Tudta-e?
...hogy a hazánkban és Európában honos denevér senkinek sem szívja ki a vérét, és nem kapaszkodik bele a hajába sem. A denevérek egyetlen vérszívó faja délamerikában él, tehenek vérét szívja és nem okoz halálos sebet. A hiedelem középkori, amikor is a bőregérről úgy gondolták, hogy az ördöggel paktál ezért sok helyen írtották sőt fákra szögezték őket.

15. szám - 2007. szeptember 10.

Vajdaság ismert települései

Piros helység rövid története

A meglévő történelmi források szerint már Szent István király uralkodása idejében, a XI. század elején létezett egy keresztény kolostor a mai Piros (Rumenka) környékén Aranylábú Bács néven.
URI Ferenc

Már 1237-ben a kordokumentumok említik, mint Bács vármegyei helységet. IV. Béla magyar király, Pirost a bélakúti (Pétervárad alatt) cisztercita apátságnak adományozta a következő településekkel együtt: Zajol, Bivalyos, Baksafalva, Kű-Szentmárton, Vásáros-Várad, Csenei és Mortályos. Ezek a helységek mind a mai Újvidék város területén voltak.

Piros helység nevét honnan kapta, azt csak feltételezhetjük, ugyanis a régi egyházi könyvek megemlítik Piroska nevét, Szent László király leányát, aki a XII. században feleségül ment II. Komnénosz János bizánci császárhoz. Az akkori feljegyzések szerint Piroska (görögül Irena) többször utazott Konstantinápolyba, és utazása közben a mai Piros helyén létező királyi birtokon Piroska-majorban pihent meg. A helységet tehát Piroska-majornak, majd később csak egyszerűen Pirosnak nevezték.

1432-ben már Garai Miklós nádor birtokai között felsorolták Futakot és Pirost is. A török hódítások után (1526), Zajolt, Baksafalvát és Pirost a törökök teljesen lerombolták és lakói elmenekültek. A török uralom alatt a defterek (adólajstrom) a bácsi náhiban: Irmák, Alpár és Cserin helységeket, három-három adózóval tartották nyilván. Cserin elnevezés, nem lehetett más mint Piros szláv elnevezése, ami arra utal, hogy abban az időben szerbek lakták a falut. A XVI. század végén a szerbek tömegesen telepszenek le erre a vidékre és legtöbbször a régi nevét alkalmazzák a településnek. Így például Piros-Cserin, Zajol-Sajlovo, Baksafalva-Bakšić, Kömend-Kamendin, Csenei-Čenej, Vásáros Várad-Varadinci.

A százötven éves török uralom után, amikor 1699-ben megkötötték a karlócai békét, ez a terület Ausztria uralma alá került. Piros mint puszta került a futaki uradalomba került, de már 1717. után mint falu szerepel.

Az osztrák császár és magyar király II. József, 1781-ben gróf Hadik András ismert hadvezérnek nagy birtokot ajándékozott, így Futakon kívül a Nagy-Piros nevű majorsággal is rendelkezett. Az ő birtokai Futaktól egész Máriamajorig (mai Stepanovićevo) terjedt. Mivel Hadik Andrásnak, e nagy birtokán kevés volt a munkáskéz, így elrendelte Varga József inpopulátornak (jobbágytoborzó), hogy toborozzon számára munkabíró jobbágyokat.

Még 1770-ben történt Heves vármegyében, hogy az egri püspök, Eszterházy Károly elkergette a kálvinistákat Tiszaroff, Tiszaders és Tiszanána falvakból. Ezek az elűzöttek Hajdú vármegyében telepedtek le és ott létrehozták a Tetétlen nevű településüket. Tetétlenben igen nehéz volt az élet, mert a családok nagyok voltak, a föld meg kevés. Tetétlenben csak 12 évet éltek, amikor arra járt Varga József, Hadik András inpopulátora.

1784-ben II. József vallási türelmet hirdető (tolerancia) rendelete tette lehetővé, hogy a református magyarok is betelepedjenek Bácskába. Ugyanis, Tetétlenben élő elégedetlenek a törvényt kihasználva, szervezkedni kezdtek és megkezdődött az elvándorlás az „ígéret földjére”, Bácskába! A Budán székelő Királyi Helytartótanács engedélyezte ezt az elvándorlást, vallási szabadságot, templomépítést biztosítva nekik és vállalva a jobbágysorsot is, Varga József vezetésével nekivágtak a nagy útnak. Megtettek több mint 250 kilométert, fogatos kocsival, jószágaikat hajtva, éjjelenként sátorban vagy a kocsikon megpihenve. Számítások szerint ez az út több hétig tartott. A falvak neveit felidézve, ahonnan a református magyarok elköltöztek, Nagy-Kunság területe, tehát a pirosi magyarok a valamikori kunok leszármazottai.
Varga József megígérte a népnek, hogy a leendő új otthonukban szabadon élhetnek, három évre adómentesek lesznek, és hogy szabadon gyakorolhatják vallásukat is. Így 60 református magyar család 1786 nyarán megérkezett Pirosra. Az elkövetkező napokban szerződést kötöttek gróf Hadikkal, ahol megállapodtak a jobbágyok és a földesúr kötelezettségeiben. Ezt a szerződést a zombori megyei levéltárban őrzik.

1787-ben Szabó Mihály tanító összeírása szerint, a magyarok száma 583, míg a szerbek száma kb. 700 lélek lehetett.

1789-ben a kolera pusztított Piroson, sokan megbetegedtek, meghaltak. 1790-ben a futaki földesúr kívánságára, Virág Mihály megyei kiküldött összeírta Piros lakosságát és akkor 557 magyar és 552 szerb lakost talált.

1796-ban Szerémség térségeiben dühöngött a pestis. Ez részben érintette Pirost is. Újabb félelem, betegség és halálos áldozatok voltak. Újvidéken a pestis elmúltával, a főtéren emelték fel a Szentháromság szoborcsoportot, amit 1947-ben lebontott a városi hatóság!

Piroson 1798-ban kezdték építeni a református templomot. A szerződés szerint gróf Hadik kötelezte magát az épületanyag biztosítására, ami a templom felépítéséhez szükséges. Majd hosszas alkudozás után, hozzáláttak a templomépítéshez. A templomot tölgyfarönkökből, gerendákból építették és sárral tapasztották be. A régi templomot 1844-ben döntötték le és téglából újat építettek, amely még ma is áll.

A pirosi református templom.





























1831-ben a falut újabb csapás érte, megjelent a kiütéses tífusz és havonta 50-60 ember halt meg (normális körülmények között 8-10 ember). Így a falu hat hónap alatt elvesztette lakóinak egynegyedét.

Az 1848-as forradalmi év Piroson is maradandó nyomot hagyott. Ez év szeptemberében egy szerb felkelő csapat Szerémségből érkezett. A szerb felkelők Ausztria oldalán harcolva, tömegesen támadták a magyar felkelőket Dél-Bácskában. Piros magyar lakossága családostól menekült Feketehegyre, Ómoravicára és Pacsérra. A magyar szabadságharc leverése után a magyar családok csak 1849 végén tértek vissza otthonaikba, amelyeket részben kifosztva és megrongálva találtak.

Habár 1849 után a jobbágyságot felszabadították, a pirosi magyarok továbbra is függő viszonyban maradtak a földesúrral. A helyzet annyiban változott, hogy most béresek, napszámosok lettek. 1851-ben Hadik grófok az uradalmat eladták Brunswick főnemesi családnak.

Pirostól északabbra húzódik a csatorna déli ága, amely Újvidéknél torkollik a Dunába. Ezt a kiscsatornát 1870-1875 között ásták ki. Elsősorban ármentesítésre, de kisebb dereglyék, uszályok is használják.


A Ferenc csatorna Pirosnál


1870-ben építik a Szabadka-Újvidék vasútvonalat. A hagyomány szerint, mivel a jegyzőnek a falu alatt voltak a jó minőségű földjei ahová a vasutat tervezték, a jegyző kérelmére a vasutat 3 km-rel keletebbre helyezték el a tervezettől azzal a kifogással, hogy a gőzmozdony tüzet okoz, ha a vasút a falu alatt vezet!

A falu gazdaságilag csak a XIX. század végén lendült fel. Különösen a jó minőségű ekevasak használata terjedt el ebben az időben, de már megjelentek az egyes mezőgazdasági gépek is, az első arató-cséplőgépek. (Egy, az 1820-as években a falu használt pecsétjén két pálmaág között ekevas, s ezek között egy kalász látható ezzel a körbe írt szöveggel: Sig. Com. Piros. 1792.)

1874-ig nagyon rossz állapotban volt a magyar iskola. Ezért a református gyülekezet úgy határozott, hogy a hívek segítségével új iskolát épít. A főutcáról szárazkapu bejáraton lehetett bejutni az iskolába. Jobbra és balra volt egy-egy tanterem és tanítólakás. A bejáratban erről egy emléktábla tanúskodik, a következő felirattal: A pirosi református hívek áldozatából épült 1874-ben.


Az új pirosi általános iskola


Az 1900. évi népszámláláskor Piros lélekszáma 2203, 455 házban. Anyanyelv szerint 1009 magyar, 1048 szerb, 72 német, 64 szlovák és 10 egyéb. Vallás szerint 932 református, 109 ágostai evangélikus, 1028 görögkeleti, 13 izraelita és 44 egyéb.

Háború után, 1945-ben végrehajtották a földreformot. Több föld nélküli magyar is kapott földet, de hamarosan, már 1948-ban megalakították a szövetkezetet és kényszerítették a földtulajdonosokat, hogy tagokká váljanak. A szövetkezetbe 54 család társult az egész faluból, körülbelül 800 kat. hold földdel. Már 1952-ben a szövetkezet felbomlott.

1952-ben iparilag is fejlődésnek indult a falu, ekkor épült fel a csatorna túlsó partján a kendergyár, majd bővítették a faluban a gőzmalmot. Ekkorra befejeződött a falu villamosítása is.

Az 1953-as népszámlálás alkalmával a falunak 2023 lakosa volt. A nemzeti összetétele szerint 1100 szerb és 919 magyar lakos.

1955. szeptember elsején, nagyobb változás történt a falu életében, mert ekkor közigazgatásilag Pirost az újvidéki község területéhez csatolták, míg Piroson kilenc tagú helyi bizottságot hoztak létre és helyi irodát.

A népesség száma a 2002-es adatok alapján összesen 5709. A lakosság jelenlegi összetétele nemzetiség szerint: 70% szerb, 20% magyar és 10% horvát.

(Forrás: Dr. Borovszky Samu: Bács-Bodrog Vármegye, Budapest, 1903.; Érdújhelyi Menyhért: Újvidék története, Újvidék, 1894.; Boško Petrović, Novi Sad, Matica srpska, 1957.; Iványi István. Bács-Bodrog vármegye helynévtára, V. kötet, Szabadka, 1907.)
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor