Fruska Gora-hegység

Hol volt, hol nem volt, az Óperencián túl, az Üveghegytől északra egészen az északi félteke 48º földrajzi szélességig hullámzott egy tenger, mit Pannonnak hívtak. Medrét a Kárpát-medence képezte, melynek helyén ma a Pannon-síkság nyújtózik el szelíden átölelve néhány sasbércet. Ez a vidék a mi hazánk. Itt terül el Vajdaság, mely felett délről a szerémségi Fruska Gora csúcsai őrködnek már vagy 90 millió éve. Ezek a magaslatok bizony tanúi voltak a múlt eseményeinek, s élő történelemkönyvként mesélnek az éghajlat és az élővilág folytonos változásáról, mikor még a Pannon-tenger partján pálmák nőttek, s a hegység vízben lévő lejtői korallok s tengeri kagylók élőhelye volt. A Fruska Gora lankái rácsodálkozhattak az első emberi lényekre is, mikor azok a neolitikumban először ide tévedtek, továbbá láthatták népek eltűnését és újak térhódítását (kelták, avarok, hunok), a római légiók csatáit, s a véres török ütközeteket is. A hegység sokszínűségének köszönhetően vált védett területté. 1960-ban Szerbia első nemzeti parkjává nyilvánították, s azóta is Vajdaság ez idáig az egyetlen nemzeti parkja.

Szatelitfelvétel a Fruska goráról













A Fruska Gora a Duna és a Száva (45º 10’ 00’’ - 19º 40’ 00’’ északi földrajzi szélesség) között elhelyezkedő alacsony hegység, melynek legmagasabb pontja az 539 m-es Crveni čot. Ez a csúcs több magasabb társával, az Orlovaccal (512 m) és a turisztikai helyként ismert Iriški venaccal (490 m) együtt a hegység középső részéhez tartozik. A szigethegy keleti és nyugati része alacsonyabb, s 78 km hosszan húzódik kelet-nyugat irányban, míg legnagyobb szélessége 15 km. Északon és keleten a Száva és a Duna alluviális síksága határolja, míg déli és nyugati oldala a Szerémségi-löszhátságban folytatódik, mely beleolvad az alluviális síkságba. A Fruska Gora északi oldalán főként a Duna romboló hatása érvényesül. Néhol a folyó az alapkőzetet erodálja.

Geológiai szempontból a Fruska Gora vonulata sok hasonlóságot mutat Szlavónia és Horvátország szigethegyeivel. E hegycsoport a Dinári-hegységrendszer belső vonulatához tartoznak. A Fruska Gora a földtörténeti kor mezozoikumában (középidejében) kezdett el kialakulni. Geológiai összetétele változatos, s a kőzetek többsége idővel metamorfizálódott, mélyebb rétegekbe kerülve a nagy nyomás és hő hatására átalakult, kőzetté vált. Az alacsonyabb lejtőket vastagon beborító lösz a kvartár időszakában terítődött a tájra. Mivel a kőzetek foszíliákban nagyon gazdagok, a hegység meglehetősen részletesen feltárja a kutatók számára a múltban történt klímaváltozások következményeit. A térség növényvilágának része volt például a Sequoia, a babér (Laurus), a mocsári ciprus (Taxodium) s különböző pálmafajták. Az állatok közül élt itt mamut, bölény, rénszarvas, melyre hosszú időn keresztül vadásztak az itt élő ősemberek hordái. Ma a hegység magasabb részei főként erdősek, míg a lejtőkön az ember kivágta a fákat, hogy művelhető területekhez jusson. Itt mezők, gyümölcsös- és szőlőskertek váltják egymást. Leggyakoribb fafajták a tölgy, a bükk, a gyertyán és a hárs. Európai viszonylatban legnagyobb hárserdők a Fruska Gora területén találhatók. Az aljnövényzet között több Szerbiában ritka páfrány, s sokfajta gomba rejtőzik. A szakemberek szerint a jelenlévő gombafajták száma valószínűleg még egyszer akkora, mint amennyit most jegyzünk. A hegység ritka növényei közül meg kell említenünk az orchideákat és a sokfajta gyógynövényt is. A növénytársulások megfelelő élőhelyet biztosítanak az állatoknak, melyek közül néhány a nagyon ritka és fokozottan védett fajok közé tartozik. Ilyen a foltos szalamandra, a mérgező, de nem halálos keresztes vipera (Vipera berus) és a parlagi sas (Aquila pomarina). A szirtek madárvilága igen gazdag. Több fajta sas, sólyom, kánya, ölyv érzi itt jól magát s költ, valamint sok fajta denevér talált otthonra, de vadmacska, sakál, róka, fácán, gímszarvas, őz, vaddisznó, földi kutya, ürge és más emlős élőhelye is. Ez Vajdaság leggazdagabb vadászterülete, mit még sokszínűbbé tesz a Duna mocsaras térségeinek madárvilága, valamint a vadászásra tenyésztett muflon és dámvad.

Foltos szalamandra















Keresztes vipera





















A parlagi sas az eurázsiai sztyeppék nagy testű, zömök vágómadara. Ősi legelők közelében fészkel. Évente maximum két fehér tojása van, amelyeket a tojó szokatlanul hosszú idő alatt (35 nap) kelt ki. A saspárok egész évben együtt maradnak. Együtt is vadásznak, egyhelyben lebegve fürkészik a tájat. Hihetetlenül éles látásáukkal már 30 méter magaságból meglátják a sáskát. Élénk, érdeklődő madár, és rendkívül ritkák.
Méretük hatalmas. Szárnyfesztávolságuk elérheti a két métert is. 70-88 cm-re nőnek és 2,5-3,8 kg súlyúak. Legkedvesebb tápláléka az ürge. A birkanyájak fogyatkozásával eltűnnek az ürgék, és velük együtt a parlagi sas is. A Kárpát-medence parlagi sasai télen Görögországig kóborolnak.










Iris pumila – apró noszirom- Nosziromfélek családja



























Lilium martagon – turbánliliom- Liliomfélék családja, Orchis militaris – vitéz kosbor- Orchideafélék családja



Dámvad (Dama dama)
























A Fruska Gora éghajlata és vízrajzi jellemzői

A hegység a mérsékelt kontinentális, illetve szárazföldi éghajlat határán terül el, de a tengerszint feletti magasság és a növényzet szubkontinentálissá alakítja, sőt más éghajlati tényezők jelenléte egyes helyeken lehetővé teszi a mikroklíma kialakulását is. A tengerszint feletti magasság növekedésével egyre csökken a hőmérséklet, és több csapadék hullik. Az év folyamán a legalacsonyabb átlaghőmérséklete a januári hónapnak van (-0,6°C), míg a legmagasabb havi átlag (21,4°C) júniusra jellemző. Az évi átlaghőmérséklet 11,2°C, de az értékek területenként változnak. Az Iriški venacra jellemző a legalacsonyabb évi átlag, értéke 10,2°C.

A levegő átlagos páratartalma 76 % körül van. A legtöbb csapadék májusban és júniusban esik, a legszárazabb hónap pedig a szeptember és az október. Vajdaság területét tekintve a Fruska Gorán esik a legtöbb csapadék, ennek éves értéke a magasabb részeken nem egészen 800 mm.

A légáramlatok közül az északi lejtőkön leggyakoribbak az Atlanti-óceánról jövő, csapadékot hozó nyugati szelek.

A csapadék mennyisége nagyban befolyásolja a Fruska Gora hidrográfiai jellemzőit. A hegységre sűrű és egyenletesen elrendeződött vízhálózat jellemző sok forrással, három mesterséges tóval (Sot, Bruje, legnagyobb a Moharač, 60 ha ) és talán Vajdaság legszebb tavával, a Ledincivel (Jeges-tó). A keleti és nyugati térség vízben szegényebb az alacsonyabb tengerszint feletti magasság, valamint a némileg eltérő kőzetösszetétel és vegetáció hatására. Különösen a keleti lejtőkre jellemző a szárazság.

A leghosszabb patakok és folyócskák az északi oldalon zúdulnak le mély medret erodálva maguknak. Némelyik közülük belefut a Dunába. A szárazabb térségeken lévő kisebb patakok nyáron kiszáradnak.


A Jeges-tó

A Fruska Gora történelmi jelentősége

A hegység őskori, főleg csiszolt kőkori, rézkori és bronzkori leletekben igen gazdag. Ebben az időben a népcsoportok főleg a hegység északi lejtőin, közel a Dunához éltek. Az ókorból a Római birodalomból fennmaradt archeológiai leleteket kell megemlítenünk. A birodalom északi határát, limeszét a Duna képezte, s ennek következtében a Fruska Gora csúcsai egykoron a római kardok és “barbár” fegyverek zaját visszhangozták. E letűnt kornak a maradványai közé tartoznak várak, utak, kikötők, az akkori időkben alapított szerémségi szőlőültetvények (Európa egyik legöregebb borvidéke, ahonnan állítólag Mátyás király kedvenc bora is származott), s virágzó városok is, mint például Sirmium, a mai Sremska Mitrovica. A város elestével, az avarok sikeres hódításaival, a Bizánc elleni csatákkal, s más újabb népcsoportok e térségen való megjelenésével megkezdődött a középkor.

A XV – XVI. század között a térségben fellendül a szláv kultúra. Kolostorok épülnek (Vrdnik-Ravanica, Jazak, Krušedol…), ahol gazdag könyvtárak létesülnek, és nem csak egyházi, hanem szellemi és politikai élet is folyik.

A békét és jólétet 1390-ben a török támadások szakították meg. A török hódoltság alatt Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) a legnagyobb Szerémségi török város, majd a XVIII. században az Osztrák-Magyar-Monarchia területévé válik. A hegység magyar neve Tarcal. Római elnevezése Alma Mons, ami termő hegyet jelent, míg a Fruska Gora név egy régen letűnt népcsoport, az itt élő frígek nevéből formálódott.

Ennek a sokféle történelmi hatásnak, kultúrának, népszokásnak, életmódnak köszönhetően jöhetett létre egy nagyon sokszínű, s mégis gyökereiben egységes kultúra, mely csak a világnak erre a részére jellemző, mert az itt élők megértették, hogy a hegység a szövetségesük, hogy neki köszönhetik jólétüket.