A kopár sziklacsúcsok, a hegygerinctől különálló magaslatok, a nehezen megmászhatók helyek a legtermészetesebb várhelynek szolgáltak. Továbbá a mocsaras rétségeknek is voltak sajátos hadászati előnyei. A folyóktól és nádas lápoktól környékezett dombokon épültek a középkori várak, melyeket köröskörül folyóvízzel védelmeztek. Ilyen volt kezdetben Pétervárad is. A szerémi hegyekkel szemközt levő Duna-hajlat olyan hadi pozíció volt, melyet egyfelől a körülfolyó Duna vize, másik oldalról átlábolhatatlan mocsarak zártak el. A vidék helyrajzi fekvése tehát elég jó védelmet nyújtott, melyen Törefi Péter várkastélya állott a Duna nagy kanyarulatában.
A tatárdúlás elmúltával IV. Béla királynak első gondja volt az országot szükséges erődökkel ellátni, s minden esetleges betörés ellen lehetőleg biztosítani. Századokon át általános volt az a tévhit, hogy Gertrúdot Bánk bán ölte meg a nején elkövetett sérelem feletti felháborodásában. A XIX. században kétségbevonhatatlan okiratok alapján kiderült, hogy a merénylő Töre fia, Péter volt. A merénylet oka az idegenek az ország kormányzására gyakorolt szertelen befolyása volt. Az oklevélből kiderül, hogy Péter földesura volt a Péterváradi kastélynak (amely akkor a Duna bal partján volt) és a hozzá tartozó félszáz falunak Bácskában és Szerémségben. Az oklevél 1237-ből való, azon időből, midőn Béla országszerte rendezte a királyi javakat, és a pártoskodó főurakat megfosztotta birtokaiktól.
Az 1237-es adománylevél megemlíti, hogy a Szerémségben és Bácskában Péternek, Töre fiának örökös javai, melyek az illetőnek hűtlensége miatt, mivel a király anyját megölvén felségsértést követett el, a király kezére visszaszállottak.
IV. Béla király 1235-ben Péterváradra cisztercitákat telepített, kik Ökörd községben (a mai Pétervárad-Major területén) a péterváradi hegy tövében kolostort építettek. Minthogy a ciszterciták a királyi meghívás folytán jöttek Péterváradra, Bélának az országos birtokrendezésben első gondjai közé tartozott az ökördi apátságot bőséges javakkal ellátni; az különben is az ő nevét viselte - Bélakútnak nevezték. Ugyanazon adománylevélben alább még világosabban előadja Béla az adományozás célját: „Ámbár kedves anyánk lelki üdvéért a fennemlített Péternek - kinek gonosz merénylete folytán öletett meg - összes javait Isten egyházának kellett volna ajándékoznunk, mindazáltal ezen birtokokat, saját és édesanyánk lelki üdvéért örökös alamizsnaképpen adjuk a fönnemlített egyháznak.” A gyilkosság 1213. szeptember 28-án történt egy vadászat alkalmával a budai hegyekben. Ezzel Törefi Péter eltűnik a történelem színpadáról, valószínűleg a merényletet követő dulakodás közben a cselédség megölte.
A mondottak után nem lehet kétség az iránt, hogy Pétervárad nevét Törefi Péterről, Gertrúd királynő gyilkosáról kapta. Mivel a tatárok a bélakúti ciszterciták kolostorát fölégették, ekkor kiválasztották a vidék legalkalmasabb pontját, a Duna hajlásába szögellő kopár sziklát, amelynek magassága 50 méter, hogy oda építik új kolostorukat. E megközelíthetetlen és hadi tekintetben ritka jó fekvésű sziklára építették a környék fő hadi fészkét, a fellegvárat, hogy védője legyen a vidéknek meg a kolostornak. Ennek fontossága abban áll, hogy a Duna-parti utat felfogja és a Tarcalon (ma Fruška gora hegység) való átmenetelt lehetetlenné teszi az ellenségnek. Az új erőd neve Pétervárad lett, míg a Bács megyei vízivár megmaradt Ó-Péterváradjának, majd Vásáros-Váradnak. A péterváradi várat, benne a cisztercita kolostorral, 1247-ben kezdték építeni, és 1252-ben fejezték be.
Az erődített monostort csak a karlsruhei gyűjteményben és a bécsi Kriegsarchivban fennmaradt alaprajzi felmérésekből ismerjük. Az említett alaprajzok mindegyikén a legdominánsabb épület a nagyméretű monostortemplom, amely hosszházból, keresztházból és szentélyfejből állt. A bécsi alaprajzon jól kivehető, hogy a templom északi oldalához a szerzetesek lakóhelye és a kolostornégyszög csatlakozott. A bécsi fölmérésen a kolostornégyszöghöz a belső várfal egy kis töréssel kapcsolódik. A bécsi alaprajzon a várfalon, a templom nyugati síkjának közelében két nagyobb és egy kisebb torony látható. Talán ezekre a tornyokra vonatkozik az 1526-os ostromot leíró Antonio da Burgio azon állítása, hogy a belső vár eleste után a védők a templom tornyába vonultak vissza.
A belső vár bejáratát mindegyik alaprajzon a déli oldalon találjuk, amit egy, a várfal síkja előtt lévő négyszögletes torony védett. Érdekes megoldásúak a belső vár keleti oldalának északi és déli sarkain lévő, a nyolcszög három oldalával záradó tornyok.
Károly Róbert 1308-ig, uralmának megszilárdításáig többnyire ebben a monostorban tartózkodott. Albert király 1439-es oklevelében már castrumnak (erődítménynek) nevezi Péterváradot. Albert király a monostor kegyúri jogát Garai László macsói bánnak adományozta. A vár, illetve monostor történetét ettől kezdve egész 1462-ig - amikor is Váradi István kalocsai érsek lett a monostor kommendátora (valamely egyházi hivatal jövedelmének húzása) - a két macsói bánnak, Garai Lászlónak és Újlaki Miklósnak az erőd birtoklásáért folytatott küzdelme jellemzi.
A péterváradi erőd jelentősége azon arányban növekedett, amint a közelgő félhold előre vetette rémes árnyékát; ezért a királyok idővel mind éberebb figyelemmel kísérték a jövő harcainak fontos színhelyét. Mátyás király már sűrűn ellátogatott Péterváradra, kivált azon okból, hogy Magyarország déli határrészeinek e központján a délvidék főuraival a szomszédban csatározó török ellen való küzdelmek hadi tervei felett tanácskozzék. Itt kötött szerződést a Velencei Köztársasággal 1463-ban, mely alkalommal hosszabb ideig itt tartózkodott. 1475-ben ismét Péterváradon találjuk őt, midőn megállapodik a török ellen vezetendő hadjáratról. Mindez a péterváradi erőd fontossága mellett tanúskodik.
A kalocsai érsekek a XV. század második felében mind jelentősebb részt vállaltak a déli határ védelmében. A monostor jövedelmeit is azért kapja a főpap, hogy azok a végvárakat és fegyvereseik ellátását szolgálják. A péterváradi ciszterciek Mátyás alatt ugyan kísérletet tesznek javaik visszaszerzésére, de túl sok eredményt nem tudnak elérni, hiszen a király nem nélkülözhette az apátság jövedelmeit a déli határ védelmében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a király továbbra is a kalocsai érseknek, Várdai István után Matucsinai Gábornak, majd Váradi Péternek - illetve annak fogsága idején Rodrigo Borgia bíborosnak - adta kommendába. A várban Váradi Péter ideje alatt biztosan folytak építkezések, hiszen a török kémek jelentései szerint a Duna mellett „Harám és Varadin várat is igen építik”. Váradi Péter halála után azonban abbamaradt a vár további erősítése.
Mátyás nagyot hibázott, hogy az apátságot Váradi Péter érsek kezéből kivette, ezáltal magának a várnak, az ország elsőrendű kulcsának ártott. Különben hogy Váradi, a nagy hazafi és éles látású politikus mennyire buzgólkodott a vár jó karbantartásán, ezt eléggé bizonyítja II. Ulászlónak 1492. szeptember 26-i levele, melyben különösen kiemeli a végvárnak a fönntartását és a megerősítését, s ezzel kiérdemli a haza és a kereszténység által a megbecsülést.
A vészharang, mely vidékünk haláltusáját jelezte, megkondult. Elérkezett a siralom és pusztulás kora. Szörnyű népzajlás tódult előre délkeletről. A török hadak híradói, a menekülő szerbek siralmas hangon panaszolják országuk pusztulását. A török már a határon van. 1520-ban az újlaki ferences rendű kolostor magányában rejtőzött egy szerzetes, e férfiú Tomory Pál, az egykori budai várnagy volt. Elvállalta az érsekséget és kezébe vette hazája védelmét. Az 1523. évi országgyűlés megbízta Tomoryt az ország déli részének főkapitányságával. Tomory székhelye Pétervárad volt, innen intézte a környéken lévő csapatok mozdulatait; a betörő törökök elé Batthyányi György péterváradi hadnagyot küldte. Nándorfehérvárt a török 1521-ben elfoglalta! A szultán már közeledett. Hajói Pétervárad felé vonultak, előcsapatai lassú portyázással haladtak előre. Itt volt Tomory magára hagyatva; a várat, melyre mindenkor kiváló gondja volt, iparkodott megerősíteni. A várbeli zsoldos katonaság összesen ezer lovas és ötszáz gyalogosból állott. Tomory a vár elhagyására nyert utasítás vétele után Alapy Györgyöt bízta meg a vár parancsnokságával, maga meg a bácskai oldalon Vásáros-Váradon foglalt állást.
Ibrahim nagyvezér már Pétervárad alatt állott negyvenezer emberrel, és 1526. július 15-én rohamot intézett, de sikertelenül. A törökök két nap múlva újra rohamot indítottak a vár ellen, de az őrség elszántan védte magát, mire a törökök felhagytak a csatározással, négy ágyút szegeztek a vár ellen és lőtték éjjel-nappal. Tomory segítséget kér a királytól, de segítség nem érkezik. Ekkor Tomory visszavonult és Bácsban tábort ütött.
Július 27-én a törökök felhágtak a falak romjaira, mire a még életben levő 90 főnyi őrség a fellegvárba menekült s harcolt életre-halálra. A pápai nuncius jelentése szerint az erődítmény piacán már bokáig ért a vér, az őrség a templom tornyába zárkózott. A törökök látva elszánt küzdelmüket, szabad kivonulást ajánlottak fel, ha egy ingben elhagyva a várat Tomory táborába mennek, amit azok elfogadtak. Ennek megtörténte után a sebesülteket, akik a vár piacán feküdtek, leszúrták és a Dunába dobálták.
Pétervárad elesett, az ország belső kapuja betörött, most már szabadon nyomulhatott a török az ország belsejébe! Pétervárad elestének híre remegésbe ejtette az ország lakosságát; ez volt az előfutára a mohácsi vésznek. A török csapatok folytatták előrenyomulásukat az ország szíve felé…
Pétervárad - a vár 1688-ból fennmaradt alaprajza a bécsi Kriegsarchivban (az eredeti rajról a vázlatot a szerző készítette)
1. Monostortemplom
2. A szerzetesek lakhelye
3. Bástyatornyok
4. Kolostor négyszög
5. Rév
6. Péterváradi sánc
7. Mocsarak (limánok)
.jpg)
