Tudta-e?
... hogy a Duna neve "vizet", "folyót" jelent, és valószínűleg az óiráni "danu" (víz) szóból ered?

70. szám - 2008. december 22.

Verseny

Kutyaszánfutam az alaszkai vadonon át – Iditarod

Csipkézett hegygerincek, vastag jégtakaróval borított folyók, sűrű erdők, elhagyatott tundrák, széljárta tengerpart, jóval fagypont alatti hőmérséklet, hosszú, sötét éjszakák, rossz látási viszonyok, hófúvások, meredek emelkedők
MUZSLAI Izabella

3
Ez az alaszkai vadon ahol még nem is olyan régen, a kis repülőgépek és a motoros szánok megjelenése előtt csak kutyaszánnal lehetett közlekedni. A fogatok sikeresen átszelték azokat a területeket is, ahol az autó nem jutott messzire.


Iditarod – Kiindulópontja Anchorage-ben van s csak a 938 mérföldes táv után érhetünk célba, Nome városába.


Anchorage egy 280 000 lelket számláló városka. A képen a központját látjuk.

“Együtt megérkezni a kezdet, együttmaradni a haladás és együtt dolgozni a siker.”
















Az 1920-as évek elején egy újabb aranyláz vette kezdetét s a meggazdagodás reményében nagy számú telepes érkezett Alaszkába. A hajók lehorgonyoztak a partmenti kikötőkben, az újonnan érkezők pedig az álmaikban csillogó aranymezők felé vették az irányt. Ma ezt a belső területek felé vezető útvonalat nevezzük Iditarodnak, ahol a világ legnagyobb kutyaszánfutamát rendezik.

Az aranybányák azonban gyorsabban kezdtek kifogyni a vártnál, aminek következtében a telepesek közül sokan elköltöztek innen. A nemrég még mozgalmas Iditarod-ösvény elnéptelenedett. Hamarosan teljesen megszűnt a jelentősége, a szánokat felváltották a kis repülőgépek. A motorosszánok megjelenésének köszönhetően azonban újra felfedezték az útvonalat. Az amerikaiak körében nagy népszerűségnek örvendő snowmobilok elődje valójában nem más, mint a kutyaszán.

Mikor már a kutyák vontatta szánnal való közlekedési módról mindenki elfeletkezett, Dorothy G. Page-nek az az ötlete támadt, hogy fel kellene újítani a hagyományokat. Szerinte a térség színes története elképzelhetetlen a szánhúzásra “szakosodott” munkakutyák nélkül, melyeknek még a közelmúltban is fontos szerep jutott.

Vadregényes tájakon














A szánhúzó kutya egyike a legerőteljesebb állatoknak. Az 1960-as évek végén például a Nelson-szigeten élő eszkimók mintegy száz kutyaszán segítségítségével költöztették el településüket egy távolabbi területre. Húsz kutyus kétszer nagyobb súlyt képes elvontatni, mint ugyanannyi ló s egyetlen kutya elhúz akár fél tonnától is nehezebb tárgyat pontosan, mint egy traktor. A sarkvidék hajtói hosszabb távon is gyorsabbak a lovaknál. Átlagsebességük 13 – 19 km/h, de rövid távon képesek elérni a 32 km/h sebességet is. Élelmezésük egyszerűbb, hiszen a lovaknak takarmányra van szükségük, mig a kutyáknak húsra, nem beszélve arról, hogy a nagyobb súlyú állatok nehezebben mozognak a mélyebb hóban. Érdekességként említjük, hogy a farkasokkal hasonlóan jó eredmény érhető el. Az 1933-as Világkiállításra például az alaszkaiak idomított farkasokat fogtak be szánjaik elé és így érkeztek meg Chicagóba.

Szibériai husky

















A szánhúzó kutyák eddigi legnagyobb kihívása 1925-ben történt. A nagy és hideg télben egy kis nyugati partmenti városkát, Nome otthonait kíméletlenül bekerített a zord természet. Lakosai torokgyíkban (diphtheria) szenvedtek és nem volt gyógyszerük. A hozzájuk legközelbb lévő város, minek lakosai ki tudták őket segíteni szérummal a tőlük 1100 km-re lévő Anchorage volt. A polgárok elszántan keresték a megoldást. Első gondolatuk az volt, hogy repülővel szállítják oda, de az egyetlen alkalmas és tapasztalt pilóta, aki a kegyetlen időjárás ellenére is útnak mert volna indulni, éppen nem tartózkodott Anchorage-ben. Senki számára sem volt kérdéses a másik lehetőség. Gyorsan eljuttatták a gyógyszert a nem régen kiépített alaszkai vasúthoz, onnan pedig tovább, Nenanaba. Itt felpakolták a kutyaszánokra s irány Nome. Mindegyik falu a legjobb négylábúit és legügyesebb hajtóit kínálta fel az ügy érdekében. A legkritikusabb távot a Shaktooliktól Golovinig terjedő jeges csapást Leonhard Seppala tette meg vezérkutyájával, Togoval, míg az utolsó útszakaszt Gunnar Kaasenra bízták. Vezérkutyájának Boltonak sem volt könnyű az útja, hiszen a jeges szél elérte a 130 km/órás sebességet. Mindkét kedvenc valóságos nemzeti hőssé vált, kitömött testüket múzeumban őrzik. Sokak szerint Togo az igazi hős, de Balto az ismertebb. Rajzfilm is készült róla és a a Central Parkban, New Yorkban szobrot állítottak tiszteletére.

Leonhard Seppala és Togo





























Gunnar Kaasen és Balto
























Balto a Central Parkban































A Balto című rajzfilm fedőlapja























A gyógyszer éppen időben érkezett és sokak életét mentette meg. Húsz bátor szánkós 127 óra, vagyis hat nap alatt tette meg az Anchorage és Nome közötti 1127 km-es távot, miközben a hőmérséklet néha elérte a – 40 OC-t és a szél pedig annyira erős volt, hogy feldönthetett volna szánt, kutyát, embert.

Szép időben nagy élmény kutyaszánon utazni
























Az Iditarod kutyaszánhúzó verseny ennek a nem mindennapi történetnek állít emléket. A táv hossza ma mintegy 1850 km, s a legszebb alaszkai tájakon át vezet. Az utazás Nome-ba körülbelül három hetet vesz igénybe, de valójában előreláthatatlan. Az 1995-ben megszervezett versenyen például Doug Swingley 9 nap, 2 óra, 42 perc és 19 másodperc alatt ért a célba.

A hosszú út során azonban biztosítani kell az alapvető létszükségleti elemeket, szánkó tehát elengedhetetlen. Ezen szállítják mindazt, ami nélkülözhetetlen. Jelentős súlyt nyom az élelem, hisz a kutyusoknak igencsak megnől az étvágya munka közben. A felszerelésnek tartalmaznia kell a sátrat, a sérült kutya szállítására alkalmas zsákot, a kutyák számára készült futócipőt, hogy nehogy felsértse a durva talaj vagy a jég a lábukat, póthámokat és még sok mást. Mindebből kitalálhatjuk, hogy bizony nem olcsó mulatság ma szánhózó kutyákat nevelni és versenyekre járni, mégis a résztvevők száma egyre növekszik. Érkeznek Kanadából, Franciaországból, az Egyesült Királyságból, Ausztráliából, Japánból, Olaszországból, Németországból, Ausztriából, Oroszországból és természetesen Észak-Európából, ahol hasonlítanak a körülmények az alaszkaihoz, de mégsem veheti fel vele a versenyt.


Az Iditarod-ösvény hivatalos térképe


Az ösvény magassági viszonyai


Általában 65 csapat indul minden évben, s a versenyzők közül sokan rögtön a megmérettetés után elkezdik gyűjteni a pénzt a következő évre. Nem csoda, hiszen a jól kereső ügyvédek, orvosok és mérnökök mellett beneveznek művészek, halászok, bányászok és az őslakosok is.

A legendák és a hősök

Mikor Dorothy Page az alaszkai centenáriumi ünnepséget készítette elő támadt egy ötlete. Feleleveníthetnék a régi hagyományokat és indíthatnának egy versenyt az Iditarod-ösvényen. A helybeli szánhúzókutya tenyésztők lelkesedve fogadták az ötletet. Joe Redington és Norman Vaughan állt a szervezés élére. Mindketten kiléptek a katonaságból, Vaughant innen nyugdíjazták. A légierő ezredeseként szolgált és Grönlandot is megjárta. A II. Világháború alatt gyakran dolgozott kutyákkal s egészen 88 éves koráig versenyzett.

Joe Redington





















Norman Vaughan – Ahhoz, hogy az ember legyőzze a természetet szövetkeznie kell kutyáival. Ezt ők is tudják.











Az Iditarod szánhúzóversenyek sok legendával és hőssel gazdagították az amerikaiakat. Az alaszkai Rick Swenson ötszörös bajnok, akit Dick Mackey egyetlen szekundum különbséggel győzött le 1978-ban. Susan Butcher volt az első nő a verseny történetében, ki bekerült az első tíz versenyző közé. Természetesen nem feledkezhetünk meg az első női győztesről sem (1985),ő Libby Riddles.

Susan Butcher Gránit nevű vezérkutyájával, miután először megnyerte a versenyt


















Alaszka szelleme! Több, mint egy futam… Emlékverseny!
–1973-ban indultak el az első Iditarod-verseny részetvevői. A közvélemény kételkedve fogadta az ötletet és nem hitte, hogy lesz valaki, aki képes átverekedni magát a kegyetlen vadonon.









Iditarod télen…











…és nyáron














Szánhúzó kutyák

Husky

A husky se nem őr se nem védőkutya. Ebben a fajtában nincsenek meg azok az ösztönök, mint például egy dobermannban. Legyünk rá felkészülve, hogy egy betörővel ugyanolyan jól eljátszik, mint velünk. Rengeteg energiával bír, állandóan fut és ugrál. Nem nézi, hogy van-e valaki az útjában vagy sem. Csak jól elhatárolt helyen tartsuk – kerítés, kennel, stb. Rendkívül hajlamosak a lyukak ásására és mindenfajta rombolásra (főleg a kölykök), így sohase hagyjuk őket egyedül a lakásban. Szőrzetük vastag, szagtalan, évente egyszer-kétszer vedlenek, igen erősen.


Samoyede

A világ egyik legrégibb háziasított kutyájának tartják, bár a messzi múltba tűnő eredetét immár örökre eltemette a végtelen tundra. Az viszont kétségtelen, hogy büszke fejtartásával, magabiztos járásával, zászlós farkával, mély és titokzatos tekintetével, pompás fehér szőrtakarójával a szamojéd a legelbűvölőbb valamennyi északi fajta között...
Nevét a Szibériában élő szamojéd népcsoporttól kapta. Bölcsője is valahol Szibériában, az Ob és a Jenyiszej közötti területen ringott. Tooke, a sarkkutató 1779-ben beszámolt róla, hogy a szamojédok vadászatra, halászatra, nyájőrzésre és szánhúzásra használták ezeket a kutyákat. „A hosszú szőrű, fehér – néha fekete – ebek életük minden percét megosztották gazdáikkal, akik éjszakára behívták őket sátraikba, ahol melegítették az embereket” – írta Tooke. Egyszóval nagy becsben tartották ezt az állatot, s az első felfedezők, sarkkutatók azt is feljegyezték, hogy komoly nehézségekbe ütközött egy-egy szamojéd beszerzése, mivel a bennszülött férfiak szinte jobban ragaszkodtak ebeikhez, mint a feleségükhöz.

Malamut

A fajta nevét egy ősi eszkimó törzsről, a mahlemutról kapta, mely a Kotzebue-szoros partjainál telepedett le Alaszkában. Az alaszkai őslakosokat leíró beszámolók szerint a négylábúak feladata nemcsak a szánhúzás volt, hanem ők vigyáztak gazdáik mindennemű tulajdonára, később a rénszarvascsordákra is, illetve a fóka- és jegesmedve-vadászat is elképzelhetetlen lett volna kutyák nélkül. A mahlemutok csak a legjobb és legígéretesebb kölyköket tartották meg, és csak kis populációval tenyésztettek, mivel szűkében voltak az ételnek. Fehér embernek nagyon ritkán adtak el kutyákat, hiszen legbecsesebb tulajdonukról volt szó, mely egyszerűen életük nélkülözhetetlen kelléke volt. Gyakorlatilag ennek köszönhető, hogy a fehér ember nem tudta véglegesen tönkretenni a fajtát.
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor