Szeptember utolsó, október első napjaiban puha, simogató napsugár terül el az erdők, s mezők fölött, de fényéből már hiányzik az agusztus izzó lobogása. Mégegyszer felcsendül a tücskök muzsikája, mielőtt a természet felöltené fehér pihe kabátját.
Franciaországban ezek a meleg napok már csak novemberben érkeznek meg, s itt „Márton nyarának” hivja a nép.
S ki gondolta volna, hogy a szép őszi napoktól rettegő Észak Amerikai telepesek adták a Vénasszonyok nyarának kanadai elnevezését az „indián nyár” nevet, amely az utolsó mohikánok mezőit is évről évre meglátogatja, s tarka szőnyeget terít az erdők csupasz talajára. A Sziklás hegység füves pusztáin a fehér elnyomók ellen küzdő indiánok ezeket a derűs és meleg őszi napokat használták fel arra, hogy téli pihenőjük előtt mégegyszer kiássák a szabadság csatabárdját, s megkiséreljék lerázni magukról a sápadtarcúak igáját.
E természeti jelenség mögött Földünk éghajlatának egyik érdekes titka lappang.
A Föld felületén minél északabbra haladunk, annál inkább csökken a hőmérséklet. Ezt a könnyen érthető és természetes szabályt azonban sok más jelenség teszi bonyolultabbá.
Megfigyelhetjük, hogy nyáron a szárazföld hirtelen és nagymértékben felmelegszik. A felmelegedett föld átadja melegét a felette lévő légtömegeknek, azok könnyűek lesznek és felemelkednek, helyükbe pedig a tengerek és óceánok párás, hűvős levegőtömegei áramlanak. Európa éghajlatában is bekövetkezik ez a jelenség, melyet nálunk a nép Medárd napi esőnek hív. A tengeri légtömegek tehát nyarunk hőmérsékeletét jóval alcsonnyabbá teszik, mint annak szabály szerint lennie kellene. Amikor aztán ősszre fordul az idő, a szárazföld erős felmelegedése is megszűnik, alábbhagy a levegőtömegek kicserélődése is. Ilyenkor ismét a földrajzi szélességnek megfelelő melegebb éghajlat jut szóhóz, igaz ugyan, hogy csak néhány napra, esetleg hétre, mert a közeledő tél véget vet átmeneti uralmának.
A „Vénasszonyok nyara” gazdasági életünkben nagy szerepet játszik: a különböző őszi gyümölcsök érlelésében, illetve a paradicsom pirulásában.
„...ha azt hiszed, hogy a kilobbanó verőfény az október sarába fullad, vedd kezedbe a szőlőfürtők hamvas gerezdjeit, ízleld a húsos körték illatos zamatát, s bennük meg fogod találni a éltető napsugár csodás átalakulását, mert semmi sem vész el a természetben, csupán átalakul...”
.jpg)
