IFJÚ GÉNIUSZOK

Kire mondhatjuk azt, hogy tehetséges?

Az átlagon felüli képességekkel és személyiségjegyekkel megáldott fiatalokra mondjuk azt, hogy tehetségesek. Olyan testi és lelki adottságokkal rendelkeznek, amelyek kiváló tanulást, sikeres érvényesülést, kivételes teljesítményt tesznek lehetővé.
A tehetség leginkább már egész korán, igen fiatal korban megmutatkozik, bár vannak kivételek is. Ezekből a gyermekekből szerencsés körülmények között kiváló művészek, tudósok, sportolók lesznek, akik nagy tettekre, rendkívüli teljesítményekre képesek. Állítólag a tehetségekből lesznek majd az üzleti világ sikeres menedzserei, a kivételesen eredményes politikusok, vallási vezetők is. Renzulli amerikai pszichológus szerint a tehetség az értelmi képesség (az intelligencia), a kreativitás (az eredetiség) és a feladat iránti elkötelezettség (szorgalom, kitartás) egybeesése. A tehetség egyfajta ígéretesség, potenciális lehetőség a sikerre, ami a produkcióban, a megvalósított teljesítményben, azaz a tehetség kivételes adottságainak felmutatható, esetenként mérhető és összehasonlítható eredményében teljesedik ki.
Gyakran olyan diákokat is tehetségeseknek tartunk, akik fogékonyak, igen értelmesek, jók a személyiségvonásaik, de csak időnkénti és egyoldalú teljesítményre képesek. Egyes képességeik kiválóak, más területeken viszont lemaradnak. Tehetségük valószínűleg sohasem bontakozik ki igazán, a szürke átlag szintjén rekednek, elkallódnak, vagy kisiklott sorsú emberek lesznek, mint a fantaszták, bolondos elmélkedők, bogaras próféták, nagyhangú társasági csevegők, mondvacsinált szónokok és más furcsa szerzetek.

Mi jellemzi a tehetségeket?

A tehetség egyik jellemzője a kivételesség, a ritkaság - hisz kiemelkedő teljesítményre csak kevesen képesek.
Felismerhetők a speciális szellemi, mentális képességek is, mint pl. a beszédkészség, a térbeli tájékozódás képessége, a kiváló emlékezet, az észlelési sebesség, a kivételes számolási készség stb. Jellemző rájuk a kreativitás, vagyis az eredetiség, az önálló szemlélet, a szokatlan megoldások megtalálása, tehát a szokásostól eltérő gondolkodásmód. Jelen van az érzelmek által fűtött motiváció, azaz a sikervágy, a szorgalom, az akarat és a kitartás, az elkötelezettség, esetenként a megszállottság is.
Nyilvánvaló, hogy a genetikai adottságok, az embrionális fejlődés és a születés aktusának szerencsés körülményei, valamint a társadalmi környezettől, tehát a családtól, az iskolától és más tényezőktől származó hatások döntően befolyásolják az embernél a tehetség ismérveinek a kialakulását.

Géniuszok, csodagyerekek

Géniusznak, régi szóhasználat szerint zseninek nevezzük a párját ritkító, különleges és rendkívüli szellemi teljesítményre képes embereket. A kivételes tehetség veleszületett, úgy tudjuk, hogy főleg genetikai eredetű, de megnyilvánulásának külső feltételei is vannak. Az élményekben gazdag, kihívó, serkentő környezet, az intellektuális közeg jó körülményt jelent a kivételes emberi szellem kibontakozásához. Így formálódik meg a legnagyobb kincsünk, az emberi tehetség, és annak csúcsformája, a géniusz vagy talentum.
Időnként csodagyerekről beszélnek az emberek, aki rendkívüli, ámulatba ejtő teljesítményre képes. Ezek a gyerekek messze életkorukat meghaladó ismeretekkel és képességekkel rendelkeznek. Szellemi fejlődésük látványos és megdöbbentően gyors. Tanulékonyság, gyors felfogóképesség, kivételes memória jellemzi őket, alkotóképességük csak később bontakozik ki. Tehát nekik is előtudásra van szükségük a kivételes teljesítmény felmutatásához. Ebből pedig az következik, hogy érvényesülésük a környezet hatékonyságán és fogékonyságán múlik.
Egy kivételes zenei tehetség, vagy számítógép zseni az afrikai őserdőben, vagy a sarkvidéken az eszkimók között aligha tud kibontakozni, hiszen mondjuk zongorát, vagy számítógépet nem lát, illetve termékeny hatású társadalmi közeget, szakmai segítséget nemigen kaphat. Az amerikai William James Sidis hat hónapos korára megtanult beszélni, hatévesen már hét nyelvet beszélt, tudományos értekezést írt. Nyolcévesen előadást tartott a Harvard Egyetemen a négydimenziós testekről. Tizenéves korában – és ez gyakran vízválasztó életkor a csodagyerekek esetében – irányt tévesztett. Felhagyott a produktív szellemi tevékenységekkel: szenvedélyes villamosjegygyűjtő lett.

Veleszületett adottságok – szülői behatások

A rendkívüli képességekkel megáldott gyerekeknél döntő fontosságú a szülői behatás, a segítségnyújtás, a bátorítás és az elismerés, ám amikor elérkezik a szülőről való leválás, az önállósulás időszaka, a túlzott szülői gondoskodás visszaüt, és káros lehet. Megesik, hogy a szülő (vagy az iskolai nevelő, szellemi vezető) saját ambíciói felülkerekednek, a csoda a fontosabb, és nem a gyerek.
A veleszületett, örökletes, tehát genetikailag meghatározott tényezők részesedése a szellemi képességek eredetében általános értelmesség esetén 50-67%, a maradék 33-50%-ot a környezeti hatások hívják elő. Speciális szellemi képesség kialakulásában, vagyis a rendkívüli tehetségeknél ezek az arányok eltolódhatnak. Az abszolút hallás, ami gyakran a zenei tehetség egyik lényeges feltétele, valószínűleg 100%-ban örökletesen meghatározott, a kivételes matematikai képesség megjelenésében valószínűleg 90% feletti az örökletesség.
Úgy tűnik, hogy a kreativitás is jórészt veleszületett adottság, de fejleszthető. Minél többet vesszük igénybe, annál jobban fejlődik. Amíg az aerobik egyfajta fizikai, testi tréning, addig állítólag a neurobik a neuronok, illetve az agysejtek tornáztatása. Sokfelé az iskolai gyakorlat inkább korlátozza a gyermekek kreativitását, mintsem fejleszti azt, vagyis az iskolarendszerbe történő belépéskor kreatívabbak, mint annak befejezésekor.

Intelligencia és szorgalom

A sikeresség kulcsa többek között a kitűzött cél elérése, illetve a feladat iránti elkötelezettség, a szorgalom, az akarat, a kitartás, esetenként a megszállottság, a sikervágy, egyszóval a motiváció. Tulajdonképpen a motiváció jelenti azt a hajtóerőt, szellemi energiatöbbletet, mely a feladat kivételes szintű, eredeti és látványos, azaz sikeres megoldásához szükséges. Ezt pedig az érzelmek, az emóciók számottevően befolyásolják.
IQ (intelligence quotient) az intelligencia hányadost jelenti, ami az ember értelmi szintjének fokmérője. Újabban szakmai körökben emlegetik az EQ (emotional intelligence quotient) rövidítéssel jelzett faktort is, ami az érzelmi intelligencia fokmérője. A 100-nál magasabb érték az átlagon felüliséget jelenti. Számtalan bizonyíték támasztja alá, hogy az érzelmileg rátermettek, akik felismerik, és kézben tartják saját érzelmeiket, másokét pedig hatékonyan befolyásolni képesek, előnyt szerezhetnek minden téren, a magánéletben, de az iskolában, később a munkakapcsolataik területén is. Mindkét tényező számottevő mértékben örökletesen meghatározott.
Ugyancsak tehetség, rátermettség, határozottság kell a kiváló kommunikációhoz, a kapcsolatépítéshez, a szocializációhoz, a beilleszkedéshez. Gyakran éppen ezek hiánya szab gátat a gyermek érvényesülésének, a felnőtt sikeres életvitelének és szakmai fejlődésének. A kivételes tehetségek élnek is ezekkel az adottságaikkal.

Nem mindig a legjobbak a legsikeresebbek

A gyerekek jól látják, hogy nem mindig a tehetség és a szorgalom biztosítja a sikert, a boldogságot, az elismerést.
A szépség, a hízelgés és ármánykodás, a hovatartozás meg miegymás nagyon is befolyásolja a sikert. Ifjúkorban pedig világosan felismerik a fiatalok az úgynevezett PPK faktor működési szabályait. Pénz – Politika – Kapcsolatok. Akinek jó anyagi háttere van, munka nélkül is boldogul, vagy esetleg megvásárolja, megteremti magának a munkát, az elismerést, a boldogságot. Jó politikai vonalon menetelve még a silány és tehetségtelen ember is nagyszerűen érvényesülhet. A kapcsolati tőkét kihasználva soron kívül is lehet fejlődni, és sikerre törni.
A társadalom nem tudja, és nyilvánvalóan nem is akarja kivetni magából a PPK faktort, és a hozzá hasonló, értékeket relativizáló, embereket hülyítő, ifjúságot mételyező vagy elkábító mechanizmusokat. A szülők, a nevelők, az értelmiségiek, és általában mindannyiunk feladata, hogy mindezek ellenére működőképes társadalmat, ezen belül pedig sikeres oktatást és nevelést valósítsunk meg.
Minden gyerek – kivételes teljesítmények nélkül is – a természet egy csodája, csiszolatlan drágakő, ajándék, a lehető legnagyobb emberi érték. A szülőn, az iskolán, és általában az egész társadalmon múlik, hogy mi lesz vele, boldog, kiegyensúlyozott és értékes ember válik-e belőle. Ebben pedig igen nagy a felelőségünk. A szokásosnál is nagyobb felelősséget, hozzáértést jelent azonban egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése.

A tehetségekre leselkedő veszélyek

Amennyiben a környezet túlzott elvárásokkal, állandóan magas szintű teljesítmény felmutatásával, kényszerhelyzetekkel kínozza a tehetséges gyermekeket, igen súlyos lelki problémák jelentkezhetnek. A megnemfelelés érzése, az önértékelési zavarok, a frusztráció lelki és személyiségbeli zavarokhoz vezethet. Jobbára csak a sikeres tehetségekről veszünk tudomást, a tönkretett és lelkileg megrokkant egykori ígéretes személyek adatai csak a klinikák adatlapjain lapulnak.
A tehetségekre más veszélyek is leselkednek. Nehéz lenne általános jellemvonásokkal meghatározni a tehetséges fiatalok jól felismerhető személyiségjegyeit. Mindegyikük sajátos és megismételhetetlen egyéniség. Általában elmondhatjuk róluk, hogy hiperaktívak, kíváncsiak, érzékenyek, különleges helyzetekben másként reagálnak, mint társaik, képzelgők, nonkonformisták, felelőtlenül bátrak, veszélyesen kíváncsiak, koraérettek stb. A tanórán mindent gyorsabban csinálnának, ezért egyesek bosszantóan türelmetlenek és mozgékonyak.
Ösztönös kíváncsiskodásaikat a tanár kötekedésnek veheti. Amikor mellőzik, elutasítják vagy lehordják őket, mélységesen megsértődnek és depresszióba esnek, esetleg bosszút forralnak. Váratlan reakcióik, szokatlan ötleteik a józanul gondolkodókat meglepik. Aggasztóan merengők, képzelgők, fantáziájuk úgy felfokozódik, hogy szinte „elszáll velük a világ”, máskor feltűnően unatkoznak, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni az esetükben.
Nehezen fogadják el a gondolkodási és viselkedési szabályokat, a kényszerhelyzeteket, a fegyelmezést és a kényszerből tanulást. Némelyikük hajlamos arra, hogy elmerüljön a részletekben, marginális dolgokra pazarolja figyelmét és energiáját.
Kivételes tehetségük eredménye lehet egy szerepjáték is, amit élesben, a való életben tökéletesen eljátszanak, önmagukat és környezetüket is átejtve, nemegyszer kockázatos végkifejlettel.
Nehéz őket fegyelmezni, munkára fogni, irányítgatni – ha ennek nem látják értelmét. A magolás, a verstanulás, a példás házi feladat megírás, adathalmazok kényszerű megjegyzése nem az ő munkaterületük. Viszont ha kedvük van hozzá, játszva megjegyzik a hosszú szövegeket, a hatalmas számokat, mint mondjuk a pí értéket:
π = 3,14159265358979323846264338327950288419716939937510…

Mire ügyeljen a szülő és a nevelő?

A legnagyobb bűntett ellenük letörni az egyéniségüket, megalázó fegyelmi rezsimet bevezetni, kényszerhelyzeteket teremteni, „kiskorúsítani” őket. Kreativitásukkal együtt járó szeszélyeiket megfelelő nevelés híján mások vagy saját maguk ellen fordíthatják. Bátran fúrnak, faragnak, kísérleteznek, miközben robbanásos, mérgezési, elektromos és más balesetek veszélyének teszik ki magukat. Felfokozott kíváncsiságuk csapdájába eshetnek. Mivel biológiai fejlettségük általában elmarad szellemi képességeik gyors kibontakozásától, kisöregeknek, koraéretteknek tűnnek, meg el is bízzák magukat. Pl. forgalmas úton a biztonságos átszaladás megítélése, és a közeledő jármű sebességének figyelembevétele magas fokú percepciós, mentális és motorikus műveletsort igényel, ami tízéves kor alatt nemigen jön össze.
A szülő, a nevelőtanár akkor téved, ha a tehetséges gyermek szellemi képességeihez mérve bíz rá olyan feladatokat, melyeket viszont a biológiai adottságok korlátoznak.
Nagyon fontos, hogy időben felismerjük a gyermekben bujkáló tehetséget, és megóvjuk őt a veszélyektől, miközben gondosan segítsük nála a kibontakozást. Talán nem is a szokásos értelemben vett tanítás, a mostani iskolarendszer és tanítási forma felel meg nekik leginkább. Jobb, ha feltárjuk számukra a tudáshoz vezető kapukat, a meggyőzés szándékával mutassuk meg, hogy mit és miért érdemes megtapasztalni, elsajátítani.
Egyéni foglalkozást, gyorsított vagy speciális tanmenet kell alkalmazni. Élménygazdag környezetet biztosítsunk a számukra. A holisztikus, sokoldalú nevelés a választható irányvonalak széles skáláját tárja fel előtte, de hagyjuk, hogy a saját útját járja.
Ne engedjük, hogy esetenként kizárólag saját kárán tanuljon, adjuk át a tapasztalatokat, mutassunk rá az összefüggésekre, a dolgok szintézisére, a bölcsesség értékeire. Az olvasás, az irodalom, általában a művészetek itt sokat segíthetnek. Óvjuk a magányosságtól. Tanítsuk meg a kudarckezelésre, mert azt nagyon nehezen viseli el. Ezért akaratán kívül ne kényszerítsük olyan helyzetbe, ahol nem lehet a legjobb, az egyik legjobb, a sikeres.
Ünnepeljük. Mindig dicsérjük meg a nagyszerű teljesítményt. Az öröm feldolgozása is szakértelmet igényel. Sikereinek örömét osszuk meg másokkal is. Így nem lesz felfuvalkodott, öntelt, kiközösített csodabogár.

Tehetséggondozás

A tehetséggondozás ma már nem luxus, ami a család vagy a szűkebb környezet öröme és feladata, hanem igen jó hatásfokkal megtérülő közérdekű befektetés. Szakszerűen, körültekintően, személyre szabott elvekkel és módszerekkel kell fejleszteni a tehetség korai jegyeit mutató gyermeket, kit ugyanúgy szeretünk, mint a többieket, de tisztában vagyunk azzal, és ezt mindenkinek tudtára adjuk, hogy egy nem mindennapi, kivételes figyelmet érdemlő esettel van dolgunk. Szerencsés körülmények között kivételes teljesítményt nyújtó, az emberiség felemelkedését segítő személyiség alakul ki.
Van igazság abban, hogy minden egészséges gyermekben ott bujkál a tehetség, valami iránt mutatott hajlam, kivételes érdeklődés, szellemi és alkati adottság. A fent említett pszichológus, Renzulli, a témakör talán legnagyobb szaktekintélye, a gyermekek negyed részét tekinti tehetségígéretnek. Eszerint átlagos iskolai osztályainkban 6-7 ígéretes képességű gyereket fedezhetünk fel. Sajnos nem mindegyiknek van alkalma megmutatnia magát, a kibontakozás rögös útjain többen elakadnak, és csak néhányan jutnak fel a csúcsra.
A tehetség felismerése, a fejlesztő programok alkalmazása a pedagógustól, a szakembertől, és általában a társadalomtól fokozott odafigyelést, törődést, támogatást kíván.
Amíg az adatokból információ, azután tudás, majd mindebből bölcsesség lesz, számtalan feltételt kell teljesíteni. A tehetség megszületésével a legfontosabb feltétel teljesül. A többit nekünk kell biztosítanunk.
A társadalmi közösségre hárul a tehetséggondozás, az elitképzés, a minőség menedzselésének megszervezése, a formális követelmények megteremtése. Mifelénk eddig az is gondot okozott, hogy az oktatás általános tárgyi, anyagai és emberei feltételeit biztosítsuk. Omladozó iskolafalak, becsöpögő mennyezet, hiányos tankönyv- és taneszköz ellátás közepette dolgozó, korszerű szakmai ismeretekkel nemigen rendelkező, anyagiakban és társadalmi elismerésben szűkölködő, sőt megalázott tanerővel nem fog menni a tehetséggondozás. A tanulók esetleg lexikális tudást kapnak, amelyet később az életben nem igazán tudnak hasznosítani. Egy PISA-jelentésből minden bizonnyal nálunk is az derülne ki, hogy a szövegértéssel baj van, az elsajátított tananyag felhasználási képessége meglehetősen alacsony fokon áll. Ezzel a tudással a korszerű munkaerőpiacon nemigen lehet érvényesülni. Az oktatás minőségét szigorú ellenőrzésükkel (és ritkán szakmai segítségükkel) a tanügyi tanácsosok, felügyelők, körzeti oktatási vezetők, iskolaigazgatók „biztosítják”.
Még szerencse, hogy pedagógusaink vitathatatlanul magas szintű hivatástudata, gyermekszeretete, lelkiismeretessége az ilyen-olyan oktatási reformok hibáit mérsékelni tudja. Át kell alakítani az oktatás szerkezetét, szemléletváltásra is szükség van, pedagógusainknak át kell venniük a korszerű szakmai ismereteket és munkamódszereket.
A tehetséggondozó iskolákba kivételes képességű és nagy szaktudású, a tehetségekkel kapcsolatos alapos pedagógiai és lélektani ismeretekkel rendelkező, kellően tapasztalt és felelősségteljes pedagógusokat szabad csak beengedni. Az iskolavezetésnek ebben, és a kifogástalan munkalégkör kialakításában óriási a felelősége.
Egy kedvező társadalmi klíma, pozitív jövőkép teremthet meg olyan feltételeket, melyek az ifjúság oktatását, nevelését, kibontakozását és érvényesülését hosszú távon biztosítják. Ilyen körülmények közepette nem lesz gond a minőségbiztosítással, és a tehetséggondozás is hatékonyan működik majd.