A világ legszebb szurdokvölgyei

Egyre inkább beépül nyelvhasználatunkba az amerikaiak által használt kanyon szó is. E sziklába vájt folyóvölgyek sokszor egészen a kőzet felszínén kezdenek kialakulni, bevésődni, de megtörténik az is, hogy a már meglévő kőzetrepedést foglalja el a folyó s alakítja saját medrévé. Mivel a kőzetek nem egyforma keménységűek, különböző gyorsasággal erodálódnak s kliffek, azaz meredek sziklafalak alakulnak ki. Leggyakrabban a homokkő és a gránit szolgál alapkőzetként, de a lepusztulás gyorsaságát a keménységen kívül nagyban befolyásolja a víz mennyisége, a sebessége és a hőmérséklet gyors változásai is. Azok a folyóvölgyek, melyek olyan térségen vannak, ahol nagy a napi hőmérsékletingadozás gyorsabban pusztulnak le hiszen a kőzet ilyenkor megrepedezik elősegítve a mállást. Ezek a területek általában szárazak, minimális csapadékkal. A szurdokvölgyek a Föld leglátványosabb felszínformái közé tartoznak, de az igazi szépség sokszor nem látható a felszínről, le kell ereszkedni a mélybe.

A teljesség igénye és fontossági sorrend nélkül válogattuk össze e kis összeállítást, amit több részben adunk közre kedvcsinálóként a sorozathoz tartozó utolsó témánkhoz, a világ legismertebb (Grand Canyon - USA) és legmélyebb (Colca Canyon - Peru) szurdokvölgyeinek feltárásához.

Az európai Szamaria – szurdokot a Lefeká azaz a Fehér-hegység tömegébe a Tarraísz folyó vágta be, amely télen bő vizű és gyors folyású, nyáron viszont elveszti vizének nagy részét, s csörgedező patakká szelídül. A szurdokvölgy 16 km hosszú, szélessége 3 és 300 m közt váltakozik, magassága néhol eléri az 1000 métert. 1 250 m-es tengerszint feletti magasságról indul s 16 km után a Líbiai-tengerbe torkollik. Az átjáró legkeskenyebb része mindössze 3 m széles, a sziklafalak magassága pedig 600 m. Ez az úgynevezett Portes, vagyis Kapu. A nyugati meredek sziklafal előtt jobbra helyezkedik el a velenceiek által 1397-ben épített Santa Maria-kápolna ahonnan a szurdokvölgy kapta nevét. A szurdokban található falucskát 1962-ben hagyta el néhány utolsó lakója akkor, amikor védetté nyilvánították. A Szamaria-szurdok Knoszosz után a második legnépszerűbb kirándulóhely Kréta szigetén.







A Todra – szurdokot a Todra és a Dades folyók közös munkával mélyítették ki a Magas-Atlasz hegységének keleti részén, Marokkóban. E 40 km hosszú meredek falú völgy arab neve wadi. A szurdok legszebb része az utolsó 600 méteres szakasz, ahol a völgyet izgalmassá teszik az éles kanyarok, minek sziklafalai 160 m-re emelkednek a folyómeder fölé, míg a két sziklafal folyosóként szűkül össze, s a távolság közöttük csupán 10 m-re csökken. Bár ma csupán egy szégyenlős folyócska vize hömpölyög itt, az említett méretek mesélnek a régmúlt idők dicsőségéről, mikor még a folyó sokkal több vízzel rendelkezett. Ma már száraz lábbal végigsétálhatunk a meder alján, a víz mellett. A terület különlegessége az is, hogy a szurdokban emberek élik mindennapjaikat. A szurdokon átvezető betonút a legközelebbi városba Tinerhirbe tart. E 36 000 lelket számláló városka főként az idegenforgalomra rendezkedett be, ami kiváló jövedelemforrása e szegény vidéknek, hiszen fő szezonban 90 000 látogató is megfordul itt. A meredek sziklafalak, melyek szinte vertikálisan kapaszkodnak az ég felé a sziklamászók kedvenc kirándulóhelye, de azok sem maradnak élmény nélkül, kik gyalogosan fedezik fel a területet. Útközben betekintést nyerhetnek az itt élők mindennapjaiba, szokásaiba, az élethez való viszonyukba...







A Copper - kanyon tulajdonképpen egy egész kanyonrendszert takar a mexikói Sierra Madre-hegység területén, mely többször nagyobb a világ talán legismertebb szurdokvölgyénél, az arizónai Grand-kanyonnál. Mintegy 20 kanyont és hegygerincet foglal magába, melyek mélyek és buja növényzet takarja őket. Nem kevesebb, mint hat folyó munkájának eredménye, melyek közül mindegyik a Rio Fuerte mellékága. Ez a barátságtalan szépségnek mondható mexikói táj még szinte érintetlen. Csupán egy hagyományos életmódot folytató indián törzs tagjai élnek a vidéken. A tarahumarák, akik raramurinak hívják magukat mintegy 500 évvel ezelőtt a Keleti-Sierra Madre egyik részén telepedtek le, amely a törzsről kapta nevét. Ez a barátságos ám zárkózott nép kézművességből tartja fenn magát. Gyakran találkozni velük amint kínálgatják portékáikat a látogatóknak. Mivel tehát a kanyonrendszer az ország kulturális, természeti és történelmi értéke is, védelem alá helyezték.

A táj megismerésének legkedveltebb módja a vonatozás, hiszen a Chihuahua al Pacifico nevet viselő vasútvonal 640 km-en keresztül kanyarog át a tájon, miközben áthalad 37 hídon, 86 alagúton s felkapaszkodik 2 400 m-es magasságba. Az utazás Chihuahuától Los Mochis-is 13 órát vesz igénybe. Innen jól látható a legmélyebb szurdok, az Urique (2 400 m mély), de a leglátványosabb a második legmélyebb völgy (1 830 m), a Sinforosa, mit nem véletlenül a vízmosások királynőjének is szoktak nevezni. Sorrendben a harmadik az 1 750 m mély, vízesésekben bővelkedő Candamena.







A Király – kanyon egy a Watarrka Nemzeti Parkhoz tartozó szurdokvölgy az Északi terület (Northern territory) térségén. A legközelebb eső nagyváros a sivatag közepén „kivirágzott” Alice Springs. A kanyon az ausztráliai vadon, az úgynevezett „outback” rejtett kincse. Pálmáival és más trópusi növényeivel vitathatatlanul a kontinens egyik legszebb természetes oázisa. E buja növényvilágnak köszönhetően a szurdok egyik szakaszát Édenkertnek nevezik. A magas, helyenként 300 m-t is meghaladó sziklafalak peremére felkapaszkodva újabb meglepetés vár. Ez az elveszett városnak nevezett különlegesség valóban elhagyott település romjaira hasonlít, de mégis természeti jelenség. A kőzetek különböző gyorsasággal történő erodálódása alakította ki.

A kanyon egy szakaszát a benszülött törzsek szent helyként tisztelik, ezért az itt elhaladó látogatók kizárólag a kijelölt ösvényen túrázhatnak. Két útirány létezik, melyek közül a hosszabb izgalmasabb. Egy meredek szakasszal kezdődik, ami meglehetősen fárasztó, s a helyiek bizalmasan csak „szívtépőnek” nevezik. Közbe esik az Édenkert is s a túra vége felé a külső erők által erősen lekoptatott homokkő-kupolák búcsúztatják az utazót.









A Taroko - szurdok neve a területén élő truku törzs nyelvén azt jelenti „fönséges”. A folyóvölgy az 1986-ban létesített Taroko Nemzeti Park részét képezi, aminek szépségét nehéz néhány mondatban összefoglalni. A terület védetté nyilvánítása azért vált szükségessé, mert Taiwan gazdaságának nagy ütemben történő fejlődése veszélyt jelentett a természet számára. A park legnagyobb vonzerejét egyedi domborzata jelenti, amit csak fokoz az a tény, hogy kis területen (92 000 ha) több különböző jellegű táj váltja egymást (pl. parti sziklák, szubtrópusi erdővel benőtt folyóvölgy, szubalpesi tűlevelű erdők a nagyobb magasságokon...). A térség érdekessége, hogy 60 km-en belül a domborzat a tenger szintjétől, azaz a 0. tengerszint feletti magasságtól toronyként tör az ég felé, 3 742 m-re szökik. Taiwan „teteje”, a Mount Nanhu olyan magas, mint Ausztria legmagasbb csúcsa, a Großglockner.

A szurdok sziklatömbjeit főként átalakult kőzetek, márvány, agyagpala és gneisz alkotják amit évmilliókon keresztül elemi erővel pusztít a Liwu folyó vize és a bőséges szubtrópusi csapadék művészi tehetséggel kivésve a világ legmélyebb márvány kanyonját (19 km hosszú). Mivel ez a fajta kőzet meglehetősen kemény, s ellenáll a külső erők hatásának, így keskeny és mély szurdok alakult ki, aminek meghitt ölelésében sokféle növény és állat lelt biztonságos otthonra, de e páratlan ökoszisztéma részét képezi az ember is. A leletek tanúsága szerint a térség mintegy 2000 éve lakott. Az európaiak közül a spanyolok érkeztek ide először az 1600-as években. Azzal a céllal vertek tábort, hogy aranyat bányásznak.




A portugálok Ihla Formosanak nevezték Taiwan szigetét, ami annyit jelent "szép sziget"


A szurdokban megjelenő gyakori vékony ködfátyol pompás hatást idéz elő

A Liwu folyó vizét a napfényben csillogó fehér márvány és a vegetáció festi türkíz szinűre