzők éltek vele. Később azonban minden rendű és rangú muzulmán szívesen elüldögélt órákon keresztül szótlanul kávézgatva, közben vízipipát szíva.

A török nők éppúgy megkedvelték ezt a gyenge izgatószert, mint a férfiak, úgyhogy egy idő után még azt is elérték, hogy hivatalos válóoknak számított, ha a férj nem gondoskodott elegendő kávéra valóról. A gazdag családok külön kávéfőző-cselédet tartottak, aki szinte kizárólag csak a „fekete leves” elkészítésével volt megbízva.

A törökök számára a kávéfőzés ma is valóságos szertartás: a gondos, állandó kevergetés mellett zajló pörkölés után (közben próbaképpen többször is egy-egy szemet megrágnak), amikor a kávészemek egyenletesen megbarnultak, fényesek, tiszta asztalterítőre öntik, s az aszalódott szemeket kipergetik, majd miután kihűlt, henger alakú kézi kávéőrlőben kétszer-háromszor is átdarálják, amíg a kívánt finomságot el nem éri. Főzni egy hosszúnyelű, belül cinnel futtatott sárgaréz edényben, a dzsezvában szokták.

A kávét a cukorral együtt főzik, mert a csészében már nem keverik meg. Minden csésze vízhez egy teáskanál őrölt kávét számítanak. Beleöntik a hideg vizet a dzsezvába, rákanalazzák a cukrot és a kávét a tetejére, majd óvatosan a vízbe keverik. Korábban széles körben dívott, hogy a kávét rózsavízzel is ízesítették. Anatólia egyes vidékein viszont még ma is tört kardamom maggal fűszerezik. A hagyományos arab kávénak egyébként eme fűszer még ma is kimaradhatatlan tartozéka, emellett az arabok a kávét cukor nélkül, a lehető legforróbban isszák.

A hagyományos török kávé készítése ezután úgy történik, hogy a dzsezvát közepes lángon melegítik, miközben kívülről befelé kavargatják, hogy a keletkező hab szigetet alkosson a közepén. Ezután egyharmadát kiöntik a csészékbe, hogy előmelegítsék, majd visszateszik a dzsezvát a tűzre. Mielőtt kiforrna, leveszik, és a csészékbe (gyakran finoman kiképzett fémtartóval is ellátott findzsákba) adagolják, majd kb. egy percet várnak vele, amíg a zacc leülepszik a csészék aljára. A zacc leülepedését a csésze aljára egy kanálka hideg vízzel siettetni is lehet.

Nagyobb asztaltársaság esetén megesik, hogy a kávét nem a dzsezvából, hanem ibrikből töltik a csészékbe (az ibrik szűk nyakú, hosszú kifolyócsővel, füllel és fedéllel ellátott, rézből készült korsószerű edény).

Európában a kávé a 16–17. században vált széles körben elterjedtté. Az első kávéház Konstantinápolyban, 1554-ben nyílt. 1615-ben ért el Velencébe, és 1640-ben nyílt az első kávézó Bécsben.

Az első kávával foglalkozó európai tanulmány, illetve könyv Luigi Fernando Marsigli bolognai gróf tollából származik, aki török fogságba kerülve sajátította el a kávéfőzés „tudományával” kapcsolatos ismereteket. A könyv 1685-ben, Bécsben jelent meg, a címe pedig Bevanda asiatica (Ázsiai ital) volt. A könyvet a derék gróf az akkori bécsi nunciusnak ajánlotta, ezért szólnak a következőképpen bevezető sorai: „Idegen italt hozok Excellenciád asztalára, mely egészséges, finom… felfrissít, elűzi a mérget, s gyorsítja a szívverést, mivel az íze egészen az agyig eljut.”

A kávét Magyarországon kezdetben feketelevesnek is nevezték, mára ennek a szónak a köznyelvben egy még hátralevő vagy váratlan negatív eseményt, kellemetlen kötelezettséget jelent. A népi etimológia arra a legendára vezeti vissza, amelyben a törökök meghívnak ebédre egy magyar urat, akit a „hátra van még a feketeleves” jelszóra a katonák foglyul ejtenek. A feketeleves eszerint a török által az ebéd végén fogyasztott kávéra utalt. A szerencsétlenül járt magyar méltóság az erdélyi hagyományban Majláth István erdélyi vajda, Szirmay Antal anekdotagyűjteményében Thököly Imre fejedelem, Arany János versében pedig Török Bálint hadvezér, nándorfehérvári bán volt.

Eme nyelvtörténeti szemelvény ismertetése után nem hagyhatjuk ki a mokka szavunk eredetének rövid áttekintését sem. A mokka eredetileg erős feketekávét jelentett, de ma már ez tájanként változik. A legtöbb országban az arab vagy törökösen elkészített, erős italt jelenti.
A nemzetközi szó a jemeni, Vörös-tenger partján fekvő Mokha (arabul: al-Mukha) város nevéből származik, amely a 15. századtól a legfőbb kávékiviteli kikötő volt. A 18. századtól a kikötő fokozatosan kezdte elveszíteni vezető szerepét, miután a kávét Ceylonba is becsempészték. A magyar szó feltehetően a német Mokka átvétele.


Etiópiai kávészüretelők


Kávézáshoz szükséges kellékek a kávé őshazájában, Etiópiában


Etiópiai kávécserje


Kávécserje Goa szigetén (India)


Nyers kávé


Pörkölt kávé


Virágzó kávécserje


Kiterjedt kávéültetvény Brazíliában, Minas Gerais államban


A világ kávétermelő vidékei


Ibrik


Dzsezvák