Változások a Balkánon a XIX.-XX. század fordulóján

A szerbek, bolgárok, görögök, albánok stb. nemzeti mozgalmait nemcsak a politikai változások, eszmék táplálták, hanem jelentős szerepet játszottak a gazdasági tényezők is. Az Oszmán Birodalom kereskedelmi kapcsolatai a hanyatlás biztos jelei ellenére is egyre erősödtek a fejlettebb nyugati államokkal, de Oroszországgal is gyorsan fejlődtek. E kereskedelmi kapcsolatok fő haszonélvezői a török uralom alatt álló, de mind nagyobb önállósággal rendelkező keresztény lakosokból kerültek ki. A szerb, görög, cincár kereskedők gazdasági ügyeinek intézése a mindennapi török bürokratizmusba ütközött. Emiatt nem tudtak kellő nyereséget termelni, ami azért volt bosszantó, mert e kereskedők aprólékosan ismerték a külföldön jelentkező törekvéseket, módjukban állt összehasonlítani az Oszmán és a Habsburg birodalom közötti állapotokat, és emiatt előbb-utóbb a nemzetük felemelkedését, önállósodását tűzték ki célul, ami által népük függetlenségi harcának hordozóivá váltak.

A Balkánon a nacionalizmus, a nemzeti államok kiépítésének lehetősége két nagyhatalom érdekeibe ütközött. Az oszmánok elleni harc az európai nagyhatalmak beavatkozása elleni küzdelem is volt egyben, bár eleinte a Balkán népei a törökök elleni felszabadulásnál még a nyugati hatalmak és Oroszország segítségére is számítottak. Ennek ellenére sem az Osztrák-Magyar Monarchia, sem Oroszország túlzott befolyását nem akarták a Balkán délszláv népei, még annak ellenére sem, hogy ezen országok gazdasági fejlettsége a törökökéhez viszonyítva igencsak erős vonzóerővel bírt. A legnagyobb érdeklődést – már elhelyezkedésüknél fogva is – a Habsburg Birodalom és Oroszország mutattak a Balkán iránt, de ezen országok érdeklődésének élénkülésével Anglia, Franciaország, és a nemrégiben egyesült német és olasz állam is egyre fokozottabb figyelmet fordítottak e térségre.

A balkáni népek nemzeti ébredése északnyugatról délkelet felé haladva nem teljesen egyszerre következett be. Az időbeli eltérések a kulturális, gazdasági különbözőségek következményei voltak, azonban közös jellemzőjük, hogy a nemzeti jellegek fő kritériumainak a nyelv, a történelem és a vallás számítottak. A nemzeti érdekek kiharcolásának idején a hangsúly még nem az egyén szabadságán volt, hanem a nemzet szabadságának kivívására helyeződött. Csakhogy a Balkánon a nyelvi, vallási jellegek azonosságán alapuló nemzetállamok határainak kirajzolása lehetetlenségnek tűnt. Így maradt e határok megrajzolásánál az egyetlen lehetséges kapaszkodó a történelmi múlt. Igen ám, csakhogy ez a történelmi múlt nagyon távoli volt! A balkáni népek több száz éve éltek török uralom alatt, és így igencsak a messzi múltba kellett visszanyúlniuk, hogy olyan időket találjanak, amikor békésen éltek valamelyik hős uralkodójuk hatalmas birodalmában. Ebből adódott az a probléma, hogy a több száz évvel ezelőtti dicső birodalmakat akarták a görögök, szerbek, bolgárok is felújítani, csakhogy ezen ősi birodalmak létezése óta merően megváltoztak a demográfiai tényezők a Balkánon, ahol a vallási és nyelvi zűrzavar már tarkább nem is lehetett volna, mint amilyen volt a XIX. század végén. A helyzetet tovább bonyolította az, hogy olyan nemzeti-nyelvi közösségek is kifejlődtek, melyeknek sohasem, vagy alig volt történelmi múltjuk. Ilyen népek, csoportok voltak a cincárok, macedónok, albánok, vlachok, a romák, a boszniai muzulmánok stb. Náluk is mind fokozottabbá vált az önállósodási törekvés.

A berlini kongresszuson hozott határozatok alapján a balkáni nemzetek egy részénél lehetővé váltak az államalakítási törekvések. A még török uralom alatt maradt nemzetrészeknél, és az állam nélkül maradt nemzeteknél viszont éppen ekkor kezdődött el a fokozottabb harc. A kongresszust követő időszakban mindegyik balkáni állam a belső átalakulásra összpontosított. Ez azt jelentette, meg kellett teremteniük belpolitikájukat, a gazdaságukat, meg kellett szervezniük az oktatást, az egyházi, egészségügyi, kulturális szervezeteket, de külpolitikailag sem ülhettek ölbe tett kézzel. Egyelőre azonban nemzeti, külpolitikai céljaik megvalósítását későbbi időpontra halasztották. A balkáni államok külpolitikája a XIX. század utolsó és a XX. század első éveiben kezdett élénkülni, de nagyban az új katonai tömbök (a központi hatalmak és az antant) befolyása alatt állt. Ez a külpolitikai aktivitás végül a Balkán-szövetség megalakulását hozta, és egyben rövid időre a balkáni államok egymás közötti érdekellentéteinek csillapodásához is vezetett, ám valójában az első és második balkán háborúkban csúcsosodott ki. Bár e háborúk merőben átrajzolták az akkori politikai határokat a Balkánon, és sikerült kiszorítani a törököket is e területről, a felszabadított népek tömege mégis elégedetlen maradt, mert valóban megnyugtató, bölcs határvonalakat nem lehetett megvonni a fennálló vallási, nyelvi tarkaság következtében. A kisebbségekben maradt népcsoportok, vallási közösségek körében nem sok változás állt be, ami az önállósodásukat illeti, ugyanis a török elnyomást ekkor az újonnan kialakult nemzetállamok elnyomása váltotta fel. Ennek következményeképp a világháborúkban, és az utóbbi években is, borzalmas etnikai tisztogatásokra került sor.




Délkelet-Európa térképét teljesen átrajzolták a balkáni háborúk