A ró ige származékai

A ró igének több származéka is létrejött a magyarban. A legismertebb közülük a rovás főnév. Ez a főnév egyike azoknak a szavaknak, amelyekkel a magyar nyelv a szomszédos népek szókészletét gazdagította. A kereskedelmi hitelezés vagy a pásztorkodás szavaként bekerült a németbe, a lengyelbe, a szlovákba, a szerbbe, a horvátba, a románba, a bolgárba stb.

Az adósság számontartásának hagyományos módja a fapálcákba való metszés, vagyis a rovás. Ezt utóbb írószerrel húzott vonalkákkal kezdték helyettesíteni, néhol még manapság is alkalmazzák. Nyilván nem véletlen, hogy a magyar rovás főnévről korábbi nyelvtörténeti adatok tanúskodnak, mint alapszaváról, a ró igéről, hiszen igen fontos szerepet töltött be. A rovásos módszernek az adószedésben is nagy jelentősége volt, segítségével vették számba az adózókat, vetették ki és hajtották be az adót, jegyezték fel a hátralékot stb. Az utcákat rója kifejezésnek éppen ez a művelődéstörténeti körülmény az alapja. A rovás szónak származékai is kialakultak a magyar nyelvben, mégpedig a rovásírás, a megrovás, a dögrovás stb.

A rovásírás rövidebb szövegnek, számoknak fába, kőbe való rovására alkalmas ősi írásmód, a hangírások közé tartozik. A magyar rovásírás a türk írással rokon, a maga nemében praktikusabb írásforma, mint mai latin betűs írásunk. Főleg a székelyek használták egészen a XVII. századig. A megrovás egyrészt a dorgálás, feddés szinonimájaként él, másrészt pedig fegyelmi büntetést jelent. A pásztorok körében szintén használatban voltak rovásos pálcák, segítségükkel számolták el az írástudatlan állatőrzőkkel, illetve tartották nyilván az elhullott állatokat. Ennek az utóbbi pálcának dögrovás volt a neve.

A szót befogadó nyelvek némelyikében megváltozott az alakja, így a szerbben raboš, a németben Rabisch, rawisch, Rosch, a románban ravaş lett. Jelentése az említett nyelvekben is nagyjából megfelel az eredetinek: 1. bevágás, bevésés, vonás, 2. számla, jegyzet, feljegyzés.

A rováson kívül a ró igéből jött még létre a rovó, a rovott, a rovat, a rovancs stb. is. A rovó olyan írásbeli értesítés, amelyet az iskolából küldenek a szülőnek a tanuló elégtelen előmeneteléről (nálunk, Vajdaságban hasonló értelme az intő szónak van). A kádárok is használják a rovó szót, egy gyaluszerű szerszámnak a kését jelölik vele. Régen az adókivetőt vagy az adószedőt is rovónak nevezték. A rovott önállóan ritkán fordul elő (arra mondják, aki rovót kapott), leginkább szókapcsolatban szerepel. A rovott múltú voltaképpen büntetett előéletű személyre vonatkozik.

A rovat elsősorban egymás alá írt adatok oszlopát, illetve az ilyen adatok bejegyzésére való helyet jelöli (kimutatásban, üzleti könyvben). A közgazdasági és a pénzügyi szóhasználatban olyan költségvetési tételek összessége a rovat, amelyeket meghatározott célra használhatnak fel, vagy meghatározott forrásokból származnak. A rovat lehet továbbá egy-egy tárgykörbe tartozó közleményeknek helye, ill. csoportja újságban, folyóiratban, a rádióban és a televízióban pedig azonos tárgykörű ismétlődő adások sora. A rovancs régen rovatokkal ellátott üzleti könyvre utalt, utóbb pedig a kereskedelmi és a pénzügyi szóhasználatban pénztári, levéltári ellenőrző vizsgálatot jelölnek vele.

A rovás szó jelentőségéről azok a kifejezések, szólások is tanúskodnak, amelyekbe beépült: sok van a rovásán (vagyis sok helytelen cselekedetét, hibáját, bűnét tartják számon); dögrováson van – mondják gúnyosan arról a személyről, akit nem szívelnek (olyan betegről van szó, aki már nem gyógyulhat meg); valakinek a rovására cselekszik (azaz kárára, hátrányára tesz valamit); mutogatja a rovást, pedig nem tartozik neki – mondja egy tréfás tájnyelvi szólás arra, aki úgy nevet, hogy kilátszik a fogsora.

A székely-magyar rovásírás ábécéje
Forrás: crowland.uw.hu


Az ábécé egytagú jelei (jobbról-balra írva)


Csoportjelek

Számok