Ålesund

Ez a Skandinávia nyugati partján, a 62. északi földrajzi szélességen meghúzódó kikötővároska egy a tengerbe nyúló keskeny félszigeten épült s ma Norvégia legnagyobb tőkehalra halászó flottájának székhelye. A kemény életkörülmények nem kényeztették el az itt lakókat, viszont megtanították küzdeni, összetartani s értékelni egymást, a közösen megszerzett javakat. Az ottmaradáshoz nem számít kinek milyen fokú képzettségi szintje van, de elengedhetetlen az önzetlen összefogás és egymás támogatása, ami ahogyan a hajóiparban, úgy a halászatban is az itt élők megelégedésére szép eredményeket hoz. A gazdaság helyzete a város lakosságának számára is kihat, ami becslések szerint 2020-ra 50 000 körül fog mozogni. Ez a település növekedését is elő fogja idézi.







Ålesund ma Sunnmøre körzetnek – ahová tartozik – fő kommunikációs központja és a szolgáltató iparágak terén is élen jár és a világ egyik legkiemelkedőbb tengermelléki és tengerészeti csomópontja. Az ország első számú halászati központja. Száztól is több vállalat foglalkozik hajótervezéssel, építéssel, javítással, fejlesztésekkel, felszerelések forgalmazásával, valamint a tengerészethez kötődő iparágakban történő szaktanácsadással. Másik fontos jövedelemforrást a partok mentén lévő kőolajtartalékok adják.





A városka igazi fejlődése 1838-ban kezdődött meg, mikor a halászfalu törvényhatósági jogú várossá lett. Fellendült az ipar, építkezések kezdődtek s lassan elkezdett alakulni modern látképe. Az 1904-ben kiütött tűz következtében nagyobb része teljesen odaveszett. Mai szecessziós stílusú látképének szépségét nagyban meghatározza a környező fjordok mélykék vize s fenségesen meredek sziklafalai, az élénkzöld növényzet. Az Ålesundot körülvevő Svalbard-szigetek barlanjai az őskorban lakottak voltak. A szigetekre víz alatti alagúton át lehet eljutni, mivel csupán egyetlen híd létezik Giske és Valderoy szigete között.



A táj fenségességénél nagyobb élmény azonban élvezni az emberek mindennapjait. Figyelni az élethez való viszonyulásukat, minek mélyebb értelmét éppen abban vélik felfedezni, hogy önzetlenül igyekeznek egymás segítségére, örömére lenni, vigyázni a természetben fellelhető szépségekre, értékekre, az erőforrásokra. Mivel nagyon ki vannak téve a természet erejének, sokkal inkább természetközeli életet élnek, mint a mérsékelt övezet embere. Sok időt töltenek a szabadban. Kedvelik az otthonos, hagyományos ízeket, s étkezéskor a körbeült ebédlőasztalnál szívesen megosztják gondolataikat. Bár közöttük is vannak tehetősebbek, mégsem élnek hivalkodó, költekező módon. Úgy tartják pótolhatatlan az az idő, amit családtagjaikkal, barátaikkal tölthetnek s igazi családias hangulat árad közösségeikben.